Expozé „A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosításokról” szóló törvényjavaslat kapcsán

Törvényjavaslat, melynek vitájában Lázár János felszólalt

LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném megköszönni azoknak a képviselőtársaimnak, akik a frakciófegyelmen túli érdeklődés okán vesznek részt a mai nyitó vitában, és csatlakoznak azon képviselőtársaimhoz, akik azt a majdnem reménytelennek tűnő vállalkozást igyekeznek támogatni, ami a magyar állami bürokrácia visszametszésére, leépítésére és a magyar közigazgatás jobbá tételére vonatkozik.

Ha megengedik, akkor néhány alapvetéssel kezdeném a miniszteri expozét, különösképpen azért, mert meggyőződésem szerint az elmúlt években olyan – részben önök által támogatva, részben a társadalom által elismerve – végrehajtott változás következett be az ország közigazgatásában, ami nagyban fogja erősíteni ezt az országot, ami mindannyiunknak célja és érdeke.

Történelmi tanulság, hogy a magyar állam akkor volt erős, ha egy professzionális közigazgatás és bürokrácia támogatta abban, hogy részben jólétet teremtsen, részben pedig a nemzet szolgálatában a nemzeti érdeket érvényesítse. Nem véletlen hozom ide 1867 után a ’48-as áprilisi törvények megvalósítását az 1870-es években kezdődött közigazgatási törvényhozással, aminek a lényege a modern magyar állam felépítése volt. Még akkor is, ha az akkori nyelvi keretek között ma anakronizmusnak tűnő liberális állam kereteit építették fel, az akkori közigazgatás-szabályozás – akár az önkormányzatiság, a törvényhatóság, a községek szabályozása, az igazságszolgáltatás szabályozása, az állami közigazgatás szabályozása – elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy azt mondhassuk száz év távlatából, hogy a legsikeresebb magyar állam mégis az 1867 és 1914 között tevékenykedő magyar állam volt: ekkor voltunk képesek leginkább az akkori nemzetközi élvonalhoz csatlakozni, és ekkor tudtunk érdemben a nemzeti jóléten segíteni és emelni.

Nagyon jó példa az első világháború után létrehozott közigazgatási rendszer, ami az első világháború előtti évek mintáját követte, másrészről pedig nagyon súlyos társadalmi válságokra adott választ: meg kellett válaszolni 1920-ban az ország erőforrásai nagy részének, területei kétharmadának elvesztését jelentő trianoni békediktátum utáni országműködtetés kérdéseit. Ezért született 1929-ben az első átfogó közigazgatási törvény Magyarországon, amely nemcsak korrekciókat, módosításokat, kiegészítéseket, részletkérdéseket szabályozott, hanem az első komoly közigazgatási jellegű szabályozás volt, és ennek következtében a ’30-as években folyamatosan ügyelt arra az állam, hogy magát részben stabil, konszolidált állapotban tartsa, részben pedig alkalmas állapotban arra nézvést, ami az összes akkori parlamenti párt célkitűzése volt: a határrevízió, illetve a magyarság újraegyesítése a Kárpát-meden­cében.

Ahhoz tehát, hogy Magyarország a világ élvonalába tartozzon, szükség volt egy professzionális közigazgatásra a XIX. század végén és a XX. század elején, hiszen ez a gazdasági fellendülést támogató bürokrácia volt, a gazdasági növekedést támogató bürokrácia volt, amikor Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchiában ugyan, de mégis Európa és a világ egyik gazdasági vezető hatalma lehetett, másrészről pedig amikor bajban volt az ország, az állam és a nemzet léte volt veszélyben Trianon után, akkor a helyzet stabilizálása és konszolidálása, az ország működőképessé tétele érdekében is nagy szükség volt a professzionális magyar közigazgatásra. Csak megjegyzem, hogy 1938 után, az első területátvételek után, húsz év után a magyar bürokrácia és közigazgatás képes volt egyik napról a másikra folyamatosan átvenni korábbi magyar területeket, visszavenni és azokat üzemeltetni, működtetni.

Csak megjegyzem közigazgatás-történeti érdekességképpen, hogy a két világháború közötti magyar államvezetés, az akkori Belügyminisztérium és az akkori közigazgatás minden határon túli magyar településről többet tudott, mint amit ma tud a digitalizáció időszakában a magyar kormányzat. Ez tette lehetővé azt, hogy amikor törvényes és hatalmi eszközökkel Magyarország területeket szerzett vissza, akkor képesek legyünk annak a közigazgatásnak a működtetésére.

