Expozé: „A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslat

Törvényjavaslat, melynek vitájában Lázár János felszólalt

LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi vita kapcsán nem szerettem volna ügyrendi jelzéssel élni, csak néhány képviselőtársam figyelmébe ajánlhattam volna azt, hogy az előterjesztés az alapján is készült, amit Balczó Zoltán házalelnök úr előterjesztésként megfogalmazott, a nemzeti együttműködés nyilatkozata, illetve az emléknappá nyilvánítás vitájában, június 4-ére készülve. Akkor köttetett egy kompromisszum a házalelnök úr részvételével annak érdekében, hogy a magyar oktatási rendszerbe a trianoni megemlékezés bekerüljön. Ezt a jegyzőkönyv miatt szerettem volna rögzíteni.

Most a napirendi előterjesztésre rátérve – megköszönve elnök úrnak a szót – az alkotmánymódosítással kapcsolatban az előterjesztői expozé kapcsán az alábbiakra szeretném felhívni igen tisztelt képviselőtársaim figyelmét. Ha a társadalomtól megkérdezzük, hogy mit is vár el a magyar államtól, és általában azoktól az államközösségektől, államoktól, amelyben adófizető polgár, akkor valószínűleg a válaszok sorában az egyik legfontosabb válasz lesz, hogy az adófizetők az esetek döntő többségében azt várják minimumfeltételként az államtól – a magyar államtól például -, hogy védje meg őket.

Ez a téma az elmúlt másfél-két esztendőben fölértékelődött Magyarországon, számos olyan politikai párt, mozgalom ül ma a parlamentben, képviselteti magát, amely fontosnak tartotta a közbiztonság ügyét, a védelemhez való jog ügyét. Ez egy széles társadalmi vitára bocsátott kérdés, amely áthatja mai munkánkat is. Hiszen a közbiztonság kérdésében nemcsak arról kell beszélnünk, hogy a jogkövető magatartást nem tanúsító polgártársaink milyen szankcióban részesülnek, s a Btk.-t hogyan szigorítja az Országgyűlés, mint ahogy megtette “három csapás” formájában, hanem arról is kell beszélnünk, hogy a kialakult helyzetben milyen szerepük van a rendészeti szervezeteknek. Az állami erőszak-monopólium képviseletére képesek-e a rendészeti szervek, a fegyveres testületek? Az állami erőszak-monopóliumot képviselő szervek iránt van-e kellő bizalom? És ha nincs netán bizalom, aminek néhány jelét érzékelhettük, hiszen a társadalom több formában is tiltakozott az elmúlt években a rendőrség, a titkosszolgálat tevékenysége ellen, sőt alternatív mozgalmakat is szervezett ezen tevékenységek hiányának pótlására, akkor vajon ennek mi az oka?

Jól teszi az Országgyűlés és a kormány, ha szembenéz azzal, hogy a magyar rendészeti szervezetek, fegyveres testületek iránt csökken a bizalma a magyar társadalomnak, ami részben azzal van összefüggésben, hogy ezek a szervezetek, ezek a struktúrák nem tudtak elszakadni az elmúlt hosszú évtizedekben a politika világától, és korlátozás nélkül teljesítik a mindenkori politikai megrendelést. A Fidesz választási programjának és a nemzeti együttműködés rendszerének egyik fontos eleme egy új rendőrség szervezése. Az új rendőrség szervezésére pontosan azért van szükség, hogy képes legyen az adófizetői igények kiszolgálására, már ami az állami erőszak-monopólium és a védelem jogának biztosítását garantálja.

Szeretném fölhívni a figyelmüket, történelmi példák azt bizonyítják, hogy a politika és a fegyveres testületek viszonya ennek az országnak és Kelet-Közép-Európának az életében nem tudott egymástól elszakadni, sőt szervesen összefonódtak, és egymásra kölcsönhatást gyakoroltak. Az előbb Trianont említették képviselőtársaim a napirendi pont kapcsán. Tanulságos történet annak vizsgálata, hogy 1920 és 1944 között a magyar hadseregben például milyen szerep jutott a politikának. Tanulságos történet megvizsgálni a most publikálásra került dokumentumok alapján, hogy az akkori magyar politikai elhárítással is foglalkozó titkosszolgálatok milyen elhárító munkát kellett végezzenek a magyar hadseregen belül, olyan tisztek kiszűrése érdekében, akik idegen hatalmak érdekeit szolgálták a Magyar Honvédségben, a Magyar Királyi Honvédségben. Jól láthatóak ezek a törekvések a húszas évek végén, a harmincas években. És ha a második világháború elbukásához vezető utat keressük, akkor ebben fontos szerepe van a húszas évek végén Gömbös Gyula honvédelmi államtitkárságának, aki kinyitotta a politika közvetlen behatási lehetőségét a Magyar Királyi Honvédség felé. És fontos szerepe van annak a Werth Henrik vezérkari főnöknek, aki szintén megteremtette annak lehetőségét, hogy nemcsak a politika, hanem idegen politikai hatalmak komoly pozíciókat foglaljanak el a magyar hadseregben, a Magyar Királyi Honvédségben. Ennek közvetlen társadalmi következményei lettek.

