Törvényjavaslat, melynek vitájában Lázár János felszólalt
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Igen tisztelt elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló közös javaslatunk illeszkedik abba a sorba, amely a magyar törvényhozásnak a 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényhez elkészítendő törvények sorát illeti, hiszen az alaptörvény meghatározza azokat a sarkalatos témákat, amelyekben az Országgyűlésnek kétharmados többséggel törvényt kell alkotnia.
Az Országgyűlés működésére, működési föltételeire, az országgyűlési képviselők megválasztására, működési föltételeire, az országgyűlési képviselők javadalmazására vonatkozó szabályok olyan kétharmados szabályok, amelyek ennek a Háznak a működését alapjaiban határozzák meg. Olcsó népszerűség lenne és nagyon olcsó lenne, de a jegyzőkönyv és a történelem kedvéért nem tudom kihagyni, hogy mégis megjegyezzem, hogy ez a kormánypárti képviselőkön kívül senkit nem érdekel. Remélem, hogy a… (Az ülésterembe belépő Göndör István felé:) Bocsánat, Göndör István képviselőtársam ebben a pillanatban belépett a terembe, ami nagy kitüntetés számunkra, hiszen a témának szakértőjével találkozhatunk ebben a minőségben, de mégis, nem túl nagy az érdeklődés a téma iránt, annak ellenére, hogy ez a kérdéskör, a képviselők javadalmazása, társadalmi helyzete nagymértékben járult ahhoz hozzá, hogy az Országgyűlés tekintélye az elmúlt húsz évben inkább csökkenjen, mint növekedjen, és nagymértékben határozza meg, hogy a társadalom milyen képet alkot a magyar törvényhozás képviselőiről.
Azonban ne legyen kétségünk, ez nem csak az elmúlt húsz esztendőnek kirívó társadalmi kérdése és vitája, és valószínű, a következő években is nagy kérdés lesz; időtől és helytől teljesen függetlenül a demokratikus jogállamoknak, a parlamentáris demokráciáknak egy fontos kérdése, hogy a törvényhozók hogyan illeszkednek a társadalomba és a társadalom hogyan képes a törvényhozókra adott esetben saját képviselőként tekinteni. Ha visszatekintünk, ebben a Házban már számos vita zajlott a törvényhozás képviselőinek javadalmazását illetően nemcsak az elmúlt húsz évben, hanem az elmúlt száz esztendőben is, teljesen véletlenül, inkább a történelmi tanulság kedvéért, birtokomban van Tisza István parlamenti képviselősége idejéből egy költségtérítési átalányátvétel; Tisza István országgyűlési képviselőként lakásköltség-térítést vett föl minden hónapban rendszeresen, amiből aztán természetesen abban az időszakban is voltak nézeteltérések és problémák is; ha a vita elhúzódik majd, akkor hazamegyek érte és behozom ezt a költségtérítésről szóló blankettát, ami jelzi, hogy ez a probléma már hosszú évtizedek vagy évszázadok óta meghatározza ennek a Háznak a működését.
De azt gondolom, hogy kevesen vagyunk, akik ezzel a kérdéssel akár érintettként, akár törvényhozóként ne szembesültünk volna, hiszen a társadalmi megítélést nagymértékben határozták meg a javadalmazási viszonyok. Elég csak annyit mondani erről, hogy 1990-ben, amikor az új Országgyűlés fölállt, akkor harminc-egynéhány ezer forintban, 39 ezer forintos bruttó fizetésben határozták meg a képviselők a saját juttatásaikat, ma kétszázharminc-egynéhány ezer forint a parlamenti képviselők bruttó fizetése. Nehezen tudnám azt mondani, hogy ez a társadalom számára hihető verzió, és azt gondolom, hogy a képviselőtársaimnak az elmúlt húsz esztendőből és a saját magunk időszakából is a képmutatása és farizeus magatartása nagymértékben járult ahhoz hozzá, hogy a parlamenti képviselőkről kialakulhatott egy negatív kép. Egészen nagy ellentmondás tátong a saját magunk megítélése és a társadalom rólunk alkotott képe között, miközben mi úgy gondoljuk, hogy a hazánkat szolgálva ezért a fizetésért megdolgozunk, ezért jó néhány polgártársunk, azt gondolom, közfelkiáltással szavaz amellett, hogy a parlamenti képviselők egy forintot sem érdemelnek, hiszen lásd, mit tettek az elmúlt nyolc esztendőben az országgal, vagy, hogy pártállástól függetlenül fogalmazzunk, mit tesznek ma ezzel a közösséggel.
Ezért aztán arra gondoltam, amikor az előbb a farizeusságról beszéltem, hogy a közélet tisztaságát hirdették 1990 óta a parlamenti képviselők, holott sokat tettek azért a saját javadalmazásukat illetően, hogy a közélet tisztasága inkább szürke legyen, vagy néha a fekete zónába menjen át, mint hogy valóban példaértékű legyen a társadalom számára. Egy olyan rendszert sikerült életben tartani, időnként sokpárti konszenzus gyümölcseképpen, amelyről nem lehet azt mondani, hogy átlátható, világos, követhető lenne, holott az adófizető állampolgároknak az egyik legfontosabb követelménye a XXI. században, hogy minden egyes, törvényhozásra, kormányzatra, a közre költött adóforinttal el kell számolni, hogy világosan követhető legyen minden forint felhasználása.
