„Gyenge állam, erőtlen rendőrség”

Napirend előtti felszólalás

DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! “Még elképzelni sem tudom, mi van akkor, ha Miskolcon is rendőrre lett volna szükség. Ébresztő, Magyarország! Tessék észrevenni, hogy így nem választásra, hanem egyre hevesebb összecsapásokra és polgárháborús állapotokra készül az ország.” A Magyar Távirati Iroda szerint Káli Sándor szocialista polgármester Miskolcon így kommentálta a több mint egy héttel ezelőtti sajóbábonyi eseményeket.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség úgy gondolja, többről van szó, mint egy hétköznapi csetepatéról Borsod megyében. Sajóbábony a Magyar Szocialista Párt kormányzásának a szimbóluma, a gyenge állam következménye. Sajóbábony azt jelenti, önök képtelenek az országot kormányozni, képtelenek az emberek biztonságát garantálni, függetlenül attól, hogy ki milyen vagyoni csoporthoz, társadalmi osztályhoz, szociális helyzethez vagy faji csoporthoz, vallási felekezethez tartozik.

Képtelenek megoldani a rendőrség létszámhiányát, hiszen több mint háromezer rendőr hiányzik az állományból, Miskolcról is több száz. Nyolcezer magyar rendőr hagyta el az önök utóbbi hároméves kormányzása alatt a magyar rendőrséget. Képtelenek a rendőrségnek szükséges forrásokat is biztosítani, így a rendőrség a következő esztendőben 20 milliárd forintnyi többletbírságból kell hogy a saját munkabérét megkeresse a magyar adófizető és választópolgárokon.

A szocialisták kormánya képtelen Borsod, Heves, Baranya, Szabolcs megyében rendet tenni, ott, ahol a rendőrséget egyébként csapaterőben szinte hetente kell alkalmazni. Önökre jellemző módon a jó kormányzás és az okos kormányzás jegyében a csapaterő Szombathelyen állomásozik. Képtelenek megteremteni a törvény és a Btk. visszatartó erejét; a gyenge büntetőtörvények miatt ma Magyarország bizonyos térségeiben nem a jog, hanem a bűn az úr.

Igen tisztelt Országgyűlés! Nyolcévnyi kormányzás után az emberek félelemben és remény nélkül élnek, mert nincs esélyük a normális életre. Vajon a magát baloldalinak és liberálisnak nevező kormány az elmúlt nyolc esztendőben mit tett Borsod megye felzárkóztatása érdekében, vagy az országban élő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek érdekében? Hány új munkahely született Borsod megyében?

Az önök kormányzásának kezdetén az akkor hatéves, ma 14 éves gyermekek számára önök milyen esélyt teremtettek az elmúlt nyolc évben a tanulásra, a felzárkóztatásra, a munkára vagy a tisztességes életre? Milyen jövőt tudnak önök biztosítani annak a fiatal gyereknek, aki hatéves volt a kormányzásuk kezdetén, ma pedig 14 évesen bizonytalanul áll a jövő elé nézve?

Mi úgy ítéljük, hogy önök ennek a 14 éves fiatalnak a szegénységet, az erőszakot, a kilátástalanságot kínálják fel. Ez az önök integrációs politikája. Önök képtelenek voltak esélyt teremteni, és képtelenek, gyengék voltak valóban deszegregálni. Az önök integrációja egy területen azonban kimondottan sikeres volt: megpróbálták elfogadtatni a magyar társadalommal az alkalmi lopások és a megélhetési bűnözés fogalmát, természetesen ehhez nyakló nélkül biztosították a szociális segélyt. Önök egy új integrált életformát hoztak létre: a szociális segély és a bűnözés integrációját. A hátrányos helyzetűeknek önök munka helyett segélyt, integráció helyett lopást, a rendőröknek fizetés helyett bírságolási lehetőséget, rendőrség helyett pedig gittegyletet szerveznek. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez nem rasszizmus itt, a parlamentben?)

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Ha a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség 2010-ben elnyeri a választópolgárok bizalmát, akkor az első döntések között lesz, hogy szeptember 1-jétől bevezetjük a kistérségi rendőrség fogalmát, amely Sajóbábonyban erős állandó rendőri jelenlétet hoz, mint az ország közel 200 kistérségében mindenhol. Pótolni fogjuk a hiányzó háromezer rendőrt, Miskolcon állandó készenléti rendőrséget fogunk állomásoztatni, a Btk. szigorításával pedig kikényszerítjük a jogkövető magatartást.

Magyarországnak rendre van szüksége, és a Fidesz ezt garantálni fogja (Közbeszólás az MSZP soraiból: Rendőrállam!), mert ez a feltétele minden munkaerő-piaci, szociális, gazdasági vagy oktatási integrációnak. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Tesszük ezt azért, mert abban bízunk, hogy az a 14 éves fiatalember négy év múlva, 18 évesen már valódi jövő előtt áll, ahol a munka és a rend az alapérték.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)