Az talán külön is figyelemre érdemes, hogy 1945 után a magyar kommunisták első és legfontosabb törekvése volt a magyar belügyi szervek megszállása és a magyar katonai szervezetek fölötti azonnali ellenőrzési jog átvétele. Az 1945-ös koalíciós tárgyalások legfontosabb kérdései közé tartozott a kommunista párt számára, hogy ki ellenőrzi, ki tartja kézben a rendvédelmi szerveket, ki fogja ellenőrizni a titkosszolgálatokat, és ki fogja a Belügyminisztérium fölött a hatalom jogát gyakorolni. Ismerjük ennek következményeit, amikor a kommunista párt eggyé lett és összefonódott a Magyar Honvédséggel, szétverte, szétzilálta azt. Ismerjük azokat a katonai pereket, amelyek koncepciós eljárásként a negyvenes évek végén zajlottak, és pontosan tudjuk, hogy Rajk László és Kádár János belügyminisztersége mit jelentett a magyar rendőrség és a magyar társadalom életében.

Szeretném nyomatékkal figyelmükbe idézni azt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc után a magyar rendőrség újjászervezésének kereteiben a politika töltötte be a legfontosabb szempontot; Biszku Béla életútja és a mai hétköznapok vitája ezt pontosan dokumentálta az elmúlt egy hónapban. A magyar rendőrség ma ugyanabban a struktúrában működik, mint 1963-ban, amikor az akkori alapítók, részben Biszku Béla közreműködésével fölállították. Az elmúlt, az 1963 óta eltelt időszakban nem történt a rendőrség szervezeti struktúrájában, sőt személyes meggyőződésem, mentalitásában és gondolkodásmódjában sem sok és érdemi változás. Ennek az az oka, hogy szinte politikai rendszerektől függetlenül a magyar rendőrség, a magyar katonai szervezetek és fegyveres testületek ki voltak szolgáltatva a politika önkényének.

Ajánlom becses figyelmükbe Ungváry Krisztián kiváló munkáját, aki földolgozta a III-as főcsoportfőnökség és a belügyi vezetés történetét, alaposan, fényképekkel dokumentálva. Rávilágít arra, hogy 1990 tavaszáig a Magyar Szocialista Munkáspárt a Központi Adminisztrációs Osztály vezetőjén keresztül – aki Tóth András képviselőtársunkban személyesült meg utoljára, aki nem olyan rég még a magyar parlament tagja volt -, közvetlenül politikai megrendelésre irányította a rendőrséget. A belügyminiszter szerepe virtuális volt, és a magyar rendészeti szervek vezetői az MSZMP Politikai Bizottságának megrendeléseit teljesítették még 1989 őszén is.

1990-ben megítélésem szerint egy táblacsere történt a magyar rendőrségnél és a titkosszolgálatoknál is. Pontosan tudja, illetve aki a demokratikus ellenzéki mozgalmakban részt vett, tudhatja, hogy a Duna-gate váltotta ki azt a mozgalmat, amely a III-as főcsoportfőnökség struktúráját szétverte, és megpróbált létrehozni egy új titkosszolgálatot, nem sok sikerrel és nem sok eredménnyel. Más kelet-európai országokban az ottani rendészeti szerveknél következetes munka zajlott annak érdekében, hogy demokratikus értékrendet megtestesítő személyek kerüljenek a rendőrség vezetői pozíciójába, és megtörjék a kommunista hatalom kontinuitását. Érdemes megnézni, hogy a ’90-es években rendőri vezetői tisztséget betöltő magyar rendőrtisztek, katonai vezetők, titkosszolgálati vezetők hol és mikor szerezték diplomájukat. Néhány évvel ezelőtt még a NATO-nak is tiltakozni kellett egy titkosszolgálati vezető iskolázottsága és iskolai összeköttetése, becsatornázottsága okán.