Olyan fizetési rendszert tartottunk fönn az elmúlt időszakban, amely alkalmas volt a közbizalomnak a megrendülésére. Maga a rendszer pedig parlamenti képviselőtársaimat, akár bevalljuk, akár nem, sokszor trükközésre, a szabályok kikerülésére vagy a legitim és az illegitim határon mozgó szabályoknak az alkalmazására biztatta. Emlékeznek talán arra, egy nagyon érdekes momentum, hogy a Gyurcsány-kormány meghirdetett egy akciót: “kérj számlát a kőművestől, a fodrásztól, a szerelőtől, és ha beküldöd az APEH-nak, akkor bónuszt nyerhetsz ezzel”. Volt egy ilyen akciója annak idején a Gyurcsány-kormányzatnak, hogy ha valaki számlát kér, tételesen elszámol, igyekszik minden egyes kisebb értékű szolgáltatásért számlát kérni és azt beküldi az APEH-nak, azzal tulajdonképpen egy ilyen nyereménysorsoláson, bónuszsorsoláson vehet részt. Ugyanezzel párhuzamosan a törvényhozásban az előző kormányok idején azonban 2002-ben a parlamenti képviselők számlával való tételes elszámolási kötelezettségét például a lakhatás tekintetében ugyanez a kormányzat megszüntette. Nyilvánvaló, hogy az egyszeri adófizető állampolgárok azt mondják, hogy nekem számlát kell kérni mindenért, de a parlamenti képviselők egyenlőbbek az egyenlőknél, ezért aztán fölmentésre kerülnek bizonyos szabályokat illetően, és akkor társadalombiztosítási jogviszonyról, az adószabályról még nem is beszéltünk.
Én azt gondolom, hogy a javadalmazási rendszer mindenféleképpen egy szimbólum, bort iszunk és vizet prédikálunk időnként; amíg mi magunk nem vagyunk képesek egy olyan javadalmazási rendszert létrehozni, amely alapvetően átlátható, minden forintja követhető, a parlamenti képviselőt nem kényszeríti arra, hogy visszaéljen a törvénnyel, visszaéljen a helyzettel, visszaéljen a lehetőséggel, nem hozza méltatlan és kiszolgáltatott helyzetbe, és ami talán ennél is fontosabb, ennek a rendszernek garantálnia kell a parlamenti képviselő egzisztenciális függetlenségét, vagy legalábbis az adott történelmi korszakban törekednie kell erre, amíg ilyen rendszer nem lesz, addig nehezen várhatjuk azt el, hogy a társadalom tagjai, a polgárok, adófizető polgárok jogkövető magatartást tanúsítsanak, mikor mi a magunkra vonatkozó játékszabályokat úgy alkotjuk meg, hogy saját magunkat is úgymond trükközésre kényszerítjük. Elég csak az elmúlt másfél esztendő sajtóját átolvasni, kormánypárti és ellenzéki képviselőket egyaránt ért jogos vagy jogtalan kritika, hogy hogyan használták vagy hogyan éltek vissza a javadalmazási rendszer lehetőségeivel.
Tisztelt Képviselőtársaim! A látszat és a valóság között végre harmóniát kellene teremtenünk, igenis kell annyi bátorsága legyen a törvényhozásnak, parlamenti képviselőtársaimnak, hogy ha rendet akarnak az országban, ha tiszta és átlátható viszonyokat szeretnének, ha elvárják az adófizető polgárok közösségétől, hogy jogkövető magatartást tanúsítsanak, betartsák az adójogszabályokat, egyáltalán adót fizessenek, és egy új kultúra legyen Magyarországon, ami a közpénzek fölhasználását illeti, akkor ki kell azt mondanunk, hogy ezt a kérdést rendezni kell, én azt gondolom, hogy ez józan paraszti ésszel belátható.
Persze, nagy dilemma, erkölcsi dilemma – és a javaslat ebből a szempontból könnyű préda az ellenzéki képviselőknek és az ellenzéki sajtónak, akármilyen kevesen is vannak jelen a teremben -, hogy a mai szociális viszonyok között egy parlamenti képviselői bérrendezés aktuális lehet-e egyáltalán, miközben látszik, mennyi a minimálbér, emberek milliói szociális nehézségekkel küszködnek, akkor a pofátlan képviselők nem tesznek mást, mint fölemelik a saját fizetésüket – szól a nép hangja, és közvetíti ezt időnként a sajtó és néhány, legalább ilyen mértékben pofátlan ellenzéki képviselőtársam is, visszaélve a helyzet adta lehetőséggel.
Ugyanakkor felhívom a figyelmüket arra, hogy miközben a nyilvánosság szintjén azt hallja az ember, hogy a parlamenti képviselők majd többet keresnek, ezzel szemben a parlamenti képviselőtársaimtól sokszor azt hallom, hogy kevesebb lesz a fizetésük. A nyilvánosság megítélése, a köz vélekedése és a parlamenti képviselőtársaim érzése – pártállástól szinte függetlenül – nincs köszönő viszonyban egymással. Ez egyébként a javaslat elvi helyességét mutatja, mert ezek szerint nem változik semmi sem érdemben.