De hogy ellenpéldát mondjak, hogy a közigazgatás még mire is használható: az, hogy a Kádár-rezsim 37 éven keresztül fenn tudott maradni, részben annak volt köszönhető, hogy a ’63-as konszolidáció után Magyarországon olyan tanácstörvények, olyan járási törvények és olyan közigazgatási törvények születtek, amelyek a politikai megrendelést teljesen kiszolgálva a rendszer stabilitását és működőképességét jelentették. A ’70-es, ’80-as évek kádári közigazgatása mind a mai napig érezteti hatását, számos olyan közigazgatási hagyomány, működési rendszer, elv, elmélet és joggyakorlat működik napjainkban is, ami akkor született, és az akkori időszakban a konszolidációt és a stabilizációt jelentette.

A rendszer agóniájának elnyúlása, hogy a rendszer képes volt a gazdasági csődje után még tíz évig, 1990-ig működni, nagyrészt annak köszönhető, hogy a korszak professzionális közigazgatási rendszerét és bürokráciáját teremtette meg. Tehát egy jó közigazgatás alkalmas egy diktatúra működtetésére is adott esetben (Közbekiáltások az MSZP soraiból.), másrészről – ezt csak az ellenzék kedvéért mondom – viszont a mi célunk egy erős Magyarország, egy gazdaságilag versenyképes Magyarország és egy olyan Magyarország támogatása és működési feltételeinek létrejötte, amely nem leszakad Európától, hanem segíti Európa működését.

Ha megengedik, akkor talán a Parlament falai között törvényhozóként azt mindenféleképpen fontos rögzíteni, hogy 2010-ig, 1990 és 2010 között az európai uniós csatlakozás ellenére Magyarország és az Európai Unió között például az átlagbérekben vagy a fejlettség tekintetében nem szűkültek a különbségek, bizonyos területeken nőttek a különbségek. Tehát azt gondolom, az a törekvés, ami 2010-ben, az akkori kormány megalakulásakor a közigazgatás modernizációját irányozta meg, az ország működőképessége, működtethetősége, gazdasági fejlődése, a növekedés fenntartása, a versenyképesség, a társadalmi felzárkózás, az esélyek megteremtése tekintetében elengedhetetlenül szükséges.

1990-ben egy olyan közigazgatási, önkormányzati rendszer jött létre, amely széttöredezett volt, szétaprózódott volt, sokkal több volt benne a demokratikus garancia, mint a hatékonysági szempont; ez teljesen érthető. Egy diktatúrából való átmenet idején, amikor demokratikus jogállami keretet kell felépíteni, a fékek és ellensúlyok rendszere, adott esetben az alkotmányos garanciák, a demokratikus működés feltételei sokkal fontosabbak, mint a versenyképesség vagy a hatékonyság.

1990-ben az akkori törvénycsomagokban, 1990 és 1994 között a törvényhozásban sokkal inkább az alapjogi garanciákat, a demokratikus intézményi garanciákat, a diktatúrából a demokráciába való átmenet garanciáit keresték mindenhol, így a közigazgatásban is, mint hogy inkább azt nézték volna vagy azt keresték volna, hogy az ország hogyan tud gazdaságilag növekedő pályára állni és versenyképes lenni. Azt gondolom, ez teljesen érhető és akceptálható társadalmi helyzet.

De változott a világ, ma elsősorban olyan közigazgatásra van szükségünk, amely az erős és modern állam feltételét jelenti; amely lehetőséget biztosít arra, hogy nemzeti közösségünket újraegyesítve és megőrizve képesek legyünk Európában versenyképesek lenni a konkurencia mellett is, mert akármennyire is az Unió közösségének tagjai vagyunk, mégiscsak konkurenciában éljük az életünket. Ez a magyar létforma szempontjából ezeréves megszokás már, tekintettel arra, hogy nyelvileg, kulturálisan, gondolkodásmódunkat tekintve zárt közösség vagyunk. Ha jól látom a mai vitákat, amelyek az európai társadalmi kihívásokról Magyarországon zajlanak, a magyar társadalom elsöprő többsége, 80-90 százaléka ezen az identitásstabilitáson, ezen az ezeréves hagyományon nem nagyon akar változtatni, ezért azzal kell számolnunk, hogy hosszú távon az ország közigazgatása, az országban lévő bürokrácia mégiscsak a saját kifejeződésünk, létformánk egyik fontos feltétele.

