Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké – városi ünnepség Hódmezővásárhelyen

Mi a Szent Istváni lélek? A krisztusi hit, és a nyugati szellem szétbonthatatlan szintézise. Mi a Szent Istváni kultúra? A magyar hagyományt, katolikus vallást, európai művelődés elemeit felbonthatatlan egységben összefoglaló keresztény magyar művelődés. Mi a Szent Istváni gondolat? A magyar nemzet biztonságos elhelyezkedésének és zavartalan életének biztosítása, a kelet, dél-kelet és nyugat művelődési és politikai erőinek ütközőpontján. Mi a Szent Istváni politika? Ennek a gondolatnak gyakorlati megvalósítása, a Kárpát-medence politikai, gazdasági, kulturális egységének megteremtése, a nyugati keresztény közösségbe bekapcsolódás, és a nemzeti élet új formáinak kijelölése, a magyarság szellemi, és politikai függetlenségének legteljesebb biztosítása.

Igen Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelendő Urak, Nagytiszteletű Úr, kedves Csaba testvér, kedves vásárhelyi emlékezők!

Hóman Bálint kultuszminiszter 1938 januárjában a Szent István év megnyitásaként elmondott beszédéből idézhettem meg azt, hogy nehéz időkben, számunkra, magyarok számára, mit jelentett Szent István öröksége. Ezen sorokkal köszöntöm a térség országgyűlési képviselőjeként Orbán Viktor miniszterelnök úr megbízásából minden hódmezővásárhelyi polgártársamat. Külön köszöntöm Almási István polgármester urat. Lévén Magyarország születésnapja, Szent István ünnepe és István napja is, alkalmas arra a pillanat, hogy megköszönjük szolgálatát, munkájához neki és szeretteinek nagyon jó egészséget, türelmet, kitartást, terveinek megvalósításához neki és a képviselő-testületnek sok sikert kívánjunk. Gratulálunk az eddigiekhez a kormány nevében, és biztosítjuk a támogatásunkról polgármester urat.

Csaba testvér beszédével a templomban mindannyiunkat nagy kihívás elé állított, akik ma utána, és itt a színpadon előtte szólni akarunk. Tekintettel arra, hogy Szent István legfontosabb emberi üzenetét, a jó család, a szerető közösség fogalmat határozta meg számunkra. Ha a saját gyerekeinknek, családunknak, unokáinknak szeretnének arra válaszolni, hogy vajon 2017-ben a ’30-as évek válasza után, Szent István gondolatai mit üzenhetnek számunkra, talán nehéz, vagy éppenséggel nagyon könnyű a válasz. Nagyon egyszerűen azt mondhatnánk, ha ma élne Szent István, azt tanácsolná: Magyarország legyen keresztény, és Magyarország legyen magyar. Nem többet, nem kevesebbet, nem bonyolultabbat.

Mennyire szükségünk van arra, hogy a magánéletünkben, a szeretteink között, a barátainkkal, a városunkban, a közösségünkben keresztény emberként viselkedjünk, éljünk – azt hiszem, nem szorul külön magyarázatra. Milyen nehéz ma egy fiatlanak különbséget tenni a keresztény értékrend nélkül, a keresztény értékvilág nélkül jó és rossz között. Milyen nehéz különbséget tenni a bűn és az igazság között. A hibás és a hibátlan között. Mindannyiunk számára Szent István örökül hagyta: ha kérdéseink vannak az életünkben és a világunkban, akkor a kereszténység eszméjét kövessük, és nem hibázhatunk, boldogságunk előtt állhatunk. Ha 2017-ben a gyerekeinknek valamit mondanunk kell, a legbölcsebben akkor járunk el, ha kereszténységre, a keresztény értékekre hívjuk fel a figyelmüket, Szent István örökségére tekintettel.

A másik gondolat sem túl bonyolult, Magyarország legyen magyar, 2017-ben. Legyen magyar úgy, ahogy Szent István királyunk annak idején megálmodta, ahogy örökül hagyta ránk. Itt meg kell állnunk az előtt is, hogy a személyes példamutatás mennyire fontos. A keresztény életben és a magyar életben is. Legyünk jó magyarok és jó keresztények. Mennyire fontos a személyes példamutatás? Mekkora lelki erő, képzelőerő és elhivatottság kellett ahhoz, hogy valaki 1000 esztendővel ezelőtt kijelöljön az általa vezetett közösség számára egy utat, és ez a közösség képes legyen még 1000 év múltán is ezen az úton járni.

