Reagálás Lukács Zoltán (MSZP) „Struccok a betonon” című felszólalására

Napirend előtti felszólalásra történő reagálás a Kormány nevében

LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: (Nem működik a mikrofonja. Hordozható mikrofonba:) Elnök úr, köszönöm a segítségét.

ELNÖK: Megvan a mozgó mikrofon. Parancsoljon, miniszter úr!

LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a segítségét, elnök úr, és köszönöm a képviselőtársaim türelmét.

Képviselőtársunk a napirend előtti felszólalásában a Magyar Szocialista Párt képviseletében egy egészen új hangot ütött meg (Közbeszólás az MSZP soraiból: És ez így lesz négy évig!), egy új stílust képvisel, amikor azt mondja, hogy bűnözőknek nem fizetnek adót. Azt gondolom, hogy a bűnözők nem fizetnek adót, kedves képviselő úr. Ha jól figyelte Varga Mihály miniszter úr felszólalását, abból az derül ki, hogy ebben az országban vannak olyanok, akik nem fizetnek adót, és a jelek arra mutatnak az adóhatóság vizsgálata alapján, hogy ők bűncselekményeket követtek el, ők bűnözők.

Azt gondolom, hogy a mai parlamenti ülés egyik fontos, ha nem a legfontosabb bejelentése volt ennek a miniszteri felszólalásnak az üzenete és lényege. Én is azt remélem, hogy megtaláljuk a jogi lehetőségét annak, hogy az érintett cégek neve nyilvánosságra kerül, ami, azt hiszem, hogy a jelenleg folyó viták tisztázásában nagy segítség lehet.

Másrészről pedig szeretnék kitérni az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatát könnyebbé semmiféleképpen nem tevő kitiltási ügyre. Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam azt a sajtótájékoztatót, amit nem a magyar kormány tartott – hiszen mi nem tiltottunk ki senkit sem az országból (Novák Előd: Hogy is volt az a konferencia?) –, hanem az Amerikai Egyesült Államok ügyvivője tartott itt Budapesten, péntek délután, ha jól emlékszem.

Ennek a sajtótájékoztatónak a lényege nem kevesebb volt, mint hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya nem tekinti közügynek ezt a kitiltási ügyet. Ha nem közügy az Amerikai Egyesült Államok kormánya szerint, akkor könnyen lehet, hogy nekünk sem kell ezzel foglalkoznunk. Csak megjegyzem, hogy a NAV elnöke lehet, hogy azért nem válaszolt az RTL Klub kérdésére, mert nem érintett. Tehát könnyen lehet, hogy az érintettségét azért nem tudta tisztázni, mert nem érintett. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Bocsánat, azért, mert önök vagy a magyar sajtó egy része valakit megvádol, az az ember attól még nem tartozik önöknek semmivel sem. Szeretném erre a figyelmüket fölhívni.

A másik, talán fontos és lényeges megjegyzés az amerikai ügyvivő kijelentéssorozata, amelyet szintén ajánlok az önök alapos figyelmébe. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya a kitiltást jogszerűen lépte meg. Ennek a kitiltásnak a magyar kormány és az amerikai kormány viszonyrendszeréhez döntő köze nincs. Ez elhangzott a sajtótájékoztatón. Nem közügy, nem tartozik a politika nyilvánosságára, hanem az érintett személyek és az amerikai kormány ügye. Ha az érintett személyek nem hozzák nyilvánosságra a saját kitiltásukat, akkor a magyar kormánynak nincs lehetősége arra, hogy ezt helyettük megtegye.

Szeretném fölhívni arra a figyelmüket, hogy azért kérünk segítséget az Amerikai Egyesült Államok kormányától mint baráttól, mert szeretnénk ebben az ügyben a leghatározottabban és a legkeményebben föllépni. Varga miniszter úr fölszólalása ékes bizonyítéka annak, hogy a NAV különösképpen nagy hatékonysággal, szigorral és fegyelemmel lép föl minden ilyen típusú bejelentéssel kapcsolatban. Még a névtelen bejelentésekkel kapcsolatban is. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya jó szövetségesünk. Abban kérjük segítségét, hogy könnyítse a helyzetünket, ha másként nem, jogsegély formájában vagy bűnügyi együttműködés formájában.