Szeretném azt aláhúzni, hogy az erős állam mellett, hogy Magyarország ne vesztese legyen a következő tíz esztendőnek, ne defenzívek legyünk, ne csökkenjünk, ne kevesebbek legyünk annál is, amik most vagyunk, hanem sokkal erősebbek legyünk, tartósan talpon tudjunk maradni, sőt Közép-Európa vezető hatalma tudjunk újra lenni, az erős és jó állam mellett a hatékony, jó közigazgatás nélkül szerintem lehetetlen vállalkozás. De! Nem hanyagolnám el azokat a megközelítéseket, amelyek arról szólnak, hogy Magyarországnak versenyképességi hátránya fakad a túlzott bürokráciából. Fakad abból, hogy az OECD tanulmányai alapján Magyarországon az állam által foglalkoztatottak száma még ma is, amikor már több mint 4 millió ember, 4 millió 300 ezer ember dolgozik, magas, a munkája után adót fizető választópolgárok közül még mindig nálunk a legmagasabb az állam által foglalkoztatottak aránya. És most nem a közfoglalkoztatásról beszélek, hanem a bürokráciáról. A közigazgatásban dolgozókról beszélek, az állami irányításban, az állami cégeknél dolgozókról beszélek. Ez Csehországban, Lengyelországban tizenegynéhány százalék, Ausztriában 11, Németországban 8, nálunk 22-23 százalék. Több mint egymillió emberről beszélünk. Összeszámolni is nehéz volt, amikor erre a munkára a miniszterelnök úr felkért és vállalkoztam.

Ez valaminek a jele. Természetesen nagyon nehéz kérdésről beszélünk, mert válságban, mint ahogy tudjuk a két világháború közötti időszak óta, az állami fejlesztési programok, az állami foglalkoztatás, az állam helytállása a privát gazdaság helyett egy nagyon fontos szempont. Tehát az állami foglalkoztatás jelentőségét nem becsülném alá, könnyen válhat szociálpolitikai problémává adott esetben a bürokráciából élők, a közigazgatásban vagy a közszolgáltatásban élők számának csökkentése. De mindösszesen beszédes jel az, hogy míg Magyarországon több mint 20 százaléka a maguk után adót fizetett foglalkoztatottak közül az állami szektorból kerül ki, ez Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában tizenegynéhány százalék, Németországban 8, Ausztriában pedig 11. Nem elhanyagolható szempont! Mint ahogy az sem, hogy ma Magyarországon egy vállalkozásnak évente 277 órát kell azzal töltenie, hogy az adószabályoknak megfeleljen.

Kétszázhetvenhét órányi munkára van szüksége egy vállalkozónak és egy vállalkozásnak ahhoz, hogy az adószabályoknak meg tudjon felelni. Úgy gondolom tehát, hogy az erős állam ideája mellett az a szempont, hogy versenyképes országunk legyen, legalább ennyire fontos, és ebben a közigazgatás és a bürokrácia szerepét nem kerülném meg.

Másrészről pedig mégiscsak azért lennénk itt, hogy a közbizalomból a közhatalmat úgy gyakoroljuk, hogy az az embereknek előnyt és ne hátrányt jelentsen. Van egy olyan elmélet, amely azt mondja, hogy a kormányok inkább megnehezítik az emberek életét, mint megsegítik. Nagy tanulság, most hogy öt éve közelebbről látom a kormányzati munkát, hogy amikor a kormány szabadságon van, nyugodtabbak az emberek, és jobban mennek a dolgok a nyári hónapokban. Valami rejtélyes oknál fogva. Valószínűleg ez más központi beavatkozásnál, társadalmi mérnökösködésnél sincs másképpen. De kétségtelen tény, hogy a kormányzás nem engedhet abból a célból, nem köthet kompromisszumot abban a célban, hogy a jó állam megteremtésének, a jó kormányzásnak, a társadalom elégedettségének az ügyek menetével, a hétköznapi élettel való elégedettségnek nemcsak a béreken keresztül kell javulnia, hanem az állam működésén, az állami szolgáltatásokon keresztül. Amit fizetek adóként, azért mit kapok. Azt gondolom, egy polgári társadalomnak, egy polgári berendezkedésnek ez a fő kérdése. Befizetem az adót, mit kapok érte, milyen közegészségügyet kapok érte, milyen közoktatást, milyen közigazgatást, milyen közbiztonságot, milyen közellátásokban van részem a befizetett adóért cserébe.

