Határozati javaslat, melynek vitájában Lázár János felszólalt
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés előtt fekvő határozati javaslat módosítása a Magyar Köztársaság megyéiről és a megyék nevéről és székhelyéről szóló 67/1990-es országgyűlési határozat javasolt módosítását foglalja magába. Kovács Zoltán képviselőtársammal közösen azt javasoljuk, hogy az országgyűlési határozatban szereplő megyejegyzéket változtassa meg az Országgyűlés, adjon ahhoz támogatást az Országgyűlés, hogy 2020. június 4-étől Csongrád megyét Csongrád-Csanád megyének nevezhessük el.
Ennek indoklását az előterjesztés írásos indokolása tartalmazza, erre külön technikailag, illetve jogi értelemben nem térnék ki, mert azt gondolom, hogy az eddig elmondottak és leírtak teljesen egyértelművé teszik a helyzetet.
Annyi hátteret szeretnék az Országgyűlés számára a vitához biztosítani mint előterjesztő, hogy nyilvánvalóan Magyarországon az elmúlt 50-70 esztendő, illetve a mögöttünk hagyott ezer esztendő okán is a neveknek, helységneveknek történelmi üzenetük, jelentőségük és szerepük van. Parlamenti képviselőtársaimnak joggal juthat eszébe Kosztolányi Dezsőnek az a néhány sora, ami úgy szól, hogy „Csak bot és vászon, / de nem bot és vászon, / hanem zászló.” Ez arra utal, hogy mint ahogy a zászlónak is szimbolikus üzenete van, nem csak egy vászon és nem csak egy bot, úgy a helységneveknek, településneveknek, megyeneveknek, közigazgatási határoknak és elnevezéseknek is sajnálatos módon az elmúlt száz esztendőben szimbolikus üzenetük lett.
Mint ismeretes, Magyarország közigazgatási berendezkedése ezeréves múltra tekint vissza. Csanád megye alapítására 1030-ban került sor, Szent István megyéi után került megalapításra ez a megye. Ez a megye az egyik legrégebbi egyházmegyei központ is a csanádi püspökkel, illetve a csanádi püspökséggel. Ennek a természetes organikus közigazgatási fejlődésnek vetett véget 1920, ami azt jelentette, hogy az ország közepéből Békés megye, Csongrád megye és Csanád megye az ország szélévé vált.
Azt gondolom, országgyűlési képviselőtársaimnak, akik közül többen a bizottsági vitában támogatták az előterjesztést, nem kell külön magyaráznom, hogy milyen az a helyzet társadalmilag, gazdaságilag és akár az életérzés, az élet élhetősége szempontjából, ha valaki egy ideig az ország közepében él, és egyszer csak az ország szélén találja magát. Azt hiszem, aki Békés megyében járt parlamenti képviselőként vagy ismeri Csongrád megye keleti részét, tapasztalhatja, hogy az ország keleti határán a mai napig magas munkanélküliség, az átlagosnál alacsonyabb jövedelmek, alacsonyabb nyugdíj, alacsonyabb átlagkereset jellemzi a hétköznapi életet.
Meggyőződésem szerint az ott kialakult társadalmi-gazdasági viszonyok nem elválaszthatóak attól a ténytől, hogy lassan száz esztendővel ezelőtt egy erőszakos diktátum eredményeképpen megváltoztatták az országhatárt és a közigazgatási határt, nem ezeknek az embereknek a teljesítménye, fölkészültsége, munkája vagy a haza iránti elkötelezettsége változott meg.
Mint ismeretes, az 1920-as békediktátumot követően, a konszolidáció idején a ’20-as években kísérletet tett arra a kormány, hogy Csanád megyének, illetve Torontál megyének is ideiglenesen fenntartsa a közigazgatási rendszerét. Ezt azonban a második világháború után eltörölték, a megmaradt Csanád megyei részeket, amely tizen-egynéhány települést jelentett, illetve a megmaradt néhány torontáli települést, amely a korábbi Torontál vármegye tízezer négyzetkilométeréből csak 2 százalék, összevonták Csongrád megye néven.