Érdemes megnézni, hogy a ’70-es, ’80-as években a rendőrtiszti képzés hogyan zajlott, és a rendőrtiszti képzést kik vezették. Nagyon tanulságos ebből a szempontból számos kordokumentum. Felhívom figyelmüket, ezzel több újság is foglalkozott kellő alapossággal, hogy a ’90-es évek rendőri vezetőinek, egyes számú rendőri vezetőinek iskoláját kivétel nélkül a ’70-’80-as években olyan rendőr főtisztek vezették, akik a fiatal korukat ÁVH-s előmenetellel kezdték. Magyarul a mai rendőr főtisztek egy részének, a ’90-es évek rendőr főtisztjei nagy részének kiképzői és iskolázói az ÁVH-ban szocializálódtak, és ennek gyümölcse volt a ’70-es, ’80-as és ’90-es évek rendőrsége személyes meggyőződésem és hitem szerint.

Mi úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak egy új rendőrségre és egy új típusú rendőrmorálra van szüksége, ezért végérvényesen, ha húsz év késéssel is, de a politikát és a rendészeti szervek világát egymástól teljes egészében el kell vágni. Ez azt jelenti, első, de nem utolsó lépésként, hogy az alkotmánynak azt a rendelkezését, amely az elmúlt húsz esztendőben konzekvensen tiltotta a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők politikai szerepvállalását, pontosítani és erősíteni szükséges.

Önök előtt ismert az, hogy a fegyveres testületek belső világa egy sajátos világ, másképp érvényesül az ügy és az állami erőszak-monopólium gyakorlása miatt az egymás iránti szolidaritás, az egymás iránti felelősségvállalás.

Nagyon sajátos értelmezésbe helyezhető ennek jegyében mindaz, ami történt 1990 után. Itt említhetnék különböző ügyeket. Legutóbb, ami miatt vizsgálóbizottság is dolgozik ma az Országgyűlésben, 2006 őszének eseményei, amikor nyilvánvaló politikai megrendelésre, bevallott és nyílt politikai megrendelésre teljesített szolgálatot a rendőrség, a Magyar Televízió székházának ostromát nem akadályozták meg a rendőrök, holott a környékbeli utcákon kellő mennyiségű rendőrjárőr állt rendelkezésre – ezt megállapította Ignácz István rendőr tábornok a jelentésében -, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pedig közvetlenül politikai utasítást adott a magyar rendőrségnek. Tudjuk azt is, hogy október 23-án hasonló típusú visszaélésekre került sor.

Azt is tudjuk, hogy – nem véletlenül – a korábbi titkosszolgálatokat felügyelő miniszterrel kapcsolatban büntetőeljárás van folyamatban; ez az UD Zrt. ügye. A politika közvetlen befolyásolásának világába vezetnek ezek a szálak. Azt gondolom, ennyi dokumentálás arra, hogy a politika nem hagyta békén az elmúlt nyolc esztendőben, de nyugodtan mondhatom, az elmúlt évtizedek egyikében sem a rendőrséget, nem hagyta békén a hadsereget – lásd a hadsereg korrupciós ügyeit, amelynek számos politikai leágazása létezik, mint azt tudjuk, csak nem mondjuk -, világosan rávilágítanak arra, hogy Közép-Európában más vagy szigorúbb játékszabályok szükségesek ahhoz, hogy a hadsereget, a titkosszolgálatokat és a rendőrséget megújításuk, megújulásuk, a társadalmi bizalom elnyerése érdekében új alapokra szervezzük. Mi nem szeretnénk mást, csak azt, hogy a politikai világát, közép-európai helyzetünkre és sajátos XX. századi történelmünkre és az elmúlt gyurcsányista időszak történetére is hivatkozással, világosan elvágjuk a politikától.

A rendészeti szervek világát el kell vágni a politika világától egyszer és mindenkorra. Ehhez szeretnénk megszerezni a teremben jelen lévő és jelen nem lévő képviselőtársaim támogatását, amikor azt mondjuk, hogy nézetünk szerint politikai szerep vállalására azoknak, akik esküt tesznek a magyar alkotmány megtartására és megtartatására, és ennek érdekében fegyveres szolgálatot vállalnak, és azt vállalják, hogy az életüket is feláldozzák a magyar adófizetők közösségéért, számukra, amikor esküt tesznek, és vállalják ezt a szolgálatot, ez egy lemondással is jár, a politika világáról mondanak le, ha nem is életük végéig, de életük egy jó részére.