Tehát azt gondolom, hogy az ellenzéki képviselőtársaimtól persze elfogadjuk és megértjük, hogy a politikai helyzetet kihasználva, a labdát leütve el fogják mondani, hogy ó, milyen arcátlan dolog, hogy a Fidesz törekvést tesz, lépéseket tesz annak érdekében, törekszik arra, hogy rendezze a fizetéseket, de azt szeretném kérni – tekintettel arra, hogy többen vannak, akik ezzel a kérdéssel az elmúlt években vagy az elmúlt másfél évben alaposan foglalkoztak, és az alkotmányügyi bizottság ülésén egyébként érdemi javaslatokat is tettek már a kérdéshez -, hogy az ellenzéki populáris kritikák megfogalmazása után építő jellegű észrevételekkel segítsék ennek a javaslatnak a törvényben való megszületését. Azt gondolom, hogy a legfontosabb elvi célban biztos, hogy pártállástól függetlenül egyetértünk – arra gondolok, hogy egy parlamenti képviselő egzisztenciális függetlensége megköveteli azt, hogy trükközésre se szüksége, se lehetősége ne legyen. Tehát a trükközés szükségét és lehetőségét kell az én véleményem és megítélésem szerint megszüntetnünk.
Nagyon fontos szempont még itt az is, hogy egy átlátható fizetési rendszerrel nézetem szerint a parlament társadalmi megítélése, tekintélye is helyreállítható; természetesen el kell tudni magyarázni azt, hogy mivel egyetlenegy magyar választópolgár sem hiszi el, hogy kétszázharminc-egynéhány ezer forintos bruttó fizetésből él a parlamenti képviselő, ezért ez egy tarthatatlan állapot. Az elmúlt években több kísérlet is volt a rendszer rendbetételére, ezek mind, úgy gondolom, szándékukat tekintve tisztességes kísérletek voltak, és részeredményeket elértek. De azt az ellentmondást, hogy a parlamenti képviselőcsoportok, a képviselők merik-e a saját fizetésüket rendezni az adott társadalmi viszonyok között, ezt az ellentmondást, ennek a nehézségét, ennek a problematikáját nem oldotta fel.
Mi, fideszes képviselők arra teszünk javaslatot, hogy egyszer és mindenkorra állapítsuk meg azt a szintet, ahol a parlamenti képviselők javadalmazása egy közigazgatásban, közszolgálatban tevékenykedő tisztségviselő felelősségével valamilyen szinten párhuzamba állítható. Sokan kérdezték tőlem, hogy miért ez a rendszernek a logikája. Én azt gondolom, hogy ha megnézzük azt, hogy a javaslat nem kevesebbre tesz lépéseket és nem kevesebbet kezdeményez, mint hogy a mindenkori helyettes államtitkárnak megfelelő javadalmazásban részesüljön egy parlamenti képviselő, az én fejemben ez a javaslat azért fogant meg, mert azt gondolom, hogy egy parlamenti képviselőnek, főleg a mostani időkben, legalább annyi a felelőssége, mint egy helyettes államtitkárnak, ha nem több. Egyetlenegy józan gondolkodású, normálisan gondolkodó polgártársam sem képzelheti azt el, hogy egy parlamenti képviselőnek nincs annyi felelőssége, mint egy helyettes államtitkárnak, amely – a helyettes államtitkári tiszt – egyébként a közszolgálat területén a legmagasabb közigazgatási tisztség, nem politikai tisztség, hanem szakmai, szakértői tisztség. Ezért azt javasoltam és azt javaslom az Országgyűlésnek, mérlegelje annak a lehetőségét, hogy a parlamenti képviselők fizetését a helyettes államtitkári szintre állítja be.
Amikor a kormányzat a közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló, a közszolgálati tisztviselőkre vonatkozó jogszabályokat beterjesztette, akkor meghatározta, hogy ez milyen összeg, ez jelen pillanatban 747 877 forint a javaslat szerint, amelyet a mostani javaslattal párhuzamosan tárgyal az Országgyűlés. Ezen túl megfontolásra javaslom, hogy a visszaélésekre alkalmas kiegészítő rendszer, pótlékrendszer, egyéb javadalmazási, trükközési lehetőségeket tartalmazó rendszerelemek szűnjenek meg és alakuljanak át, az átlátható viszonyoknak megfelelően. Tehát legyen egy helyettes államtitkári besorolásnak megfelelő fizetése a mindenkori parlamenti képviselőnek, ez természetesen megoldja azt a dilemmát is, hogy amennyiben a közszolgálat területén az úgynevezett köztisztviselői, közszolgálati illetményalap nem változik, akkor ez természetesen a parlamenti képviselőkre is kötelező; ha változik, akkor természetesen a parlamenti képviselők javadalmazása is változik. Ez nyilvánvalóan összefüggésben van az ország gazdasági, társadalmi és szociális helyzetével.
