Március 15-i beszéd Sepsiszentgyörgyön.

2018.03.15.

Főtisztelendő Püspök Úr!

Tisztelendő Úr!

Nagytiszteletű Urak!

Igen tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt székely és magyar Honfitársaim!

Orbán Viktor megbízásából a Magyar Kormány nevében köszöntöm Sepsiszentgyörgyöt, köszöntöm a város minden polgárát, elöljáróságát és különös tisztelettel Antal Árpád polgármester urat.

Kedves Barátaim!

Annak idején Herder, a német filozófus a 19. század elején egy hírhedt próféciájában azt jósolta, hogy a magyarok a nyelvükkel együtt feloldódnak és eltűnnek majd az őket körülvevő szláv, oláh és német tengerben. De ma mi itt vagyunk! Itt állunk, méghozzá nagyon sok ezren a nemzeti ünnepünk tiszteletére fellobogózott Sepsiszentgyörgy szívében, Háromszék és a Székelyföld szívében. Itt állunk túl Herderen, túl habsburgokon és kommunista diktátorokon, túl békediktátumokon, túl külső és belső árulásokon és túl ötezer lejes prefektusi bírságokon. Itt vagyunk, és nem csak, hogy magyarul álmodunk, de magyarul és szabadon beszélünk, magyarul éneklünk, és magyarul imádkozunk: Isten, áldd meg a magyart!

Magyarnak lenni nehéz, de kiváltságos hivatás, mert aki magyarnak születik, az a lelkében sosem lesz szegény, hiszen Európa és a világ egyik legnagyobb kultúrájának az örököse. Aki magyar, aki a magyarságát mint egy hitet megvallja, az ezen a Földön, ezen a földrészen sosem lehet idegen. Mert annak ezer év kereszténysége, ezer év európaisága teremti meg itt a jussát a jelenlétre, a megmaradásra és a boldogulásra. És aki magyar, az nem lehet egészen árva sem, mert az láthatatlan kötelékkel kapcsolódik minden valaha élt és ma élő honfitársához. Aki magyar, az utóda és boldog őse ennek a közösségnek, testvére a másiknak, ahogy mi a mellettünk állóknak a mai délután. És utódja bizony azoknak a hősöknek is, akikre ma emlékezünk, és akik itt, Erdélyben és a Székelyföldön különösen sűrűn teremtek. Mert a hősiesség, kedves Barátaim, olyan, mint a földindulás: van neki középpontja, epicentruma, ahol a rengés a legerősebb, de még városokkal és országhatárokkal odébb is érezni a hatását. És van neki utórezgése is, amely emberöltőkkel, akár 170 évvel később is meg tudja rengetni a földet, meg tudja változtatni ezt a világot. Márpedig a hősiesség központja 1848-ban és 49-ben itt volt. Itt Erdélyben, itt a Székelyföldön, itt a Háromszékben.

Orbán Balázs, a legszékelyebb magyar szebben mondja, mint ahogy én tudnám: „A szabadságharcban Háromszéket illeti meg a hősiességnek legdíszlőbb babérkoszorúja. Ezen szék volt az, mely Erdély eleste után egymaga állt szembe a zsarnokságnak győzelmes seregeivel. Ezen kis területnek maroknyi népe három hónapig folytatta védelmi harcát a győzelemben felfuvalkodott osztrák hadsereggel, szembeállott fegyver és lőkészlet nélkül. Elfogadta és folytatta ez a nép a harcot, nem a győzelem reményével, hanem Zrínyi hősi halálára előkészülve.” Olyan ez a föld, kedves Barátaim, olyan ez a föld minden magyarnak, mint egy zarándokhely: a magyar függetlenség kegyhelye. Tisztelet ma minden székhely Hősnek! Megtiszteltetés nekem, hogy családommal együtt ma én is itt ünnepelhetek Veletek!

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők!