Én arra vállalkoztam a miniszterelnök úr megbízásából, hogy néhány pontban az elmúlt 25 év összes kudarcával együtt megpróbálok ezen az ügyön a munkatársaimmal együtt segíteni; néhány pontban, mert azt gondolom, hogy az erőnket és a többségi bizalmat, a parlamenti lehetőséget fókuszálni és konkretizálni kell. Nem hiszek abban, hogy nagy átalakításokban kell gondolkodni. Abban hiszek, hogy a történelmi kontinuitást felvéve olyan konkrét problémákat kell megoldani, amelyek az élet fordítópontjai. Ennek jegyében, azt hiszem, a következő hónapokban és években a bürokrácia csökkentése, az állam és a közigazgatás erősítése érdekében vannak területek, amelyeken dolgoznunk kell.

Az egyik ilyen, amiről ez a törvénycsomag szól, a közigazgatásban lévő bürokrácia csökkentése akkor, amikor az állampolgárok találkoznak az állammal. Ez nem jelenti, ebben a törvénycsomagban nincs olyan előterjesztés, amely a közigazgatás és az állam belső bürokráciáját csökkentené. Hogy egy törvényhozó hogyan kerül kapcsolatba a végrehajtó hatalommal, hogy a végrehajtó hatalmon belül mekkora a bürokrácia, azt most nem osztjuk meg a nyilvánossággal. Olcsó válasz lenne arra a kérdésre, hogy miért nem mennek jobban a dolgok az országban. Azzal próbálkozunk, arra fókuszálunk, hogy az embereket érintő bürokrácia és közigazgatás változzon meg. De ez a közigazgatással önmagában nem elégséges. Még három olyan terület van, tehát összesen a közigazgatás változásával együtt négy, amely szerintem, az előterjesztő szerint alkalmas arra, hogy az emberekben a hétköznapi élet szintjén változást hozzon. Nem elégszem meg azzal, hogy megdicsérnek a saját szavazóink vagy a saját politikai családunk elitje; azt szeretném, hogy amikor önök parlamenti képviselőként 2018-ban találkoznak egy választóval a választási kampányban, akkor a választók részéről legyen egy olyan visszajelzés, hogy valami jobb lett. Van az életüknek egy olyan hétköznapi része, ami sokkal jobb lett, mint amilyen volt.

Ezért aztán azt javasoljuk a kormánynak, hogy az európai uniós pénzek hozzáférési lehetőségei által nagyon is erős bürokráciát, az adóeljárások bürokráciáját és az építésügyek bürokráciáját csökkentse a közigazgatás bürokráciájával együtt. Tehát azt mondom, négy dolog van, amivel az embereknek tudunk segíteni, és aminek lehet közvetlen hatása a következő egy-két esztendőben. Építésügy, adóeljárás, EU-s pénzek hozzáférése és a közigazgatás, amikor az emberekkel találkozik. Ez a négy olyan terület van, amivel a törvényhozásnak a következő hónapokban foglalkoznia kell ennek a munkának a jegyében és ennek a munkának az érdekében.

Szeretném azt is hozzátenni, hogy ez alapvetően politikai bátorság kérdése. A Fidesz húsz évvel a rendszerváltozást követően képes volt a politikából élők számát csökkenteni úgy, hogy alapvetően a fideszes politikai osztályt kellett csökkenteni, 25 ezer helyi képviselőből 16 ezer helyi képviselő lett, 386 parlamenti képviselőből 199, a legnagyobb veszteségeket a Fidesz-káderek szenvedték el, idézőjelbe téve, helyi, megyei és országos szinten. (Dr. Bárándy Gergely: Na, ne viccelj! – Moraj az MSZP és a Jobbik padsoraiból.) Jobbikos káderek még nincsenek (Z. Kárpát Dániel: Még!), ezért azokról nem tudunk beszélni. (Szilágyi György: Még!) Tehát a Fidesz támogatói és közbizalomból megválasztott vezetői szenvedték el.

Ezek után érezhetjük magunkat példaképpen felhatalmazva arra, hogy egy ilyen volumenű és ilyen mélységű változásba belevágjunk, hiszen ma 110 törvény megváltoztatására teszünk javaslatot egy salátatörvény keretében. Ha nem lett volna meg a politikai osztály csökkentéséhez szükséges bátorságunk, akkor nem állhatnék önök elé, és nem mondhatnám el ezt, hogy mi a kísérlet tárgya.

