Napirend előtti felszólalás
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Elnök Úr! Az elmúlt néhány percbeli vita is arról győzött meg, hogy a felelősség tisztázása mindig az egyik legfontosabb kérdés ebben az országban. Arról biztosíthatom önöket, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely a felelősséget vállalja, erről még ma este, illetve… (Varju László: Mondjál le! – Közbeszólások az MSZP soraiban.) Tisztelt képviselőtársaim, azt szeretném kérni önöktől a Szocialista Párt padsoraiban, hogy ha önök komolyan veszik a munkájukat, komolyan veszik ennek az országnak a gondjait, akkor hallgassanak meg illő tisztelettel (Moraj, közbeszólások az MSZP soraiban.), mint ahogy mi is megtesszük önökkel szemben ezt, és meg fogjuk tenni a jövőben is.
Semmi mást nem kérek önöktől, csak azt, hogy ami miatt elveszítették a választást, azt vegyék tudomásul, és szíveskedjenek segíteni az ország talpra állításában. Ezt szeretném kérni mindannyiunk nevében, és ne ezt a szélsőséges viselkedést adják elő, mint az elmúlt fél órában. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Főleg ne tegyék ezt képviselőtársaim, mert nem tudunk túllépni azon, amit a választópolgárok akarnak, és amiért egyébként önöket is – megjegyzem – megválasztották országgyűlési képviselőnek, már akit megválasztottak az MSZP jelöltjei közül. Az emberek azért küldtek bennünket ide, hogy rendet tegyünk, és tisztázzuk azt, hogy mi történt az elmúlt nyolc esztendőben. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP soraiban.) Az elszámolás és az elszámoltatás, a számadás és a számadás kikényszerítése ennek az Országgyűlésnek és ennek a kormánynak kötelezettsége lesz. Önök nyolc év kormányzás után – ami példa nélküli az elmúlt húsz esztendőben – számadással tartoznak, hogy hogyan jutott ide az ország. Ezt várja önöktől minden választó. Amíg nem adtak számot arról, hogy mit tettek – itt az ország Házában vagy a magyar igazságszolgáltatás előtt -, addig szerényebben és halkabban kellene viselkedni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Önök 133 ügyben kezdeményeztek vizsgálatot 2002 után. Egyetlen ügyben sem ítéltek el senkit sem, jogerősen megszüntették az eljárásokat. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Polt Pétert ismerjük, nem kicsit.) Amikor önök ezt abszolválják, és ilyen volumenű ügymennyiség után, amit produkáltak az elmúlt nyolc évben, önök magukról ugyanezt el tudják mondani, azt gondolom, teljes joggal hangoskodhatnak majd az illem és a tisztelet betartása mellett.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azért is gondolom, hogy számadással tartoznak, mert az emberek úgy gondolják, hogy a rendteremtésben nélkülözhetetlen, hogy önök számot adjanak arról, hogy mit végeztek. Néhány évvel ezelőtt – nem olyan régen, talán egy éve – volt egy miniszterelnöke az országnak, aki azt mondta az embereknek, hogy fájni fog. Az emberek pedig azt üzenik az elmúlt nyolc évben hatalmat gyakorlóknak, hogy a számadás meg önöknek fog fájni az elmúlt nyolc év kormányzása után. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)
Akik a Fideszre és a KDNP-re, netán más pártokra is szavaztak, szavaztak az MSZP-re is sokan azok közül, akik szeretnék tisztázni az ország helyzetét, ezért ez önöknek is kötelességük. Akik ránk szavaztak, azért küldtek ide bennünket, hogy ezt elérjük. Minden Fideszre leadott szavazatban ott van az, hogy az emberek várják a számadást és az elszámoltatást. Mi ettől nem tudunk eltekinteni, és örülök annak, hogy végre a kormány elszánta magát, és Papcsák Ferenc képviselőtársam személyében elszámoltatással és korrupcióellenes küzdelemmel foglalkozó kormánybiztost bízott meg, hogy tisztázza a helyzetet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen nem lehet a felelősséget elkerülni azoknak, akiké a hatalom volt az elmúlt nyolc esztendőben. Tisztázni kell a nemzeti vagyon kezelésének ügyét. Tisztázni kell, mi történt 2006. október 23-án, és tisztázni kell, hogy hogyan épülhetnek olyan autópályák, amelyek alól a víz kimossa a földet, és összedőlnek; milyen kontármunkát végeztek önök az elmúlt nyolc esztendőben a szó szoros és átvitt értelmében is. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van.)
Azt gondolom, ez az önök érdeke is, hogy világosan beszéljünk. Olyan korszakot élünk, amikor magunkra nézve is kötelező – magunkra nézve is kötelező – a számadás és az elszámolás. (Nyakó István: Mit terveztek?) A jövőben nem lehet olyan kormánya Magyarországnak, amely meg akarja tagadni a számadást vagy az elszámoltatást. Mi ezt magunkra nézve is kötelezőnek tartjuk, és teljesíteni is fogjuk. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Én meghallgattam önöket a napirend előtti felszólalás keretében, semmi mást nem szeretnék kérni önöktől, csak jusson eszükbe Szili Katalinnak a figyelmeztetése, aki házelnökként hány alkalommal kérte a Fideszt, hogy méltóságteljesen viselkedjen ebben a Házban. Én most önöket kérem Szili Katalinra hivatkozva, hogy ne szélsőségesen viselkedjenek, hiszen ennek az országnak nem érdeke, hogy az MSZP szélsőséges párttá váljon, ahogy önök erről most tanúságot tesznek. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP soraiban. – Derültség, taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi azonban nem leszámolást, hanem jogi elszámoltatást szeretnénk, hiszen a politikai ítéletet önökről meghozták, erkölcsi ítéletre nekünk nincs jogunk. Azonban a jogi elszámolást nem fogják megúszni, mi, a Fidesz-frakció azért fogunk dolgozni, hogy ne tudják ezt elkerülni.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)