A miniszterelnök úr azt kérte az igazságügyi minisztertől, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a kormányzat vagy az igazságszolgáltatás a kormánytól függetlenül, milyen formában kérhet jogsegélyt az Amerikai Egyesült Államok kormányától, és lehetőség szerint ezt minél hamarabb tegyük meg. Ugyanakkor az is egy adottság, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya, ha állít valamit, akkor tegyen büntetőföljelentést Magyarországon. Akár az érintett cég, akár az Amerikai Egyesült Államok ügyvivője fáradjon be az ügyészségre, és tegyen egy följelentést a konkrét információk birtokában. Ha ezt nem teszi meg Magyarországon, tegye meg az Amerikai Egyesült Államokban, hiszen erre is lehetősége van az amerikai jogrendszer alapján.

Arra azonban jó szövetségesként, az én megítélésem szerint, az Amerikai Egyesült Államoknak nincs lehetősége, nem bölcs és nem helyes eljárás, hogy állít valamit, és az állítással kapcsolatos bizonyítékokat nem tárja a magyar nyilvánosság elé. Ez megrongálja, alapjaiban rongálja meg a magyar társadalom bizalmát az Amerikai Egyesült Államokkal szemben, egy olyan ország esetében, amely a világ legfontosabb országa, és amellyel kapcsolatban a magyar társadalom támogatást, szimpátiát és együttműködést érez folyamatosan. Ehhez képest van egy állítás: az amerikai kormány állít valamit, és nincs bizonyíték.

A magyar kormánynak ebben a helyzetben az a kötelessége, hogy minden magyar állampolgárt megvédjen. Mi egyetlenegy magyar állampolgárt sem szolgáltathatunk ki azért, mert egy másik állam megvádolja. Ha a másik állam előterjeszti a bizonyítékokat, akkor természetesen, a bizonyítékok megalapozottsága esetén, bűncselekmény alapos gyanúja esetén el fogjuk indítani a szükséges eljárást. Erre szeretném nyomatékkal fölhívni mindannyiójuk figyelmét, abban bízva, hogy az Amerikai Egyesült Államok gyorsan és hatékonyan segíti a helyzet tisztázását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Reagálás Szél Bernadett (LMP) „Amiről csak a Kormány nem tud” című felszólalására

Napirend előtti felszólalásra történő reagálás a Kormány nevében

LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt állítja képviselőtársam, hogy a kormány egyedül maradt. Csak a mondat végén nem pont van, hanem vessző: egyedül maradt az emberekkel meg a választókkal, merthogy az idén három választást nyertünk meg. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Ezt azért fontos lenne tisztázni, hogy ha politikailag értelmezzük a helyzetet, akkor az ön kampánybeszédre hajazó felszólalása az eredményt nézve, ha a politikában a választások megnyerése eredménynek számít – nem tudom, az LMP így tervezi-e vagy így méri-e a politikai eredményt –, de ha a választási eredménynek köze van a politikai sikerhez, akkor a Fidesz az idén három választás alkalmával elnyerve a választópolgárok bizalmát, mégiscsak sikeres volt, és nem hiszem, hogy egyedül maradt volna.

Ami az Amerikai Egyesült Államokat illeti, én nagyon remélem, képviselőtársam, ez csak egy szubtrópusi tévedés, hogy ezen ügyek lennének egy kitiltás okai. Azt nem gondolhatja képviselőtársam komolyan, hogy kishantosi földügyek miatt tiltanak ki kormánytisztviselőket az Amerikai Egyesült Államokból! Azt nem gondolhatja komolyan, hogy egy kétezer fős falu trafikpályázata miatt kitiltanak valakit az Amerikai Egyesült Államokból! Kérem, ne járassa le az Amerikai Egyesült Államokat itt, ebben a parlamentben (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.), mert úgy gondolom, hogy ez súlyos hiba lenne!

Nekem az a véleményem és az a meggyőződésem, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya valószínűleg olyan cselekménysorozatról vagy konkrét cselekményről tudhat, amely akár fölvetheti a bűncselekmény elkövetésének az alapos gyanúját is (Korózs Lajos: Rajta vagy a listán, Jani?), amely esetén a magyar kormány és a magyar hatóságok, a nyomozó hatóságok készek és képesek is intézkedni. Készek vagyunk intézkedni. Erről mindannyian beszéltünk már a kormány nevében, és képesek is vagyunk intézkedni, hiszen Varga Mihály minisztertársam az előbb egy konkrét ügyet említett.