Szeretném azt is elmondani, hogy a belső közigazgatásban mi az, amivel egy választópolgár találkozik, mi az, ami talán segíthet az ország ügyeinek előbbre vitelében. Először is nézzük az intézményrendszert! Hogyan áll ki a magyar állam? Ebben, azt hiszem, sikerült az éles politikai viták ellenére egy konszenzuális pontot találni akkor, amikor 2010 és ’14 között felállítottuk a járási hivatalt, és a kormányhivatalokat megerősítettük az elmúlt egy évben. Mire gondolok? 2014-ben úgy zajlott le az önkormányzati és a parlamenti választás, hogy egyetlenegy politikai erő sem kérdőjelezte meg azt, hogy az ország közigazgatását, az emberek számára nyújtott szolgáltatásokat 197 járásba szerveztük. Senki nem vitatta a járási rendszer legitimitását, senki nem mondta, hogy ez egy rossz rendszer, senki nem akar ebből visszalépni. Persze mindig vannak viták, hogy egy-egy járásnak hol legyen a határa, melyik település hova tartozzon; ezek partikuláris, részletkérdések. Az, hogy a magyar állam 197 járásba, 19 megyébe és egy fővárosi kormányhivatalba, tehát 20 kormányhivatalba szervezve álljon ki és próbáljon szolgáltatásokat nyújtani, ezt a döntést társadalmi támogatás övezi, ami a parlamenti pártok részéről is megnyilvánult az elmúlt időszakban, hiszen ennek a létjogosultságát senki nem kérdőjelezte meg.

Nagyon fontos dolog a járási hivatali rendszer felállítása, amely részben korábbi közigazgatási hagyományokra való visszatérés, másrészről nagyon lényeges dolognak tartom a kormányhivatalok felállítását. És itt nem a felállítás a legfontosabb dolog. 1873 óta a magyar közigazgatásban a legfontosabb változás 2015. április 1-jével következett be, amikor a területi közigazgatást egy szervezeti egységbe koncentrálta a kormány a miniszteriális rendszer megtartása mellett, amely 1848. április 6-ának a legnagyobb hagyománya, és amely tulajdonképpen számunkra a modern polgári társadalom fejlődésének a lehetőségét biztosítja. Az a változás, hogy a miniszteriális államirányítási rendszer területi szinten kormányhivatalokba koncentrálódik, és a kormányhivatalok 197 járással állnak ki, egyszerű, átlátható, könnyen finanszírozható, számon kérhető, elszámoltatható, világos utasítási rendszert biztosít. Aki Magyary Zoltán könyvét bibliaként forgatja, egy ilyen modell felállítására kaphat instrukciókat, illetve gondolatokat, amely modellben az állam gyorsasága, cselekvőképessége nagyon lényeges kérdés.

El tudom önöknek mondani, hogy a biztonsági határzár létesítésével kapcsolatban hány olyan partikuláris szempont merült fel, amely a fő cél megvalósulásának a sérülését jelentette volna, ha a területi közigazgatás nincs összeszervezve. Természetesen a XVIII. század óta tartó, több mint 200 éves organikus államfejlődés eredménye az, hogy minden ágazat saját minisztériumot és saját főhatóságot szeretne, mert abban látja jogainak érvényesülését minden szakterület.

De hozzáteszem, hogy a modern, hatékony és gyors állam, a megvalósító képessége az államnak azon múlik, hogy a területi közigazgatás hogyan van szervezve. Itt még messze vagyunk attól, hogy lássuk ennek a lehetőségét, és ez minden kormány számára – 2018 után is, minden kormány számára – a cselekvés lehetőségét fogja biztosítani.

Vannak ebben a teremben olyan emberek, akik kormányoztak 2002 és 2010 között. Nemes, a társadalom többsége által elfogadott célok megvalósítását tette lehetetlenné a széttagolt, szétaprózódott bürokrácia és közigazgatás. Nemes, a társadalom által támogatott, például felzárkózási célok megvalósulását tette Miskolcon konkrétan lehetetlenné, hogy nem volt egy egységes, erős állami kéz, amely végre tudta volna hajtani a parlamentben meghozott törvényt, és a végrehajtó hatalom át tudta volna venni a törvényhozási többség akaratát. Azért, mert részszempontok merültek föl, széttöredezett volt a rendszer. Ennek is van oka, félreértés ne essék, mert a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerében a területi közigazgatásnak részben az volt, még a végrehajtó hatalmon belül is a feladata, hogy kiegyensúlyozza a túlzottan erős központi szándékokat.