Erős Magyarországra van szükségünk, ahogyan polgármester úr is szóba hozta. Független Magyarországra, olyan Magyarországra, amely képes megállni a saját lábán. Nem véletlen emlékeztek olyan sokszor Magyarországra a két világháború között, amikor egy elpusztított országból kellett várat építeni, amikor újjá kellett szervezni a közösséget egy nagy háború után, és egy még nagyobb háború előtt. Szükség volt egy kapaszkodóra, egy politikai iránytűre, egy lelki támogatásra. Azok, akik a két világháború között ebben a városban előttünk jártak, vagy ezt az országot vezették, iránymutatóként és példaként Szent István gondolatait, hitét, kitartását, elképzelését, szándékát választották. Ma sem aktuálisabb a gondolat, mint akkor volt, és ma is fontos mindannyiunk számára, hogy keresztények legyünk, és egyszerűen magyarok.

Van azonban ma egy dolog, amely bizonytalansággal tölt el. Hiába az elmúlt 30 év számos küzdelme, az utóbbi évek komoly eredményei, van a múlt megértése és a jelen egyszerű gondolatai után a jövővel kapcsoltban számos és nagy kérdőjel. A kérdőjel arra vonatkozik, mi lesz velünk a harmadik évezredben? Lesz-e magyar állam, van-e magyar jövő? Ha igen, nekünk nemzeti közösségként magyar emberek, keresztény magyar emberek közösségeként milyen jövőnk lehet Európában? Milyen jövője lehet ennek az államnak, ennek az országnak? Az gondolom, hogy ez a kérdés a legnagyobb kihívás a következő hónapokban és években minden olyan közéleti szereplőnek, aki a választók megbízásából másokat képvisel. Azok, akik a választók bizalmából mandátumot nyertek, azzal kell, szembesüljenek, hogy ez a nagy kérdés: mi a magyar állam jövője Európában? Képesnek kell lennünk arra, hogy választ adjunk rá. Nem elég az egyszerű válasz, hogy mi legyünk keresztények és egyszerű magyarok, arra is gondolnunk kell, mi lesz a mi európai jövőnk és szerepünk.

Időzzünk el ennél a kérdésnél! Az elmúlt évezred az államisság évezrede volt Európában. Nagyon úgy fest, hogy az államiságról szól majd Európa harmadik, előttünk álló nagy évezrede is. Legalábbis az államok milyenségéről, és az államok egymáshoz való viszonyáról szóló disputa határozza meg a mostani és jövőbeni időszakot is. A mögöttünk hagyott évszázadokban Európában államok születtek és államok kapcsolódtak össze egymással. Államok szűntek meg, sőt államok alakultak át. Államok zsugorodtak össze, és híztak óriásira. Tegyük hozzá gyorsan, saját tapasztalatunk alapján bizonyos esetekben igazságtalanul kicsire, és igazságtalanul nagyra. A nagy és kölcsönös változások folyamatában pedig volt egy állam, amely egyike lehetett Európa legelső államainak. Amely megmaradt a vérzivataros évszázadok közepette, az általa és az ellene elkövetett történelmi hibák, sőt bűnök ellenére is. Megmaradt, ahogy Vörösmarty írja: „megfogyva bár, de törve nem”. Ez az állam a mi államunk. Ez az ország a mi országunk, Szent István állama, a magyarok országa.

A múlt, az a bizonyos 1000 év pedig kötelez. Ezeréves államiságunk nem csupán feljogosít rá, de egyenesen erkölcsi és történelmi kötelességünké teszi azt, hogy Európa jövőjéről szóló vitáinkban ne hallgassunk, hanem hallassunk hangunkat. Az ugyanis, amit európaiságnak hívunk, az Európai életformának, rendnek és kultúrának, a miénkhez hasonló nemzetek és országok mozaik kockáiból állt össze. Britek, németek, franciák, olaszok, lengyelek, csehek, horvátok, és mások nemzeti kultúrájából nagy múltra visszatekintő, vagy csak fiatal államiságából.

Mindezt a magyar államiság ünnepén azért idézem fel, mert a nemzet állami mozaik kockából felépült Európa mára veszélybe került. Az oszmán hódítás óta talán a legnagyobb veszélybe kerültünk. A veszélyeztetettség tényét ma már se balról, se jobbról nem vitatja senki, legfeljebb finomkodóan úgy fogalmaznak, hogy Európa útelágazáshoz érkezett. De hogy veszélyben vagyunk, azt ma már nem tudja, nem meri tagadni senki sem.