Tehát amikor azt kérik az ellenzéki képviselőtársaim, hogy kössük az aktuális társadalmi viszonyokhoz a képviselők bérét, nemzetközi összehasonlításban az adott ország átlagkeresetéhez, az adott ország minimálbéréhez szokás kötni, de ugyanakkor ne felejtsék el, hogy a helyettes államtitkárok, a közszolgálatban tevékenykedők bére is alkalmazkodik a társadalmi viszonyokhoz, hiszen egy szorzószám alapján születik meg a bruttó bér összege, amely szorzószám mindig igazodik az adott gazdasági-társadalmi helyzethez, sőt, sok esetben érdekegyeztető folyamatoknak, szakszervezetekkel folytatott tárgyalásoknak az eredményeképpen alakul ki. Tehát igenis a helyettes államtitkári fizetés, az állam fizetései, a közszolgák fizetései, ahogy ezt az elmúlt másfél évben megtapasztaltuk, az ország társadalmi, szociális viszonyaival összefüggésben vannak, és azt leképezik, illetve követik.
Még egyszer mondom, az persze egy nagy dilemma, megfontolás tárgyát képezi, hogy a jelenlegi szociális viszonyok között vállalja-e az Országgyűlés azt, hogy megteremti egy tisztességes bruttó bérnek, egy tisztességes fizetésnek a föltételeit. Ez a mi számításaink szerint egyébként jelentős költségvetési többletterhet nem jelent a rendszer egészében, vagy pedig azt mondja, hogy nem tesz semmit, ezzel fönntart egy olyan rendszert, amely alkalmas a visszaélésekre. Nekem az a véleményem, hogy ebben a válságos helyzetben, amelyben az ország van egyébként, ez nem egy lehetőség, hanem egy kötelesség, mert ha elvárjuk, hogy rend legyen az ország számos területén, rendet teszünk az önkormányzatok területén, az oktatás területén számos kérdésben, akkor ebben a kérdésben is, amely nyilván szimbolikus jelentőségű, érdemes ezt megtenni.
Persze, nagyon fontos kérdés az is, hogy ha a parlamenti képviselő jövedelmi viszonyait tisztázzuk, akkor a parlamenti képviselőkhöz kapcsolódnak nyilvánvalóan a parlament tisztségviselői, azok, akik a frakciók munkájában részt vesznek, a bizottsági elnöki struktúrába bekapcsolódnak, amelyre a mi javaslatunk részletes iránymutatást tartalmaz, és természetesen a közszolgálatban tevékenykedők vagy a kormányzatban tevékenykedők bérezési viszonyaihoz igazítaná ezt. Erre most nem térnék ki külön, hiszen a javaslat részletesen kitér arra, hogy a Ház alelnökének, a frakcióvezetőknek, a frakcióvezető-helyetteseknek, a bizottsági elnököknek, akik a Házat működtetik, üzemeltetik, a tisztségviselőknek, akik a parlament törvényhozási munkájában aktívan részt vesznek, milyen feladatuk, milyen felelősségük van, és ehhez milyen bér társul – erre részletes javaslattal éltünk.
De van egy nagyon fontos szelete a parlamenti törvényhozói munkának, amelyet, úgy gondolom, eddig nagyvonalúan kezelt a törvényhozás. Nekem az a véleményem – bár 1990-ben nem voltam az Országgyűlés tagja -, hogy a ’90-es évek elején a parlamenti képviselői státust inkább egy mellékállásnak szánták, hogy van egy főállású kereseti jogviszony, és emellett ez egy kiegészítő tevékenység, valahol a rendszer születése kapcsán ez így indult el, talán a bért is ehhez igazították, és egyébként talán a társadalmi felelősségvállalás jegyében a juttatások egy része is ehhez igazodott.
Azt gondolom, hogy miután az Országgyűlés döntött arról, hogy 200 fős lesz a parlament 2014-től, átalakult a képviselői munka az elmúlt években, ezért megfontolás tárgyát képezi, hogy a képviselő személyes jövedelmi viszonyai mellett a munka föltételeit hogyan fogjuk biztosítani. Mert egy társadalom akkor várhat el normális munkát egy parlamenti képviselőtől, ha ahhoz megfelelő munkaföltételeket biztosít – legyen az a parlamenti képviselő egy frakció tagja, vagy akár független parlamenti képviselő, legyen egyéni képviselő vagy legyen listás képviselő, legyen egy témával foglalkozó speciális szakpolitikus vagy egyébként a körzetéért küzdő egyéni képviselő, aki alapvetően plebejuspolitikát folytatva a választók érdekeit próbálja megjeleníteni.