Én azt tudom önöknek mondani, hogy azt a munkát, hogy hol biztosítunk szolgáltatásokat, a kormány elvégezte. Elvégezte, hogy hol, hiszen 197 járásban, jövő év tavaszára mintegy 270-275 kormányhivatalban, amely teljes modernizáción esett át, minden európai követelménynek, minden modernitási követelménynek megfelelő formában biztosítja gyorsan, hatékonyan, egyablakos formában az ügyintézést. Most, ezekben a napokban az önök választókerületeiben zajlik a járási szintű kormányhivatali ablakok, a modernizációs kormányhivatalok átadása. Személyesen is megtapasztalhatják, hogy milyen munkakörülményeket teremtettünk, milyen ügyintézési körülményeket teremtettünk, elsősorban az európai adófizetők pénzéből. Ez a munka meggyőződésem szerint el van végezve.

A következő kérdés a „hol” mellett, hogy mennyiért intézik az ügyeket. Fogunk a parlamenttől támogatást kérni egy új törvényjavaslathoz, miután 400 ezer ember véleményét kikértük, annak érdekében, hogy az állami szolgáltatások díjait 10 milliárd forinttal csökkentsük 2016. január 1-jétől. Szinte hihetetlen, hogy a járási hivatalok, 197 járási hivatal ügyfélszolgálati pultjainál az emberek válaszoltak, 400 ezren válaszoltak a feltett kérdésekre, sőt maguk javaslatokat és véleményeket fogalmaztak meg vállalkozóként vagy magánszemélyként. Természetesen a járási hivatalok Közép-Európában szokásos lojalitásából fakadóan könnyen lehet, hogy vannak saját maguk által kitöltött dokumentumok, de ha ez még 20 százalék, akkor is van 300 ezer olyan ember, aki minimum önkéntesen mondta el, hogy mi a baja, mi a véleménye és mi a javaslata a fizetett díjakkal kapcsolatban. És itt nagyon egyszerű dolgokról beszélünk: a személyi igazolvány cseréjével kapcsolatos kérdések, az erkölcsi bizonyítvány kiváltásával kapcsolatos kérdések, a földtulajdoni lapokkal kapcsolatos költségek, a vállalkozói igazolvány díja, a hatósági eljárások díjai és illetékei. Az önök által megfogalmazott és reményeim szerint támogatott javaslatokkal együtt a kormány kész arra, hogy az ellenzékkel is kompromisszumot kötve, a díjtételekben jelentős csökkentést, tízmilliárdos költségvetési határon belüli csökkentést érjen el.

Azt kértem Kovács Zoltán államtitkár kollégámtól, keresse meg a parlamenti pártok frakcióvezetőit, és kérjen a parlamenti frakcióktól egyeztetést, hogy miben legyen díjcsökkentés 2016. január 1-jétől, hogy a frakciók ebbe a közös munkába be tudjanak szállni. Tehát a „mennyiért” kérdés, hogy a személyi jövedelemadónkon felül miért mennyit fizetünk, egy nagyon fontos kérdés, és mérhető jelzője annak, hogy hogyan működik a közigazgatás. Zárójelet nyitok, mert szeretném azt elmondani, hogy az egész közigazgatásban nagyon sokan azt remélik a világban, hogy az e-közigazgatás fog majd érdemi változást hozni. Az elektronikus közigazgatás lehetőségének a megteremtése és a hozzáférés biztosítása. Azokat a vitákat a parlament valamilyen oknál fogva kerüli, hogy a digitalizáció milyen társadalmi követelményekkel jár az ember életében. Én azt gondolom, hogy a közigazgatás szempontjából nagy lehetőséget tartalmaz, a kormányhivatalokon, a kormányablakokon keresztül 476 ügyet lehet ma intézni, január 1-jétől már ezret, majd 2016-tól, az év végétől 2 ezer ügyet szeretnénk intézni, és nagy részét 2018-tól elektronikusan kellene intézni a választópolgároknak.

Több apró problémánk van. Az egyik: nincs ilyen szélessávú internetkapacitás négymillió háztartásban. Ehhez kell invesztálni 200 milliárd forintot Magyarországon, hogy négymillió háztartásban szélessávú internet-hozzáférés legyen.

