„Két év”

Napirend előtti felszólalás

LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a mondandómba belevágnék, Lukács Zoltán képviselőtársamnak azt ajánlanám, ha találkozni akar azokkal, akik az országot tönkretették, csak forduljon hátra és nézze meg a saját frakcióját. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ezenkívül pedig, tisztelt képviselőtársam, ha meg akar ismerkedni oligarchákkal, akkor is forduljon hátra, mert az önök jelenlegi és volt képviselőtársai között vannak az igazi oligarchák Magyarországon. Ismerkedjen meg velük a saját frakciójában!

Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva az ellenzéki felszólalásokat, az jutott eszembe, hogy valóban komoly hibát követtünk el 2010 nyarán, mert ahelyett, hogy csődöt jelentettünk volna, átvettük a kormányzást. Ha csődöt jelentettünk volna, akkor minimálisan vagy a népharag, vagy az igazságszolgáltatás viszi el az MSZP-seket, de nem kellene ennyi pofátlanságot végighallgatnunk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahelyett, hogy csődöt jelentettünk volna, 2010-től, az elmúlt két esztendőben megpróbáltunk egy teljes egészében csődben lévő országot továbbműködtetni úgy, hogy megpróbáltuk elhárítani a napi fizetési problémákat. 2010 nyarán az a veszély fenyegetett, hogy a magyar nyugdíjakat az ország eladósodottsága miatt nem tudjuk fizetni, és azóta folyamatosan erőfeszítéseket teszünk, ami lehet, hogy nem elég, de legalább 22 év után történik valami annak érdekében, hogy a nagy átalakító rendszerek ne hitelből működjenek, hanem az ország eltartó- és működőképességének megfeleljenek. Két év után az a tisztességes, ha irányokat értékelünk, és ezt az irányt önöknek, mint ahogy a magyar társadalomnak is, értékelni érdemes. Szerencsére a magyar társadalom döntő része értékeli is azt az irányt, amiben lépéseket tettünk.

Ami pedig néhány karizmatikus irányjellemzőt mutat: tisztelt képviselőtársaim, 22 év után azért mégiscsak ez a kormány volt az, amely vette a bátorságot, és húszéves álszent kompromisszumokat felbontva, felrúgva végre megadóztatta a bankszektort. Ha mást nem tettünk volna, csak ezt, akkor már ez elég lett volna az elmúlt két esztendőben. (Taps a kormánypártok soraiban.) Önök is megmutatták, hogy mit tudnak, mert amikor kormányon voltak, folyamatosan adóztatták az embereket. Nem a bankokat adóztatták meg!

Ha annyira tudták a szocialisták, hogy hogyan kell az országot vezetni, miért nem adóztatták meg az energiaszolgáltatókat, miért nem növelték a védett fogyasztók körét, miért nem adóztatták meg hamarabb a bankokat, miért nem próbálták az energiaszektorban az állam szerepvállalását növelni? Önöknek ehhez nem volt bátorságuk, mert az MSZP születése óta egy strómanpárt (Taps a kormánypártok soraiban.), egy strómanpárt az MSZP,ezért soha nem volt bátorságuk ahhoz, hogy a multinacionális tőkével szemben érdemi közteherviselést növelő lépéseket tegyenek.

Ami pedig az oligarcházást és a Közgép Zrt.-t illeti: tisztelt képviselőtársaim, ebben a teremben többször elhangzott, hogy a Közgép Zrt. a beruházások jelentős részét – van, aki 14 százalékot mond – nyerte az elmúlt években. Miért nem arra alakítunk vizsgálóbizottságot, hogy mi van a 86 százalékkal? Igaz az a hír, hogy ma Magyarországon az európai uniós fejlesztések 60 százalékát külföldi beruházó vállalatok viszik ki az országból, hogy az építőiparban 60 százalék külföldi kezekbe került? Talán ezt kellene egy patrióta, nemzet iránt elkötelezett parlamentnek vizsgálnia és nem a magyar vállalkozásokat. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kellene talán vizsgálóbizottságot felállítani, hogy igaz-e a hír, hogy 2009-ben és 2010-ben 350 milliárd forintos megrendelésállománya volt egy külföldi építőipari vállalatnak Magyarországon, amely száz százalékban külföldi kézben volt, és a szocialistáktól kapta a megrendeléseket. Erre kellene igazából vizsgálóbizottságot felállítani. (Taps a kormánypártok soraiban. – Zaj az ellenzéki oldalon.) És arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy van egy új jelenség az elmúlt két évben, amire Magyarországon 1990 óta nem volt példa. Ebben a parlamentben ülnek olyan pártok, amelyek külföldi csoportok pénzéből csinálnak politikát Magyarországon. Ebben a parlamentben ülnek olyan képviselők, akiket amerikai politikai és gazdasági érdekcsoportok pénzelnek. (Zaj.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök között, az ellenzék soraiban, az LMP-ben, az MSZP-ben és más pártokban is olyanok ülnek, akiket az amerikaiak pénzelnek, amerikai pénzből amerikaiaknak csinálnak politikát. (Taps a kormánypártok soraiban.) Mi pedig, tisztelt képviselőtársaim, valóban magyar vállalkozók és különösképpen magyar adófizető polgárok támogatásából Magyarországnak csináltunk politikát az elmúlt két évben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. – Zaj az ellenzéki oldalon.)