Azt gondolom, hogy ez az aktus, amire a mai magyar politikában és a történelemtudományban ritkán térnek ki, brutális pusztítást jelentett, nemcsak 1920, hanem az 1950-es tanácstörvény és az új tanácsi rendszer, jól mutatja azt, hogy nemcsak az ország megcsonkításáról volt szó, hanem a magyarság megcsonkítása is megtörtént. Hiszen két megcsonkítással állunk szemben. Volt egy külső megcsonkítás Trianonban, és volt egy belső megcsonkítás a kommunizmus idején, amikor az emberektől elvették az identitásukat. Elvették a nemzeti identitást, és elvették a lokális identitást is.
Azt hiszem, az Országgyűlésnek minden időben komoly felelőssége, és nem számonkérhető egyébként, hogy az elmúlt 30 évben nem történt meg minden, hiszen egy lépésben nem lehet 50 évnyi kommunizmust lerombolni és újjáépíteni egy polgári társadalmat, de az Országgyűlésnek, a törvényhozásnak és a végrehajtó hatalomnak mindig van felelőssége, hogy ha egyébként a helyi közösségben van erő, képesség és van igény arra, hogy rehabilitálja azt a lokális közösséget, azt a kis közösséget, ahol élt ezer éven keresztül, és amelynek hagyományai mind a mai napig érvényesülnek, akkor ennek kereteit teremtse meg.
Az én kezdeményezésem Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár úrral közösen azért született meg, mert ennek az átnevezésnek nem lehet negatív hatása a területi közigazgatás működésére, csak pozitív hatása lehet annak a több mint tucatnyi településnek az életére, ahol nem Csongrád megyei identitás van, hanem csanádi identitás van. Nemcsak nevükben viselik ezek a települések ennek a térségnek a sorsát, a múltját, a közösségi összetartozását, hanem kulturálisan is ez egy más közösség.
Ismert képviselőtársaim számára, a választási kampány során nyilván sokat fognak róla beszélni kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim, hogy a választókerületek átrendezése azt eredményezte az új választási eljárási törvényben, hogy az én választókerületemben egyik oldalon Hódmezővásárhely megyei jogú város, a másik oldalon Makó városa áll. Az elmúlt három esztendőben jól megtanultam a saját bőrömön, saját tapasztalataimmal és saját kudarcaimmal együtt, hogy ez a két közösség kulturálisan teljesen eltérő, különböző identitás. Makó városának és a Makó környéki polgároknak saját identitásuk van, amely nem csongrádi, Csongrád megyei, nem szegedi és vásárhelyi, hanem kifejezetten makói és csanádi identitás, teljesen más szociológiai adottságokkal, kulturális hagyományokkal, mint a megye más részében.
Azt kértem a megyei közgyűléstől mint a helyi települések szövetségétől, hogy mérlegelje ennek az átnevezésnek a lehetőségét, amely kezdeményezés Makó városából indult és amely kezdeményezésnek én az élére álltam. Megkerestem a települési önkormányzatokat is.
Miután a települési önkormányzatok, amelyek érintettek ebben a kérdésben, azt a döntést hozták és azt nyilatkozták, a megyei közgyűléssel közösen, hogy kérik az Országgyűlést ennek megfontolására, hogy Csongrád megye vegye föl a korábbi Csanád megye nevét is, ahogy a két világháborúban sem hagyta az akkori kormányzat, hogy a korábbi közigazgatási hagyományok teljesen megszakadjanak, a kulturális identitás megnyilvánulása mégis az elnevezésekben és a történelmi helységnevekben meg kell valósuljon, ezért azt kérem az Országgyűléstől, hogy ezt mindenféleképpen mérlegelje.