Azt hiszem, hogy a munkaföltételeket eddig a törvényhozás elhanyagolta, jó néhány képviselőtársam – különösképpen megtapasztalhattuk ezt ellenzéki időkben az elmúlt nyolc esztendőben, és különösképpen ez az ellenzéki képviselőkre mindig vonatkozik – nehezebb körülmények között, kevesebb szakértővel, kevesebb szakmai lehetőséggel, kevesebb infrastruktúrával kellett hogy végezze a munkáját ahhoz képest, amire egyébként szüksége lett volna. Ezért azt gondolom, hogy nemcsak fizetésről kell beszélnünk, nemcsak azt kell törvénybe foglalnunk, hogy mennyi egy parlamenti képviselő javadalma, hanem arról is beszélnünk kell, hogy a parlamenti képviselők munkaföltételeit hogyan teremtjük meg. Erre is javaslatot tesz a mi előterjesztésünk, ami Magyarországon azért nem könnyű, mert oly sokféle, -fajta parlamenti képviselő van – egyéni, területi listás, országos listás, vidéken élő, fővárosban lakó -, így aztán olyan rendszert alkotni nem lehet, ami mindenkinek az igényeit kielégíti, mind a 385 képviselőtársam számára megfelelő, tehát nyilvánvalóan lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy ez nem jó, de egyébként ez pártállástól független álláspont lesz, tartok tőle.
De azt a törekvést, hogy a képviselői munkának a munkajellegére, szakmai jellegére, szakértői jellegére tegyünk nagyobb hangsúlyt, ezt fontosnak tartom. A 200 fős parlament esetében körvonalazódik 100-110 közötti egyéni körzet, tehát 100-110 közötti egyéni parlamenti képviselő lesz a parlamentben, és lesznek listás képviselők.
És ha végiggondoljuk azt, hogy jóval kevesebb listás képviselőnek mennyi munkája lesz majd – jóval több munkája lesz az én véleményem szerint, hiszen a szakpolitikai munkában sokkal nagyobb szerepet kell vállalniuk -, ezért azt gondolom, hogy 2014-től elmondható az, hogy a parlamenti képviselői munka lényegében semmi mással nem egyeztethető össze. Ezért a mi javaslatcsomagunk, amit az Országgyűlés munkájával, az önkormányzatok munkájával vagy más sarkalatos törvényekhez illeszkedőn beterjesztettünk, világosan fogalmaz: a parlamenti képviselői munka – nyilván a tudományos tevékenységet leszámítva – minden mással összeférhetetlen. A Ház elnöke javaslatot fog tenni, tudomásom szerint zajlik az előkészülete az Országgyűlés-törvénynek, amely az országgyűlési képviselők jogállására vonatkozó szabályokat fog tartalmazni, amely az Országgyűlés működésére vonatkozó szabályokat fog tartalmazni, és világosan fogalmaz majd ez a törvény reményeim szerint: a 200 fős parlament esetében ez a tevékenység nem fér össze mással, illetve teljes, egész embert igényel, nem kiegészítő jellegű tevékenység, hanem professzionális, főállású parlamenti képviselőkre lesz szükség. Így szeretnénk ezt az új rendszert fölépíteni.
Ebből aztán persze adódik az is, hogy sokkal alaposabb szakértői munkára, sokkal több egyéni, egyedi felelősségre lesz szükség, jóval kisebb frakciók lesznek, ez nyilván adódik a létszámból, és azt gondolom, hogy a szakmai munka megteremtése fontos követelmény. Ezért tettünk javaslatot arra, hogy a parlamenti képviselők munkafeltételei javuljanak, akár infrastruktúrára, akár logisztikára, akár szakértői bázisra gondolok, a korábbiaknál az Országgyűlés Hivatala és az állam költségvetése nagyvonalúbb legyen, viszont átlátható, tisztességes keretek között kerüljön ez fölhasználásra.
Itt voltak különböző javaslatok ellenzéki képviselőtársaimtól vagy kormánypárti képviselőtársaimtól, szövetségesektől is, hogy adjunk nagy mozgásteret arra vonatkozóan, hogy egy parlamenti képviselő milyen keretek között alkalmazhat embereket, hol tartson fönn irodát. Az elv az, amit szeretnék megfontolásra javasolni nemzetközi példákat is figyelembe véve, hogy egyéni kerületben mindenféleképpen fontos iroda vagy irodák fenntartása.
Itt az Alkotmánybíróság döntése után óriási méretű egyéni kerületek jönnek majd létre. Ezt, kérem, fontolják meg és mérlegeljék képviselőtársaim. Már most is van olyan egyéni kerület, ahol több mint 100 település van. Létrejönnek majd olyan egyéni kerületek, ahol átlagban 80 ezer emberről beszélünk. Az egészen más munka, mint ha 40 ezer embert kell képviselni. Egyáltalán ennek a 80 ezres közösségnek az elérése, az emberekkel való kapcsolattartás, azt gondolom, megfelelő munkaföltételeket igényel.
Nézetem szerint ebbe az önkormányzatok bevonhatók. Tekintettel arra, hogy az önkormányzati világ és a törvényhozás teljes egészében kettéválik, a két világ nem lesz átjárható sem a polgármesterek, sem a megyei közgyűlési elnökök, alelnökök, alpolgármesterek nem lehetnek majd a törvényhozás tagjai, ezért nézetem szerint minden önkormányzatnak – akár települési önkormányzatnak vagy önkormányzatoknak, megyei önkormányzatnak vagy önkormányzatoknak vagy fővárosi önkormányzatnak, vagy nemzeti kisebbséghez tartozó parlamenti képviselők esetében a nemzeti kisebbségi önkormányzatoknak is – érdekük az, hogy a parlamenti képviselőkkel szoros kapcsolatot tartsanak.
