Főtiszteletű Püspök Úr! Nagytiszteletű Asszony, Nagytiszteletű Úr!
Megköszönve a szíves meghívást, mindenekelőtt hadd kezdjem azzal, hogy Makó város választópolgárai, a gyülekezet minden tagja nevében megköszönjem a presbitérium szolgálatát és Nagytiszteletű Asszony, Nagytiszteletű Úr szolgálatát, különösképpen azért, hogy a mai emléket felállították.
Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim!
87 esztendővel ezelőtt két bátor férfi kicsinyke repülőgépével fölemelkedett az Egyesült Államok keleti partjáról és 26 órányi repüléssel átkelt az Atlanti óceánon.
Át az európai kontinens nyugati felén, hogy végül itt Közép-Európában, egészen pontosan Magyarországon landolhasson.
A két férfi ugyanis magyar volt.
Noha Endresz György és Magyar Sándor híres repüléséhez több rekord is fűződik, a tettük nem csupán sportteljesítmény volt.
Sőt: elsősorban nem sportteljesítmény volt. Hanem igazi tiltakozás.
A két bátor pilóta Endresz György és Magyar Sándor a trianoni békediktátum igazságtalansága ellen tiltakozott ebben a formában. Arra a méltánytalanságra akarta emlékeztetni a világot, amit a nyugati világ a magyar állammal és a magyar nemzettel szemben elkövetett.
A világ azonban csak a sportteljesítményt csodálta, a magyar ügyet, az ügyünket nem vette komolyan.
A világ nem vette komolyan a magyar ügyet akkor sem, sem egy évtizeddel korábban, 1920 júniusában.
Ahogy nem vette komolyan a magyar ügyet 1956-ban és mintha nem venné komolyan a magyar ügyet mostanában, 2018-ban sem.
Mint Önök is tudják, Endresz György és Magyar Sándor gépének a neve idővel szimbólummá és idővel szállóigévé nemesedett. Olyan szállóigévé, amely sok szempontból ma is érvényes.
„Justice For Hungary!”, így hangzott. „Igazságot Magyarországnak!”
Trianon ugyanis igazságtalan volt. És Trianon ésszerűtlen volt. És Trianon káros volt.
Hamarosan károsnak bizonyult még a látszólagos haszonélvezői számára is.
Mert mint kiderült róla, nem békeszerződés volt, hanem sokkal inkább háborús szerződés.
Európa és a világ nagyhatalmai – talán maguk sem tudták – abban az elhíresült kastélyban nem a békére, hanem egy újabb világégésre szerződtek egymással. Egy második világháborút készítettek elő, amely végül sokkal pusztítóbb lett, mint maga az első.
Igazságtalan, esztelen és káros volt tehát a trianoni békediktátum, de legfőképpen tanulságos, 2018-ra.
Tanulságos a csonkítónak és tanulságos a megcsonkítottnak.
Közel száz évvel a békediktátum aláírása és hatályba lépése után itt volna tehát az ideje a tanulságok levonásának – méghozzá nemcsak itthon, hanem külföldön, különösképpen Európában is.
Itt volna az ideje megérteni, hogy Trianon nemcsak magyar ügy. Hogy Trianont tanítani kellene minden európai iskolában Párizstól Bukarestig, Londontól Rómáig, sőt Pozsonytól Belgrádig.
Méghozzá úgy, mint a rövidlátó, önző politika jelképét és szimbólumát.
Mint jelképét annak a rossz politikai hagyománynak, amely a mai előnyökért kész feláldozni a holnapi békét.
Amely ahelyett, hogy európait az európaival szövetségbe forrasztaná (például összekötné magyart a románnal, a szerbbel vagy a szlovákkal), inkább egymás ellen uszítja őket.
Trianon a megosztó politika, az európait az európaival szembeállító nagyhatalmi politika jelképe.
…Pontosabban az lehetne minden európai polgár gondolkodásában, ha nemcsak mi, magyarok emlékeznénk rá.
Persze tudom, hogy az emlékezés mindig nehéz, főleg akkor, ha az emlékezéssel szemben az első elvárásunk, hogy az emlékezés bocsánatkéréssel kezdődjön.