Soha nem késő a lokálpatriótákat és a patriótákat támogatni. Egy kormányzatban vagy a törvényhozásban, ha a megyei közgyűlés és a helyi települések ezt fontosnak tartják, akkor szerintem az Országgyűlés bölcsen teszi, ha ezt a kérést támogatja. Volt olyan megye, ahol ezt nem tartották indokoltnak, például Pest megyében, ami egy sokkal összetettebb kérdés, vagy éppenséggel Nógrád megye is összetettebb kérdés. Tudomásom szerint ezt a vitát a közelmúltban három megye folytatta le, és a háromból egy megyében úgy döntöttek, hogy azt kérik az Országgyűléstől, hogy mérlegelje az átnevezést, a másik két megyében pedig elvetették ezt a gondolatot.
De ha már van egy ilyen kísérlet, vagy egy ilyen gondolat, akkor, úgy gondolom, senkitől nem veszünk el semmit, hanem egy közösségnek, néhány tízezer embernek adunk valamit. Itt kár, veszteség senkit nem ér azzal, hogy Csongrád megyét a jövőben Csongrád-Csanád megyének is nevezik, hiszen a csanádi embereknek nem azzal van bajuk, hogy Csongrád megyében élnek, hanem azzal van bajuk, hogy a csanádi identitást teljesen kiirtották, lehetetlenné tették és elszakították. Ez olyan, egészen megdöbbentő társadalmi viszonyokban nyilvánul meg, hogy a mesterségesen behúzott, reményeink szerint ideiglenes határ néhány kilométerre szakítja szét Nagylakot és a román Nagylakot, vagy néhány kilométerre szakítja szét Magyarcsanádot és Csanádot, és ezek között a települések között lényegében semmiféle kapcsolat nincs, sem társadalmilag, sem gazdaságilag, sem kulturális közösség tekintetében.
Ez nemcsak azért van így, mert Ceaușescu elég ügyesen elrománosította ezt a térséget a mesterséges betelepítéssel, hanem azért is, mert a határ hosszú éveken keresztül nagyon súlyos határt jelentett, és ma is schengeni határt jelent, jegyzem meg, ami nyilvánvalóan más következményekkel jár, mint azok az országok közötti együttműködési lehetőségek, ahol nincs schengeni határ. Tehát az az egészen megdöbbentő helyzet van, hogy néhány kilométerre lévő, ezer évig összetartozó településeknek Trianon után száz évvel semmiféle kapcsolatuk nincs egymással. Az identitás elpusztítása, fölszámolása, úgy gondolom, látható, mérhető, és ennek következményei vannak.
Szerintem mindez a társadalmi, lélektani, szociológiai helyzet elválaszthatatlan attól, hogy ezek a közösségek milyen állapotban vannak. Nyilvánvalóan a kormányzat Békés és Csongrád megyében is, vagy ugyanúgy, mint Dél-Baranyában, törekszik arra, hogy a határ menti települések lakosai számára, ahol érdekes módon mindenhol rosszabb a helyzet, mint az ország belső részében, tehát a külső széleken is megpróbál társadalmi felzárkóztató programokat megvalósítani, de szerintem szimbolikus üzenetekre is szükség van.
Ez nem egy közigazgatási ügy, ez egy szimbolikus ügy, és úgy gondolom, hogy egy szimbolikus üzenet azok számára, akik az elmúlt száz esztendőben úgy érezték, hogy egy csonka ország csonka társadalmában, ráadásul a szélen kell, hogy éljenek. Azt kérem az Országgyűléstől, hogy azt a kérést, azt a fölvetést mérlegelje, ami Makó városában és a környékbeli, 1920 előtt Csanádhoz tartozó településeken alakult ki, akik azt kérik, annak a megfontolását javasolják az Országgyűlésnek, hogy 2020. június 4‑től, megfelelő átmeneti időt biztosítva, minimális költséggel a megyét Csongrád-Csanád megyének nevezzük el. Ehhez kérem országgyűlési képviselőtársaim támogatását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)