Ennek jegyében azt javasoljuk, hogy az alkotmány egyértelműen és világosan tiltsa meg a politikai szerepvállalást. Erre utaló jel ma is van, de pontosan tudjuk, hogy ez nem érvényesült a gyakorlatban sok alkalommal. Világos és egyértelmű megfogalmazás legyen a politikamentesség tekintetében, és igenis választójogi diszkriminációt javasolunk a politikamentes, civilek által felügyelt és civilek által kontrollált rendőrség, hadsereg és titkosszolgálat érdekében. Úgy gondolom, ez egy nagyon fontos elve a modern demokráciáknak, hiszen azt kérjük az Országgyűléstől, támogassa azt, hogy a választásokon a szolgálati jogviszony befejezése után legalább három esztendőig ne indulhassanak (Közbeszólás az MSZP és a Jobbik részéről: Öt évig.) volt katonák, volt rendőrök és volt titkosszolgák.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amit még fontosnak tartok és figyelmükbe ajánlok, hogy ez nem több annál, mint hogy a jelenlegi alkotmányos rendelkezések továbbfejlesztését javasoljuk a tisztelt Háznak. A tisztelt Ház, egyébként kevesen tudják, de az elmúlt négy esztendőben is foglalkozott a politika és a rendőrség, a politika és a hadsereg viszonyával. A honvédelmi és rendészeti bizottság és a kormány többször egyeztetett például az egyenruha-, a nyilvános egyenruha-viselésnek mint állami szimbólumnak a körülményeiről. Rengeteg tisztázatlan kérdés van e tekintetben.

Szeretném azt is figyelmükbe ajánlani, hogy egy bajtársiasságra és szolidaritásra alapuló közösségnek kellene lennie a magyar rendészeti szerveknek, ahol az egymás iránti szolidaritás, mint azt a való életből mindannyian tudjuk, megmarad a szolgálati viszony után. Ez alkalmas a befolyásolásra, ezek az emberek egymással jó vagy rossz értelemben, politikai és üzleti értelemben, jó vagy rossz értelemben, de sokszor egy életen át tartó szövetséget kötnek és tartanak.

Szeretném arra fölhívni a figyelmet, hogy a rendőrség egy olyan kérdés, ahol fölmerül – és a honvédségben is – még a szakszervezetek és az érdekképviseletek kérdése. Én úgy gondolom, hogy a rendészeti és honvédelmi ágazatban különös figyelmet érdemel az érdekképviseletek erősödése. Azt gondolom, ma Magyarországon olyan folyamatoknak lehetünk tanúi, amikor a rendőrség és a hadsereg belső válságának legjobb példája, legjobb iránytűje és visszamutatója az, hogy az elmúlt években nőtt azoknak a száma, akik érdekvédelmi szervezetbe tömörültek, érdekvédelmi szervezeteket alapítottak. Azt gondolom, hogy az érdekvédelmi szervezeteket is és az érdekvédelmi szervezetek vezetőit is ki kell zárni honvédként, katonaként vagy tikosszolgaként a politikai tevékenységből azért, hogy még hitelesebben tudják képviselni azokat, akik a sorsukat rájuk bízták.

Ha van erős és van társadalmi jelentőséggel bíró szakszervezeti mozgalom, akkor a rendészeti szerveken belüli szakszervezeti mozgalom mindenféleképpen az, figyelemre és támogatásra érdemes. Az elmúlt években új szakszervezetek alakultak a fegyveres testületeknél. A Magyar Országgyűlésnek meg kell hallania a szavukat, pontosan tudnia kell, hogy az új szakszervezeteknek minden kritikája figyelmet érdemel, figyelemre érdemes, sőt megalapozott. Észre kell venni azt, hogy ezekbe a szakszervezetekbe olyan rendőrök tömörültek, olyan katonák tömörültek, akik elsősorban tiszthelyettesi beosztásban vagy alacsonyabb rendfokozatban teljesítenek szolgálatot, és ez valódi strukturális problémákról ad tanúbizonyságot. Azért kell a szakszervezetek számára is világossá tenni, hogy nincs politikai szerepvállalás, hogy még inkább tudják szolgálni a rendőrök és a katonák érdekeit, és tudják az érdekeket érvényesíteni. Ezt egy különösképpen fontos rendező elvnek tartom és gondolom.

Szeretném arra is fölhívni a figyelmüket, hogy nem példátlan a szolgálati viszony utáni úgymond diszkrimináció, választójogi diszkriminációnak az alkalmazása. A Német Szövetségi Köztársaságban, igaz, gazdasági területen, de alkalmazzák volt katonákra az ilyen típusú diszkriminációkat; talán nem véletlenül van ilyen nyugati tapasztalat.

Az is egy érdekes dolog, hogy vajon a civil kontroll hogyan érvényesülhet. Nyugat-Európában elképzelhetetlen az, hogy a hadsereget felügyelő politikai vezető a hadseregből jöjjön, és elképzelhetetlen az, hogy a belügyi területet vagy titkosszolgálatot felügyelő vezető ezekről a területekről aktív tiszti pozícióból üljön át belügyminiszteri székbe vagy honvédelmi miniszteri székbe.