Márpedig a legtöbb európai államnak – legyen bár a szomszédunkban vagy az ún. „mag-Európában” – ezzel kellene kezdenie a Trianonra, az I. világháborút lezáró békediktátumra való emlékezést. Bocsánatkéréssel kellene kezdeni, és jóvátétellel kellene kezdeni.
Én ma itt Makón, nem elsősorban az anyagi jóvátételről beszélek, (bár, bevallom, engem még mindig zavar, ha Európában előbb van szó „afrikai Marshall-segélyről”, mint a világháborúk vagy az elnyomó kommunista rezsimek alatt kifosztott és meghurcolt európaiak vagy magyarok kártalanításáról)
Szóval, a szimbolikus gesztusokról beszélek: legalább a főhajtásról, és a bocsánatkérésről.
A Trianonban ludas, vagy a Trianonból igazságtalan hasznot húzó országok vezetőinek nyilvánosan elmondott szavairól.
Amelyben legalább elismerik végre és nem tagadják tovább azt az igazságtalanságot, amely ezt az országot, ezt a hazát érte.
Kérdeztem ezt már nyilvánosan, de az élet nem tette okafogyottá a kérdésemet azóta sem: Mikor látunk végre szlovák kormányfőt vagy román elnököt részvétet nyilvánítani június 4-én a magyar nagykövetségen?
Mert olyan miniszterelnököt már láttunk, aki a román nemzeti ünnepen pezsgővel koccintott Nagy-Románia születésnapja alkalmából…
Mikor jön el hozzánk például Clemenceau francia miniszterelnök utódja vagy a mai francia elnök, hogy a történelmi folytonosság nevében végre megkövesse a magyarokat?
Hogy megkövessen minket az antant hamisított térképei, a magyar küldöttség minden jogos érvének figyelmen kívül hagyása, a nemzetiségi határok önkényes kettészelése, Magyarország bűnbakként való beállítása miatt?
Két év múlva Trianon századik évfordulóját gyászoljuk.
Ez pedig azt jelenti, hogy a trianoni bűn elkövetői és haszonélvezői a bocsánatkéréssel 98 éves késésben vannak.
Szomszédjaink és Európa nagyhatalmai Trianon ügyében 98 éve mulasztásos erkölcsi törvényszegést követnek el a magyarsággal szemben.
A centenárium lehetőség és talán kötelesség is arra, hogy ezen változtassanak.
Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők!
Mindez azonban a történetnek csak az egyik fele. Változnia kell a Trianonnal kapcsolatos gondolkodásnak itthon, illetve a magyarságban is.
Nem elég ugyanis áldozatként tekinteni saját magunkra.
A magyar politika – a korabeli magyar vezetés – felelősségét is látnunk és értenünk kell, ha nem is a trianoni békeszerződésben, de az odáig vezető útban; az előzmények tekintetében.
Ha azt akarjuk, hogy Európa végre elégtételt – legalább erkölcsi elégtételt – adjon nekünk Trianon miatt, ha azt akarjuk, hogy egy évtizeden belül csakugyan azzá váljunk, amivé a hagyományaink és az adottságaink is képessé tesznek minket, nevezetesen Közép-Európa vezető országává, akkor bizony mi sem érhetjük be a féloldalas Trianon-emlékezettel.
Akkor nekünk, magyaroknak is ki kell mondanunk, hogy bár a Szent István-i állam brutális megcsonkítása a nyugati nagyhatalmak bűne volt, a magyar királyságnak, ennek a sokra hivatott európai középhatalomnak a széthullása, összetarthatatlansága részben a korabeli magyar politika felelőssége – talán annál is, a korabeli magyar politika annál is több: talán a korabeli magyar politika bűne is volt.
Mert homokba dugja a fejét, aki Trianonnak 100 év után is csak a következményeiről beszél, az okairól és a tanulságairól pedig nem.
Márpedig Magyarországon ezzel az attitűddel, ezzel a megközelítéssel, gyakran találkozni.
Persze tudjuk, hogy miért… A baloldali és a liberális írástudók árulása, vagyis Trianon évtizedeken át zajló elhallgatása és tabusítása nem egyszerűen teret hagyott, hanem szinte kiprovokálta az emberekből a féloldalas Trianon-képet.
Ahhoz azonban, hogy Magyarország 2030-ra Közép-Európa regionális központja, az Európai Uniós politikai innovátora legyen, le kell vonnunk Trianonból a saját magunk tanulságait is.