170 évvel ezelőtt tört ki a forradalom Pesten, melynek a vívmányait utóbb szabadságharccal igyekeztek megvédeni a Kárpát-medence magyarjai, felvidékiek és alföldiek, délvidékiek és erdélyiek. Sőt, velük szövetségben harcoltak e vívmányokért más szabadságszerető népek fiai és lányai is: lengyelek, de bizony még osztrákok is. És mik voltak ezek a vívmányok 170 évvel ezelőtt? Két dolog mindenekelőtt: egyrészt a hűbéri viszonyok és a hűbéri állapotok eltörlése, ekképpen pedig a polgári átalakulás esélyének a megteremtése. Másrészt – és a mai mondanivalóm szempontjából talán ez a legfontosabb – a nemzeti függetlenség, a magyar nemzeti függetlenség megteremtése. A nemzeti függetlenség, mai szóval a nemzeti szuverenitás megfogalmazása és érvényesítése, méghozzá bármi áron! Előbb forradalommal, és ha az kevésnek bizonyul – márpedig a magyar történelemben többnyire annak bizonyul – akkor szabadságharccal, akár függetlenségi háború árán is. Mindennek ma már 170 éve. A nemzeti históriánkban azonban több a kacskaringó, a vissza- és félrekanyarodás, mint az ókori mítoszok labirintusában. Ezért a nemzeti függetlenség megtartása és megerősítése ma megint, ma éppúgy fő kérdés, mint 170 éve volt. Ettől olyan mai, ettől olyan nekünk szóló minden régi bölcsesség, amely arra int bennünket, hogy ne engedjünk a 48-ból! És ettől olyan hasonló a mostani április 8. tétje ahhoz a régi március idusához.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt emlékező Honfitársaim!

A nemzeti szuverenitás minden magyar ügye, függetlenül attól, hogy melyik országban él, és a nemzetállamok szuverenitása ügye minden európainak is, legalábbis annak, aki nem éri be azzal, hogy az „Európa” szó holnapra, vagy holnaputánra csupán földrajzi fogalommá válhat. Mert Európa nem csak egy kontinens, Európa mindenekelőtt kultúra és életforma, értékközösség, amelynek a gazdagsága és az ereje a nemzetállamok önállóságában, a nemzetek önállóságában és függetlenségében a görög-római-zsidó-keresztény kultúra tiszteletében, megőrzésében és gyarapításában rejlik. Ha a régi európai nemzetek, köztük talán az egyik legrégebbi, a magyar önrendelkezése sérül, ha Sepsiszentgyörgy önrendelkezése sérül, akkor maga az európaiság gyengül. És ha az európaiság gyengül, akkor a harmadik évezred nagy népvándorlásai, a spontán és a nagyon is szervezett migráció előbb fölhígítják, majd végképp elmossák, lecserélik azt a kultúrát és azt az életformát, ami Európát európaivá tette. És akkor Herder sötét jóslata végső soron mégiscsak teljesül, csak nem a magyar, hanem a közös európai nyelv, a keresztény, keresztyén gyökerű európai életforma tűnik majd el, oldódik föl az idegen vallások és az idegen kultúrák tengerében.

Kedves Barátaim!