Természetesen az informatikai nevelés, ennek a világnak a megismerése, kockázatainak a felismerése is fontos dolog, tehát a használóképesség. Mert miközben 2 ezer faluban személyes ügyfélszolgálatot biztosítunk, közben digitalizálnunk is kell az elektronikus ügyintézés érdekében. Aggályosnak tartom, hogy a jelenlegi magyar településszerkezeti struktúra mellett a digitális ügyintézés meg fog-e oldani mindent a következő tíz esztendőben. Véleményem szerint a magyar ügyintézési hagyományok, az a remény, hogy személyesen jobban el tudom intézni, ez még hosszú évtizedekig hagyomány marad Magyarországon, ami éltetni fogja a közigazgatást és a bürokráciát. (Kunhalmi Ágnes: Meg kell változtatni!) Azon dolgozunk, képviselő asszony, hogy megváltoztassuk, ez a napirendi előterjesztésnek a lényege.

Most pedig az következik, hogy „mit”. Beszéltünk róla, hogy hol tudunk a közigazgatáson változtatni, a kubatúra – mondjuk így – nagyjából rendben lesz. Hogy mennyiért, arról készek vagyunk 380 ezer választópolgártársunk mellett természetesen a parlamenti pártokkal való konzultációra is, és az a kérdés, hogy mit.

Itt szeretném azt elmondani, hogy ez a bürokrácia megöli az állam normális működését, ez a bürokrácia drága, tehát kevesebb bürokráciára és kevesebb olyan emberre van szükség, aki a bürokráciából él. Ennek kimondása nélkül nem fogjuk tudni megváltoztatni a rendszert. És itt természetesen érdeksérelmek fognak bekövetkezni, mert könyvtárnyi szakirodalma van annak, hogy a bürokrácia a törvényhozáson és a jogalkotáson keresztül megteremti a saját maga fennmaradásának és fejlődésének az eszközeit. Amikor ebben az országban az elmúlt húsz évben létszámstopot rendeltek el a kormányok, a létszámstop évében 15 ezer embert vett fel a közigazgatás. Amikor létszámstop volt! Az önkormányzatok meg 12 ezret. Létszámstopos években 30 ezerrel nőtt a közpénzből élők száma. Mi volt akkor, amikor nem volt létszámstop?

Tehát ne legyenek illúzióink, ha hozzányúlunk a bürokráciához, ez előbb-utóbb, akár a digitalizációs ágon, akár a törvényhozásban most tárgyalandó törvények következtében, ha kevesebb lesz a bürokrácia, valójában kevesebb lesz a bürokrácia, akkor ez jelentősen csökkentheti azoknak a státusoknak és állásoknak a számát, akik a közigazgatásból kell hogy éljenek.

Na, most itt lefolytattunk egy belső konzultációt, mert én megrendíthetetlenül hiszek abban, hogy azok, akik a közigazgatásban dolgoznak, azok értenek hozzá, jó szakemberek és kell a véleményük. Így 2014 októbere óta 30 ezer járási hivatalban dolgozó kollégának biztosítjuk folyamatosan a jogot és a lehetőséget arra nézvést, hogy elmondja, hogy szerinte az ő munkáját egy törvénymódosítás hogyan tehetné egyszerűbbé, és szerinte, mármint a járási hivatali vagy területi közigazgatásban dolgozó kollégák szerint min kellene változtatni. 1107 javaslat érkezett a dolgozóinktól, a munkatársainktól. Úgy gondolom, hogy ez a kormányzat szempontjából is egy innováció. Mindjárt elmondom, hogy a minisztériumok – a végrehajtó hatalom belső bájaival szórakoztatván a parlamentet – a közigazgatásban dolgozók javaslatainak 1107 javaslatából mindjárt 900-ra azt mondták, hogy az megvalósíthatatlan. Ez volt a kiindulópont. 900 az elképzelhetetlen, csak 100-at fogadtak el. Ezt most felküzdöttük nagyjából 600 javaslatra, ami az 1107-ből megfogalmazódik, és közbeiktattuk azt a törvénycsomagot is, amely részben a kormányhivatal-vezetők, részben a kormányhivatali dolgozók, járási hivatali dolgozók ötletei alapján fekszik önök előtt.