A világ ugyanis, amelyben élünk, kedves barátaim, nagyon nagy mozgásba lendült. Dél-kelet felöl Afrikából és Ázsiából irtózatos embertömegek indultak meg Európa határai felé. Milliók kopogtatnak, vagy inkább dörömbölnek Európa kapuin és ezek a kapuk a mi kapuink is. E migráció jellege ráadásul az elmúlt évek alatt villámgyorsan megváltozott. Ami tegnap még a háború elöli menekülthullám volt, az már az európai jólét utáni népvándorlássá vált. Holnapra pedig invázióvá súlyosbodhat. Európa hol erőszakmentes, hol nagyon is erőszakos elfoglalássá vált. Menekülthullám, gazdasági népvándorlás, aztán invázió. Sokféle választ lehet adni erre a helyzetre és sokféle történelmi példa tornyosul előttünk. Lásd csak a Római Birodalom pusztulását.

A liberális válasz az, hogy jöjjön csak mindenki Európa terített asztalainál jut hely mindenkinek. Eszerint az elképzelés szerint, Európa jövője elsősorban csak létszámkérdés. Nem kultúra, nem gondolat, nem meggyőződés, csak létszámkérdés. Ha nem születik elég német, francia, olasz vagy magyar gyerek, ha fogy az európai népesség, akkor majd pótoljuk őket idegen földről származó, más kultúrájú és más vallású emberek tömegeivel. Mindegy ki lakja Európát, mondják liberális barátaink, csak a gazdasági szempontból szükséges, létszám meglegyen.

A brüsszeli kvóta elképzelése is ebből a gondolatból fakad, sőt a legszélsőségesebb liberális vádak szerint, a jövevényeknek még az európai szokásokat sem kell átvenniük, tisztelniük végképp nem kell. Minden alkalmazkodási kényszer nélkül megtarthatják, sőt terjeszthetik a saját meggyőződésüket. Legyen szó, akár a nőkkel való bánásmódról, akár az oktatásról, kultúráról vagy a szólás szabadságáról. Ez a radikálisan liberális válasz az elmúlt években, több tucat alkalommal és gyakran tragikus módon vallott kudarcot Párizstól, Brüsszeltől kezdve Berlinen és Londonon át, egészen a napokban Barcelonáig. Mindez azonban láthatóan nem akadályozza meg a liberális vélemény vezéreket abban, hogy továbbra is e válasz nevében oktassák ki az Európaiakat, főleg a határokat védő Európaiakat, humanizmusból, demokráciából, vagy akár jogállamiságból.

Vannak szerencsére más válaszok is. Van olyan világnézet és van olyan politikai erő, amely ragaszkodik ahhoz, hogy minden ország lakói maguk dönthessék el, kikkel akarnak együtt élni, hogy maguk határozhassák meg, akarják-e, vagy akár csak hagyják-e, hogy az államuk etnikai, vallási és főként kulturális összetétele néhány emberöltő alatt, alapvetően megváltozzon.

És van erő, amely még ezt a gondolatot is továbbviszi, a megmaradás politikáját nemzetállami szintről összeurópai szintre emeli. És már nem csupán a saját hazája, hanem egész Európa etnikai, pontosabban kulturális összetételéért igyekszik cselekedni. Mint Önök is tudják, a Magyar Kormány, sőt az elmúlt évezredben szinte valamennyi magyar kormány ennek az utóbbi megoldásnak a letéteményese és hirdetője. Mi voltunk a legelsők Európában, akik ezt a politikát újból meghirdettük. A polgári kormány volt az első Európában, amely ki merte mondani, hogy Magyarország a magyaroké, Európa az európaiaké!

Magyarország a magyaroké, Európa pedig az európaiaké. Az övék, a miénk kell, hogy maradjon, különben néhány emberöltő alatt, kedves barátaim véget ér az ezer éves európai életforma és mi, itteni európai őslakosok, hátrányos helyzetű kisebbségé válunk a saját hazánkban, sőt a saját kontinensünkön. Egyre többen látják úgy, hogy a magyar válasz a helyes válasz Európa történelmi kihívásaira. Olyannyira, hogy ennek a válasznak ma már többsége van az európai emberek között, de még messze nincs többsége, az európai döntéshozók között, így Brüsszelben sem. Ennek pedig nagyrészt az az oka, és erről az önálló magyar államiság ünnepnapján mindenképpen beszélnünk kell, hogy Brüsszel és az európai véleményvezérek, sőt döntéshozók nem az erős nemzetállamok Európájában hisznek, hanem a szuverenitásuktól, függetlenségüktől, erejüktől megfosztott, központilag irányított tagállamok többsebességes uniójában.