Szerintem normális elvárás – ma is működik egyébként sok helyen -, hogy igenis a települési önkormányzat felajánlja a rendelkezésére álló infrastrukturális eszközöket a parlamenti egyéni képviselőnek. Szerintem a megyei önkormányzat, fővárosi önkormányzat erőforrásai is ebbe az irányba – saját jól fölfogott érdekük miatt – mindenféleképpen terelhetők.
Itt jegyzem meg, hogy ezzel az üggyel, ha rendeznénk ezt a kérdést, az egyénileg megválasztott országgyűlési képviselők és a listás országgyűlési képviselők elhelyezésének föltételeit, választókerületi vagy szakmapolitikai munkaföltételeit, az őket segítő munkatársak létszámát rendeznénk, akkor a kiszolgáltatottság időszakának is vége lenne. Én láttam már olyat parlamenti képviselői pályafutásom alatt – amely nem olyan túl hosszú: 2002 óta csak három választáson vagyok túl, de azért mégis talán a jelenlévők között van olyan, aki még új képviselő -, amikor ellenzéki képviselőt a vele ellentétes vezetésű város vagy falu polgármestere elképzelhetetlenül lehetetlen helyzetbe hozott azzal, hogy nem engedte be a városházára, nem adott neki irodát, nem biztosította számára a lakossággal való találkozás lehetőségét. Szerintem ez egy garanciális szabály is; pártállástól, politikai nézettől, többséghez vagy kisebbséghez való tartozástól teljesen függetlenül igenis a parlamenti képviselőnek joga van arra, hogy a közösség szolgálata érdekében a települési, megyei vagy fővárosi önkormányzat vagy netán a kisebbségi önkormányzat infrastruktúráját használja, sőt, joga van arra, hogy a teljes logisztikai kiszolgálásban részesüljön. Szerintem ezt egyszer s mindenkorra ki kell mondani, törvényes garanciát kell adni, részben azért is, mert általában az ellenzéki képviselőket szokta ilyen sérelem és ilyen kellemetlen helyzet érni.
Persze, itt egyre kényesebb vizekre evezünk, amikor arról beszélünk, hogy amikor már a parlamenti képviselőnek megfelelő munkatársak, netán megfelelő logisztika áll rendelkezésére, megfelelő infrastruktúra, az Országgyűlés hozzájárul a modern kommunikációs eszközök költségeinek megtérítéséhez, ezekben egyébként mi a részletszabályokban nyitottak vagyunk, többletterhet nem akarunk, de azt szeretnénk, ha minden parlamenti képviselő számára a munkalehetőségek, a munkafeltételek rendelkezésre állnának. Tisztességes munkát csak akkor lehet elvárni bárkitől is, ha tisztességes munkafeltételek állnak rendelkezésre. Ehhez képest azok a visszaélési pontok is napirendre kerülnének ebben a vitában, amelyek az elmúlt időszakban a sajtó és a közvélemény által nem alaptalanul lettek szóvá téve.
Ilyen például a gépjárműhasználat, utazási költségtérítés, lakhatás biztosítása. Az előbb utaltam arra, hogy a költségtérítés rendszere nem az elmúlt 20 év átkos következménye, hanem a törvényhozás korábbi képviselői is küzdöttek a lakhatási támogatással és egyéb költségtérítési rendszerekkel. Ennek jegyében a legfontosabbnak azt tartom, hogy minden átlátható és világos legyen. Legyen minden leszabályozva, és minden átlátható legyen: mindenki számára egyenlő pályák és egyenlő esélyek legyenek. Ez egy nagyon fontos föltétel.
Ezért aztán megpróbáltunk egy olyan rendszerre javaslatot tenni, amely biztosítja a személyes gépkocsihasználatot, biztosítja a tömegközlekedési eszköz igénybevételét, attól függően, hogy a parlamenti képviselő melyiket választja, ugyanakkor mindkét esetben világos és egyértelmű elszámolási viszonyokat teremt. Ma a modern kommunikáció eszközeinek igénybevételével vagy az információs technológia eszközeinek igénybevételével minden a nyilvánosságra tartozhat, kerülhet, minden hozzáférhető, és a nyilvánosság kontrolljánál nagyobb erő, azt gondolom, nem létezik.
Ezért javasoltuk azt, hogy az Országgyűlés Hivatala által közbeszerzési eljáráson lebonyolított üzemanyagkártya-tender keretében mindenki, aki a parlamenti képviselőtársaim közül igényli, saját személyes gépkocsihasználat tekintetében, az adóhivatal által meghatározott elszámolási keretek között ami a mértéket, módszert és adózási szabályokat illeti, kapjon üzemanyagkártyát. Ez egyébként ma létezik a munkavállalók világában, tehát ezzel extraszabályt saját magunkra nem alkalmazunk, hiszen a munkavállalók is használhatnak saját gépkocsit hivatali célra.
Ennek a költségeinek a megtérítését kérhetik, erre az adóhivatal külön szabályokat alkalmaz. Úgy gondolom, hogy ezek a szabályok talán a parlamenti képviselőkre is alkalmazhatók, ha egyébként más munkavállalókra vagy közszolgálatot teljesítőkre alkalmazhatóak.