Elsőképpen azt a tanulságot, hogy több mint 120 esztendővel ezelőtt a századfordulón, az 1900-as éves Magyarországán az akkori magyar politikai vezetők és politikai elit alábecsülte a történelmi Magyarország területén élő nemzetek és népek szuverenitás igényét és önrendelkezési igényét. Időnként szőnyeg alá söpörte, képtelen volt annak kezelésére, képtelen volt annak megértésére. S a másik, legalább ennyire vagy talán még fontosabb tanulságunk, hogy amikor a baj közeledett az I. Világháború száz esztendővel ezelőtti végpontjánál, majd 1919-ben, mind a két esztendőben felütötte ebben a hazában a fejét, a hazaárulás. Felütötte a fejét a gyengeség, az árulás, hiszen 1918. őszén és 1919-ben ezt az országot nemcsak kívülről támadták, hanem az akkor baloldaliak is elárulták. Ez a két dolog együttesen, a korábbi politikai vezetők felelőssége és a hazaárulása, a haza elárulása vezetett a tragédia bekövetkeztéhez.
Trianonnak ez a két dolog is a tanulsága, nemcsak a nagyhatalmak megcsonkítása. Van abban felelősségünk, hogy 1920-ra, nagyobb érdek állt abban, hogy ezt az országot megcsonkítsák, mint abban, hogy egyben tartsák. Nem tudtuk meggyőzni a világot és nem tudtuk meggyőzni egymást sem arról, hogy a történelmi Magyarországnak nemcsak múltja, hanem jövője is van.
Olyan tanulság ez, amely nemcsak magyaroknak, hanem minden európai nemzetnek, sőt az ún. szupranacionális, vagyis nemzetek/nemzetállamok feletti erőknek is tanulsággal, kell szolgáljon. Legyenek ez utóbb brüsszeli hivatalok, multinacionális nagyvállalatok vagy olyanok, akik mások pénzéből és mások megbízatására dolgoznak.
Sosem béke és gyarapodás, hanem mindig csak zűrzavar és romlás lett a vége annak, ha a jövőt az európai népek és nemzetállamok szuverenitása helyett a szuverenitásuk megcsonkítására próbálták építeni. Béke és gyarapodás csak olyan Európában képzelhető el, ahol a szuverenitás, a nemzeti szuverenitás erősödik.
A Szent Korona alatti csonka nemzeti szuverenitások végül, a legnagyobb bánatunkra, csonka Magyarországhoz vezettek.
A csonka Magyarország pedig csonka Európához – egy újabb világégésben megcsonkított és a világháború által kettéosztott kontinenshez vezetett.
Ha Trianonnak már nemcsak a fájdalmát, hanem az okát is értenénk, és ha Trianon végre nemcsak magyar ügy, hanem közös, európai ügy lenne, akkor a tanulságait, például a mai válságos és nehéz időkben, itt Európában közösen érvényesíthetnénk.
Most ugyanis, amikor az Európai Unió egy új népvándorlással, kultúrák, hitek és életformák harcával néz szembe, a helyzet sok szempontból hasonlít az egy évszázaddal ezelőttihez.
Ma is nagyhatalmi gőg áll a nemzetállami törekvésekkel szemben. Szupranacionális érdek, a nemzetek feletti érdek áll szemben, a nemzeti érdekkel szemben. Ma is Magyarország áll néhány európai nagyhatalommal szemben.
Tudjuk, hogy ennek mi lett a vége. Az erőből csinált, rövidlátó politika száz esztendeje Trianonhoz, Magyarország megcsonkításához vezetett.
Azt kívánom, adjon a Jóisten Európa vezetőinek több bölcsességet, jobb szemet, fület és agyat a trianoni tanulság megértéséhez, hogy a mostani politikájuk ne vezessen egy új, most már egy európai léptékű Trianonhoz.
Újabb Brexitek sorozatához, vagyis európai értelemben, Európa átvitt értelemben vett megcsonkításához.
A beszédem elején idézett két bátor pilotára emlékezve tehát hadd mondjam most azt: Igazságot Magyarországnak és igazságot az európai nemzetállamoknak; a keresztény/keresztyén és nemzetállami alapokon álló európai életformának!
Justice for Hungary, Justice for Europe!
Köszönöm a figyelmet.