A NATO-nak kifejezetten van ilyen elvárása, szeretném fölhívni a figyelmüket, hogy a civil kontrollt erősítse. Ennek jegyében egyébként az előző nyolc év kormányai is számos nyilatkozatot tettek. Fontosnak tartom azt, hogy a civil kontroll a következő időszakban, a politikai kontrollal ellentétben, erősödjön a rendészeti szervek tekintetében. Ehhez szükség van arra is, hogy világos legyen a rendészeti szervezetek, fegyveres testületek felé az, hogy a politikával milyen viszonyban állnak. Először a politikát kell elvágni a rendészeti szervezetektől, és utána egy más mentalitásra van szükség, ami világossá teszi azt, hogy aki fegyveres testületnek tagja, rendészeti szervezetnél szolgál vagy titkosszolgája ennek az országnak, az nem végezhet semmiféle politikai tevékenységet. Ez azt jelenti, hogy választójoggal rendelkezik, azonban nem választható polgármesternek, országgyűlési képviselőnek, európai parlamenti képviselőnek vagy helyi képviselőnek.

Ami pedig az időkorlátot jelenti, szeretném arra fölhívni a figyelmüket – nagy érdeklődéssel olvastam Borkai képviselőtársam közéleti pályafutása iránti érdeklődésüket -, hogy a Fidesz-frakcióban, miután a Fidesz véghez vitte a jelölési folyamatokat más politikai pártokkal és jelölő szervezetekkel együtt, sok kritika illette ennek a törvénynek a moratóriumbeli hatályát, már hogy meddig nem tölthet be valaki, meddig nem jelölheti magát, meddig nem jelöltetheti magát ilyen tisztségre, ezért a tegnapi frakcióülés után nyújtottuk be az alkotmánymódosításra vonatkozó változtatásunkat, és az öt évet három évre javasoljuk módosítani. Ez nem azt jelenti, félreértés ne essék, nem azt jelenti, hogy az öt év nem lesz aktuális. (Zúgolódás, derültség az MSZP soraiban.) Én úgy gondolom, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében…

Szocialista képviselőtársaim, akik az elmúlt nyolc esztendőben szétverték a magyar titkosszolgálatokat, meggyöngítették a rendőrséget, és korrupcióba hajszolták a rendőrséget, azt gondolom, nagyobb felelősséggel kellene viseltessenek a rendészeti szervek iránt. És ne gondolják azt, hogy az alkotmányozást vagy a törvényhozást Borkai Zsolthoz igazítjuk, aki egyébként, ha jól láttam a távirati irodai nyilatkozatát, azt mondta, hogy ha rá vonatkoznak a szabályok, akkor természetesen ezeket figyelembe veszi és betartja, tehát ha szükséges, akkor Győr polgármestereként nem vesz részt a választási kampányban és a jelölési eljárásban. (Dr. Lamperth Mónika: Betartja a törvényeket? Akkor én most meghatódtam.)

Ezt csak azért tartottam fontosnak világossá tenni az önök számára, hogy a vitának, azt hiszem, arról kell szólnia és arról kellene szólnia, hogy vajon milyen távolságot tartott az elmúlt esztendőkben egymástól a politika és a fegyveres testületek világa, milyen távolságtartásra lenne szükség, és támogatják-e azt önök, hogy egy új rendőrsége legyen Magyarországnak. Egy olyan új rendőrsége legyen Magyarországnak, amely tiszteletben tartja az adófizető állampolgárokat, egy olyan új rendőrség legyen, amely szolgáltat és nem uralkodik, egy olyan rendőrség legyen, amely a nemzeti ünnepek alkalmával az embereket megvédi, és nem rájuk lövet, nem kardlapoz, hanem megvédi az embereket és biztosítja a szabadságjogukat, és egy olyan rendőrség legyen, amely pontosan tudja, hogy a politikával nem kokettálhat, és a politikai szándékok kiszolgálásának kormányoktól függetlenül, minden demokratikus választást követően, minden kormánytól függetlenül ellen tud állni a politikai megrendelésnek, ellen tud állni a politika behatásának.

Ahhoz, hogy ebben kellő hatékonysággal tudjunk föllépni, és ahhoz, hogy ebben érdemi változás legyen, úgy gondolom, az első lépés az, hogy az alkotmányban az összeférhetetlenségi szabályokat pontosítsuk. Ez azonban nem az utolsó, hanem az első lépés, kérem ehhez mindannyiuk támogatását.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)