Ami a NAV-ot illeti, hadd mondjam azt önnek, hogy látom, önök a NAV-ot céltáblájukra tűzték – tessék már megnézni, hogy a NAV mennyi adót szed be az idén, és mennyi adót szedett be az elmúlt években! Rekordbevételek vannak az adóbeszedés hatékonyságának a javítása miatt. Lehet, hogy ezért támadják a NAV-ot? És lehet, hogy ezért mennek önökhöz néhányan, mert sérelmet szenvednek, mert be kell fizetniük az adót? Lehet, hogy ez a probléma gyökere? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Maffiamódszerek!)

Ami pedig a NAV elnökét illeti, azt kell mondjam önöknek, hogy ahhoz, hogy egy kormánytisztviselő vagy egy állami vezető munkaszüneti napon mit csinál, ahhoz önnek semmi köze nincsen. (Novák Előd: Rogán vagyonosodásával van probléma!) Ahhoz önnek semmi köze nincsen, sőt nincs a magyar sajtónak sem köze, sőt azt állítom, hogy kifejezetten ízléstelennek gondolom azt, hogy ha a magyar sajtó abból űz sportot (Novák Előd: 23 milliós fácánvadászat!), hogy kormánytisztviselők vagy állami vezetők szabadságát követik, vagy éppen azt nézik, hogy a szabadidejüket hogyan töltik el.

Azt szeretném kérni, hogy ön a képviselőtársaival együtt és másokkal együtt tartsa tiszteletben azt, hogy attól, hogy valaki kormánytisztviselő vagy állami tisztviselő, van a magánélethez joga, van joga utaznia például, és van joga a szabadnapján, főleg ha az munkaszüneti nap egyébként mindenki számára az országban, netán elutazni az országból vagy szabadidejét eltölteni. Ez kijár minden kormánytisztviselőnek, és kijár mind a 925 ezer állami alkalmazottnak is. Ráadásul a NAV-nak nincs szégyellnivaló teljesítménye, tekintettel az adóbevételek nagyságára.

Még valamit. Horváth András ügyében büntetőeljárás zajlik. (Lukács Zoltán: Akinek nincs pénze fácánra!) Nyomozás van, amely előrehaladott állapotban van. (Dr. Schiffer András: Horváth András ellen!) A trafikügyben nyomozás van, előrehaladott állapotban. A földpályázatok ügyében nyomozás van, előrehaladott állapotban. Mi kéne még, képviselő asszony? (Novák Előd: Vagyonosodási vizsgálat!) Miért nem várja meg a büntetőeljárás végét és eredményét? Miért nem ad annak lehetőséget, hogy ezeknek a felvetéseknek egy része üres vádaskodás, a másik része pedig lehet, hogy igaz, azért pedig a magyar törvények alapján az igazságszolgáltatásnak kell kimérnie a megfelelő büntetést? Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Schiffer András sokszor hangoztatta ezt az elvet ebben a Házban.

Szeretném azt is elmondani, elképzelhetetlennek tartom azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya egy általános kritika miatt mondta volna ezt. Az Amerikai Egyesült Államok ügyvivője, aki valóban nagyon aktív Magyarországon, képviselőtársaimnak jelzem, de tőle ez nem szokatlan, miután barátunktól – talán ennyit elmondhatok róla – ez nem szokatlan, tekintettel arra, hogy ha valaki az előmenetelét megnézi vagy ismeri az ő tevékenységét, más országokban is komoly aktivitást fejtett ki; néhol ez nem is maradt következmények nélkül. Szeretném azt mondani, amit ő mondott: a beutazási tilalmat nem a magyar kormány intézkedései, hanem az érintettek tevékenysége miatt rendelték el – mondta André Goodfriend úr, az Amerikai Egyesült Államok ügyvivője, Magyarország nagy barátja, épp itt, Budapesten, október 24-én a sajtótájékoztatón, mint ahogy azt is elmondta, hogy a magyar kormánytól éppen ezért nem várnak semmilyen lépést ebben az ügyben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)