Egy olyan örökös tartományokból álló európai egyesült birodalomban, ahol vannak egyenlők, és vannak egyenlőbbek. Ahol a büszke, nemzeti magyar érzés, vagy a zsidó keresztény örökség végül is nem más, mint múzeumi tárgy. Ahol a központból mondanak meg mindent, hogy hogyan éljenek itt Hódmezővásárhelyen, hogy főzhetnek-e pálinkát otthon, mennyi legyen az internet áfája, vagy kinek kell a szomszédban laknia.

Igen Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Barátaim!

Manapság nem EU ellenes az, aki vitatkozik Brüsszellel, és nem attól jó európai valaki, ha némán helyesel minden brüsszeli direktívára. A tét ráadásul most sokkal nagyobb, mint valaha, talán olyan nagy, mint bő ezer éve Szent István királyunk idején. A tét ugyanis nem más, mint maga a megmaradás. A jövő, a harmadik évezred Magyarországa. Az tehát, hogy meg tudunk-e maradni a hazánkban magyarnak, és meg tudunk-e maradni a kontinensünkön Európainak.

Ma az EU és az európaiság kérdése szorosabban összefügg, mint korábban bármikor. Európa a következő évszázadban olyan lesz, amilyenné az EU működését ezekben a napokban, hónapokban és években közösen tesszük. Ha az EU vezetői gyáva, vagy ostoba döntéseket hoznak, akkor Európa talán csak földrajzi fogalomként marad meg. Őslakosai eltűnnek, beolvadnak a más kultúrájú és más vallású, idegen földről érkezett népek tengerébe. Ha viszont Európa mai államférfijai, országai, vezetői bölcs és bátor döntéseket hoznak, olyanokat, mint nekünk, magyaroknak Szent István kijelölt ezer esztendővel ezelőtt, akkor az Európai Unió a jövőben újra az lehet, amire a múltja feljogosítja. A világ vezető politikai és gazdasági nagyhatalma, a nyugati keresztény kultúra erős védelmezője.

Mire van ehhez szükség? Hogyan érhető ez el? Nekünk, magyaroknak ezer év távlatából erre a kérdésre Szent István király üzen-e valamit, ad-e támaszt és választ? Mi magyarok a saját történelmünkből azt tanultuk meg, hogy Európa mindig akkor gyarapodott békében, ha a működése erős nemzetállamok szövetségére épült. A nagyhatalmi diktátumokból mindig csak ellenségeskedés, viszály és nyomor származott. Gondoljanak Trianonra, a nyugat talán legszégyenteljesebb diktátumára, amely bár békét ígért Európának, mégis háborút hozott a polgáraira. Viszályt és romlást vetítenek előre az új diktátumok is, például a kötelező befogadásról, befogadási kvótáról szóló diktátum. A magyarok szerint, és ehhez egyre több, görög, olasz, francia, német és spanyol csatlakozott, Európának már régen nem a migránsok elosztásának módján kellene törnie a fejét, hanem azon, hogy egy bizonyos mérték fölött, hogyan lehetne Európa megszállásának véget vetni és az európai életformát hatékonyan megvédeni.

Mi a válasz erre a dilemmára? A magyarok válasza, Szent István válasza. Erős nemzetállamokkal, a keresztény európai értékrend megerősítésével, mindenekelőtt pedig a családok és a gyermekvállalás támogatásával. Mert a mi világnézetünk, a mi hitünk szerint, egyetlen magyar gyerek hiányát sem pótolhatja idegen földön született, más kultúrájú és más vallású felnőttek bevándorlása, vagy betelepítése. A magyarság, a német, a francia vagy az olasz nép fogyására, nem válasz a migráció. Az legfeljebb a multinacionális nagytőke munkaerőhiányára válasz. Európa azonban, azt remélem,még mindig, nem egy multinacionális cég, nem egy multinacionális vállalkozás, hanem kultúra, életforma, identitás, hit, gondolat, összetartozás. Brüsszel pedig nem igazgatótanács, amelynek a multinacionális nagyvállalatok aktuális érdekei szerint kell döntéseket hoznia. Európa vezetői pedig, reményeim és hitem szerint, nem a részvényeseknek tartoznak felelősséggel, sőt épp ellenkezőleg, hanem nekünk, az európai polgároknak, önöknek és mindannyiunknak.

Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké.

A magyar és európai törvényeket tiszteletben tartó, a magyar és európai szokásokat magukénak valló békés embereké. Ezzel a bátor politikával tartozunk ma Szent István örökségének és ezzel a bátor politikával tartozunk annak az ezer esztendőnek, ami mögöttünk van, annak érdekében és annak reményében, hogy ne csak ezer éves múltunk, hanem ezer éves jövőnk is lehessen.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!