Ez egy általános törvényjavaslat abban az értelemben, hogy négy részre, négy módosítási irányra teszünk önöknek javaslatot, amelyek általános elveket szabályoznak, illetve általános ügyintézést, politikai kérdéseket szabályoznak. Először is arra teszünk javaslatot a törvényjavaslat keretében, hogy az általános eljárási szabályok egyszerűbbek legyenek. Ez összefüggésben van a közigazgatási eljárási törvény jelenlegi és jövőbeni szabályozási kereteivel. Itt elveket fogunk kimondani. Azt is megkíséreljük, hogy az engedélyhez kötött tevékenységek köre jelentős mértékben csökkenjen. 25 dologgal próbálkozunk; erről mindjárt beszélek.

Az ügyintézési határidők csökkentésére teszünk harmadrészt javaslatot, és javaslatot teszünk az egyes hatósági ügyeket érintő jogszabály-módosítási javaslatokra is. Tehát lesznek konkrétumok is.

Először is az általános eljárási játékszabályokról szeretnék röviden önöknek néhány dolgot figyelmükbe ajánlani. Elsőként is szeretném azt elmondani, hogy az általános eljárási szabályok összefüggésében teljesen felülvizsgálatra szorul a törvénynek az a koncepcionális kérdése, hogy egy ügy elintézésére mennyi időre van szükség. Ugye, miből fakad az a bürokrácia, ami miatt az emberek úgy érzik, hogy nekik rossz, az állam nem intézi el az ügyeiket? Először is az elhúzódásból. Beadom a kérelmemet, beadom az engedély iránti kérelmemet, beadom az ügyem intézésére vonatkozó panaszomat, húzódik, húzódik, húzódik. Az első olyan próbálkozás az elmúlt száz esztendőben, amikor egy objektív eljárási határidőt fogunk kimondani, azt mondjuk, hogy 60 nap alatt az állami hatóságnak az ügyet el kell intéznie. Ez alól kivételt nem akarunk adni.

Törvénnyel a törvényhozás adhat kivételt; csak törvénnyel, kormányrendelettel nem, a törvényhozás adhat ez alól kivételt. Ha az állam vagy az állam nevében eljáró 60 nap alatt nem intézi el az ügyemet, akkor először is visszajár az illeték, amit befizettem, ha ingyenes volt, kapok 10 ezer forintot az államtól kvázi kártérítésképpen, és beáll az a vélelem, hogy amit kértem, azt megvalósíthatom. Tehát kialakul egy olyan függő jogi helyzet, ami arról szól, hogy ha az állam 60 napig csöndben maradt, hallgatott, jogszerűen hallgatott, akkor ha az ügy 60 napig nyugszik, én a 61. napon abból a vélelemből indulok ki, hogy az államnak nincs mondandója, tehát a tevékenységemet folytathatom. Ez egy koncepcionális változás, mert a bizalmi elvre épül.

Ha a magyar állam nem lesz képes megfordítani az állam működésében a bizalmatlanságot bizalomra – értve ez alatt például az adóeljárásokat, az európai uniós pénzekhez való hozzáférést, az építésügyi eljárásokat -, és a magyar állam nem képes abból kiindulni, hogy a magyar társadalom elsöprő többsége jogkövető magatartást tanúsít – ez az 1. pont -, nem képes azt elfogadni, hogy aki építeni akar, építésszel terveztet, és az építész betartja a szabályokat, hiszen a jogosultságát kockáztatja, ha a magyar állam nem képes azt elfogadni, hogy akik vállalkozók, azok nem bűnözők, ha a magyar állam nem képes azt elfogadni, hogy akik EU-s pénzre pályáznak, azok nem ellopni akarják azt, akkor képtelenek leszünk a bürokráciát megváltoztatni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Elnök úr, még egy percet szeretnék kérni.

ELNÖK: Tessék!

LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Ehhez kérem az önök támogatását. Az előterjesztés részletezően tartalmazza a szükséges eljárási határidőket, a generális határidő-módosítást 21 napról, illetve 30 napról, 60 napról, 90 napról, és folyamatosan olyan elvek megjelenítését, amelyek véleményem és meggyőződésem szerint a mostani általános, majd a részletesebb vitában is alkalmasak arra, hogy a közigazgatást előremozdítsák.

S mindezek alapján egy harmadik javaslatot is elő fogok terjeszteni a közigazgatási életpályamodellre, amely a területi közigazgatásban dolgozók bérviszonyait fogja 2016. július 1-jével javítani átlagosan 30 százalékkal, hiszen nemcsak az a kérdés, hogy hol, mennyiért és mit, hanem az is, hogy ki intézi az ügyeinket, és számukra is garanciákra van szükség. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)