A gépkocsihasználat mellett még egyszer jelzem, hogy a tömegközlekedési eszközök használata is fölmerül lehetőségként a javaslat szerint, a gépkocsihasználattal azonban tételesen el kell számolni; az üzemanyagkártya fölhasználásának módjára a választókerület vagy a lakóhely és Budapest távolsága tekintetében tettünk javaslatot. Ez az a pont, amit szét fognak lőni képviselőtársaim kormánypárti és ellenzéki oldalról, mert olyan rendszert, amely tekintettel van a lakóhely és Budapest közötti távolságra, a választókerületben meglévő száz település adott esetben üzemanyag-költségeire, annak a bejárásához szükséges üzemanyag-költségekre s a többi, s a többi, ilyen igazságos rendszert nehéz létrehozni, ezért becslésekből indultunk ki. A legtöbbet utazó képviselőtársaim is, úgy gondolom, havi 5-6-7 ezer kilométernél többet nem utaznak. Próbáltunk ebben a keretrendszerben mozogni. Hallottam pozitív véleményt, akik ezt elfogadták, és hallottam negatív véleményt, hogy ez kevés, és nem akceptál minden szempontot.
Azt gondolom, hogy a választókerületi pótlék ötletében nem volt rossz ötlet, egy gond van vele: nincs mögötte tételes elszámolás, és valljuk meg őszintén, amikor megkérdezik tőlünk, hogy mennyi egy parlamenti képviselőnek – ezt talán a végén kellett volna elmondani – ma Magyarországon a fizetése, nincs magyar ember, aki ezt meg tudja mondani.
A parlamenti képviselők a nyilvánosságra került kimutatások szerint nettó 450 ezertől 1 millió 200 ezer forintig keresnek. Hogy ez hogyan alakulhat ki, hogy 386 képviselő 386-féle fizetést vesz föl, az már önmagában rejtély. Ezt mindenféleképpen megszüntetni javaslom, hogy világos és egyértelmű viszonyok legyenek. Erről beszéltem, amikor az alapjövedelem létrehozását és a pótlékrendszer megszüntetését javasoltam tisztelt képviselőtársaimnak.
De! Hogy a jelenlegi rendszerben a megkapott jövedelem, a választókerületi pótlék vagy bármilyen más pótdíjak és egyebek összes pénzéből, amit megkap egy parlamenti képviselő, amit a számlájára utalnak, hogy ki hogyan használja azt föl és mire használja föl, erről semmiféle nyilvántartás nem áll rendelkezésre.
Magyarul abban, hogy a választókerületi pótlékot valaki a választókerületére használja-e fel, vagy két választás között saját, személyes célra használja fel, sem elszámolási kötelezettség, sem nyilvántartási kötelezettség, sem az átláthatóságnak megfelelő szempontok nem léteznek. Magyarul, nem tudjuk megmondani, hogy egy képviselő a megkapott 500-600-700 ezer forintos fizetéséből mennyit költ a munkaeszközeire, mennyit költ a választóira, mennyit költ a választókerületére, és mennyit költ saját magára vagy a családja eltartására. Szeretném, ha ebben teljesen világos, egyértelmű viszonyok lennének. Ezért kell egymástól a fizetést és a munkafeltételek biztosítását elhatárolni, és a munkafeltételek biztosításában a visszaélés lehetőségét megszüntetni, minimalizálni, teljes egészében arra törekedni, hogy ez kizárt legyen.
A gépkocsihasználat volt az egyik ilyen pont, a másik a lakhatás kérdése. Én azt gondolom, hogy az az európai gyakorlat, hogy a lakhatás kérdését az Országgyűlés Hivatala magára veszi, megszervezi, közbeszerzési eljáráson szálláslehetőséget biztosít a képviselőknek, netán középtávon lakásokat vásárol… – a környékbeli nagy bérpaloták mind valamikor az Országgyűlés tulajdonai voltak, országgyűlési tisztviselők vagy parlamenti képviselők használták, abból a célból, hogy az országgyűlési munkájukat el tudják végezni, jegyzem meg, tehát ez a gyakorlat nem ismeretlen. Úgy gondolom, hogy ez a cél, hogy a parlament hivatala, az Országgyűlés Hivatala biztosítson lakást, tegye meg ezt az áltáthatóság, a nyilvánosság és a különböző számonkérhetőségi szabályoknak megfelelően, ez leveszi a mindenkori parlamenti képviselőkről a terhet.
Én méltatlannak, kifejezetten a parlamenti képviselőhöz, a parlamenti eskühöz méltatlannak tartom azt, amikor egy parlamenti képviselőt hoz az Országgyűlés Hivatala vagy a törvényhozás olyan helyzetbe, hogy neki kell tételesen elszámolni, tételesen lakást keresni. Ezért van az Országgyűlés Hivatala. A parlamenti képviselőket attól a lehetőségtől, hogy ők pénzezzenek, elszámoljanak, ide-oda rángassák a számlákat, énszerintem el kell zárni. Az egyik oldalról megközelíthetem így is, vagy azt kell mondani, hogy ez méltatlan egy parlamenti képviselőhöz. Az Országgyűlés Hivatala bonyolítson le mindent, a parlamenti képviselő kap egy üzemanyagkártyát, kap egy összvonalas bérletet, vagy kap egy szálláslehetőséget egy szállodában vagy egy lakásban. Kéri, nem kéri, ez van. Erről természetesen a jobb módú képviselőtársaim lemondhatnak, ezt nem kötelező igénybe venni. Ez az ország teherbíró képességével arányos mértékben kell hogy megtörténjen. Ennyire futja jelen pillanatban.
Ennek a mértékére például az LMP-s képviselőtársaim tettek javaslatot, hány négyzetméter lehet maximálisan az a lakás, vagy milyen típusú szállodai szolgáltatás lehet, amelyet igénybe vehet egy parlamenti képviselő, hány köbcentiméteres lehet az a gépjármű, amelyet igénybe vehet egy parlamenti képviselő, és amelyhez az állam támogatást biztosít, milyen összeg állhat rendelkezésre ahhoz, hogy adott esetben gépjárműhasználat vagy szállodai szobabérlés legyen, ne csak a négyzetméter, hanem még az összegszerűség is legyen behatárolva. Mi minden ilyen kérdésben nyitottak vagyunk.
Szeretnénk ezt a kérdést egyszer és mindenkorra rendezni annak érdekében, hogy átlátható, számon kérhető és világos szabályok legyenek. Ezzel az átláthatósággal, ezzel a számonkérhetőséggel, a zavaros viszonyok megszüntetésével szeretnénk egy lépést tenni annak érdekében, hogy az Országgyűlés tekintélye erősödjön, valami a társadalomban abba az irányba mutasson, hogy a parlamenti képviselők nem élhetnek vissza a játékszabályokkal, nem kerülhetik meg a törvényeket, nem vonatkoznak rájuk külön társadalombiztosítási, nyugdíj- vagy adójogszabályok, őket is kötelezi az elszámolás kötelezettsége, nekik is be kell tartani azokat a szabályokat, amelyeket egyébként a társadalomra egészében hoznak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk elmondottakat és képviselteket itt, a Parlament falain belül vagy a Parlament falain kívül nagyon népszerű úgy beállítani, hogy ez egy elvtelen béremelési javaslat. Mi alapos számításokat próbáltunk végezni a rendelkezésre álló információk adta keretek között, hogy vajon növekszik a parlamenti képviselők bére vagy csökken. Átlagosan, azt tudom mondani, hogy nem változik a parlamenti képviselők bére, de azt, hogy egy parlamenti képviselő a jelen pillanatban a számlájára utalt nettó összeget mire fordítja, azt én nem tudom megmondani, csak a saját személyemet illetően; 385 képviselőtársam tekintetében nem tudok nyilatkozni. Az egészen biztos, hogy a munkafeltételek biztosítására, a parlamenti képviselői munka elvégzésére sokkal több és jobb eszköz áll rendelkezésre, azonban ezek az eszközök csak erre a célra használhatóak föl, privát célra, magáncélra nem lesznek fölhasználhatóak.
Valóban ért az a vád, hogy elsősorban az egyéni képviselők számára kedvező a rendszer, amit mi fölállítottunk. Ez talán túlzás, de az kétségtelenül így van, hogy azon képviselőtársaim számára kedvez, akik pártállástól, vagy frakcióbeli ülésrendtől, hogy melyik oldalán ülnek a parlamentnek, teljesen függetlenül arra törekszik, hogy egy parlamenti képviselő tisztességesen igyekezzen elvégezni a munkáját. A javaslat abból indul ki, hogy azok a juttatások, amelyeket most kap, azok is a körzetére, a szakmai munkájára, a szakmapolitikai tevékenységére fordítódnak, és nem magáncélra.
Ezt szeretnénk a jövőben is elérni, hogy a parlamenti képviselőknek legyen egy alapegzisztenciájuk, ami a mai magyar viszonyok között alkalmas lehet arra, hogy egy középosztálybeli, független egzisztenciát, polgári egzisztenciát számukra biztosítson, nem többre és nem kevesebbre, ugyanakkor megteremti a tisztességes szakmai munka föltételeit.
Mi nyitottak vagyunk a képviselőtársaimmal együtt – a Fidesz-frakció egésze nevében mondhatom – arra, hogy a módosító indítványokat, a véleményeket érzékeljük, és azokat befogadjuk, mérlegeljük. Arra kérjük az ellenzéki képviselőtársainkat, hogy természetesen azoknak a köröknek a megfutása után, amelyek a Fidesz gyalázása, szidalmazása és népnyúzó voltának feltüntetésére vonatkoznak, ezen körök megtétele után mérlegeljék annak a lehetőségét, hogy végre itt az alkalom, hogy húsz év után ebben a kérdésben rendet vágjunk, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy a parlamenti képviselők tekintélyét valamelyest helyreállítsuk a társadalomban, illetve megteremtsünk egy olyan munkafeltételt, munkakörülményt, amellyel tisztességesen lehet dolgozni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)