A liberális politika ma álszent. Nem csak azért, mert nem meri nevén nevezni a dolgokat – miközben rasszistának, kirekesztőnek és még ki tudja, minek nevezi, akik viszont igen – hanem azért is, mert a nagy sorskérdésekkel csak elméletben szeret foglalkozni. A hétköznapi valóságtól viszont kényelmes távolságot tart. A budapesti liberálisok és balosok mindig csak az elvont dolgok barátai. Minél távolabb van tőle egy jelenség, vagy egy ember, annál jobban szereti, annál jobban megérti, annál harciasabban áll ki jogai mellett. És fordítva: minél közelebb van hozzá egy húsvér ember, vagy jelenség, annál távolságtartóbb, kritikusabb, sőt, ellenségesebb vele. Kik tudnák ezt jobban, mint az erdélyi magyarok? Kik tudnák ezt jobban, mint az elszakított országrészben élő honfitársaink? A magyarországi liberálisok és balosok számára az erdélyi, vagy kárpátaljai magyarok bizony zavaróan közel vannak. Csupán egy-egy államhatárral odébb, valamely szomszédos országban. Ráadásul az elmúlt években még közelebb hozta őket a magyar útlevelük, sőt, nekik belegondolni is rettenetes, a szavazati joguk, a szavazati jogotok. A határon túli magyarokat, őket, jobban mondva, Benneteket a liberálisoknak és balosoknak nehéz szeretni. A balosoknak és a liberálisoknak Benneteket lehet románozni, ukránozni és tótozni. Rátok lehet azt mondani a balosok és a liberálisok részéről, hogy üveggyöngyért megvásárolt szavazógépek vagytok, ellenetek lehet népszavazással uszítani. Rátok azt mondhatják, hogy valami hátsó szándék mozgat Benneteket, sőt, a legesleghátsóbb: Orbán Viktor és a Fidesz. De ezek a baloldali liberálisok és ezek a balosok nem így beszélnek azokról a tömegekről, akik messziről jönnek. Az Európán kívül érkezett migráns az már elég elvont és elég távoli a számukra ahhoz, hogy tudják szeretni. Hogyan tudják a liberálisok és a balosok jobban szeretni, jobban védeni a jogait, jobban képviselni az érdekeit a bevándorlóknak, mint a határon túli, vagy a belvárosokon túli magyaroknak? „Jobb ma néhány migráns, mint holnap egy kettős állampolgárságú külhoni magyar.” Ma otthon, Budapesten ez a liberális és a baloldali egyszeregy. Szóban persze más a helyzet. Abban politikailag mindig korrektek. A nyelvhasználat köré olyan vasfüggönyt húznak, hogy ahhoz képest a déli határzárunk nem csak egy alacsony léckerítés. És aki nem elég „pc-n” fogalmaz, aki határt sért, azt ők rögtön sortűz elé veszik, annak nincsen tranzitzóna, azzal ők statáriálisan végeznek. Mi más politikában hiszünk. Mi, a mai kormány képviselői, fideszesek és keresztények más politikában hiszünk. Mi kevésbé vigyázunk a szánkra, de jobban a testvéreinkre, a magyar közösség tagjaira. Mi, a polgári oldal, azt mondjuk, előbbre való a székelyföldi autonómia ügye, mint az idegen vallású és az idegen szokású gazdasági bevándorlók anyagi támogatása! Mi azt mondjuk, hogy az ellenzéki pártok Budapesten és a civil szervezetek aggódjanak előbb a kárpátaljai magyarok fölrobbantott székháza miatt, aggódjanak előbb a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem miatt, aggódjanak előbb a római katolikus iskola miatt, az ottani civil szervezetek aggódjanak előbb a Székhely Mikó Kollégium miatt, a hatósági zaklatások miatt, a bírságok és a házkutatások és a nyelvtörvények miatt. Ez a mi javaslatunk. És csak utána, és ha ezt megtették, csak utána tudnak tiszta lelkiismerettel aggódni a magyar határőröket kővel dobáló migránsok megbüntetése miatt. Mert nekünk, kereszténydemokratáknak és fideszeseknek a Haza minden előtt!

Hölgyeim és Uraim! Kedves Honfitársaim!

Magyarnak lenni azonban nem csak jog, hanem felelősség is. Ezt a felelősséget ezer év hagyománya teremti meg, ezer év hagyománya alapozza meg számunkra. A Kárpát-medence, itt ez a vidék Kelet-Közép-Európa közepe. Ebből a geopolitikai helyzetből pedig lehetőségek és kötelességek is fakadnak. Mondhatnám úgy is, a magyarok olyanok Európának, mint a székelyek a magyarságnak: védik a határainkat, elválasztanak, de össze is kötnek kultúrákat. Magyarországnak pedig újra fel kell nőnie ehhez a történelmi szerepéhez, ahhoz a központi centrális szerepéhez tehát, amelyben Magyarországot nem csak a Kárpát-medence teljes magyarsága, hanem a környező népek is az élet fontos helyének tekintik. Egy vonzó, a környező népek számára is ezer lehetőséget kínáló térségnek, amelynek értik a kultúráját, és amely érti az övéket, amelynek ők nem idegenek, és amely nem idegen a számukra. Ahová jöhetnek dolgozni, vállalkozni, élni is akár. Ahová járhatnak tanulni, gyógyulni, enni-inni, sőt, pihenni. Ahol ők is otthon érezhetik magukat. Mert velünk, magyarokkal érdemes együttműködni. Magyarországnak Kelet-Közép-Európa főterévé kell válnia! Románok, szerbek, ukránok és a többi itt élő nép agorájává, találkozási ponttá, a közös érdekérvényesítés centrumává. Erre a szerepre jelöl ki minket a földrajzi fekvésünk, és erre a szerepre tesz minket alkalmassá a történelmünk, a szomszédjainkkal közös történelmünk minden tanulsága, a jó is, meg a rossz is. Mi, magyarok, megtanultuk a történelmi leckét, rászolgáltunk a szomszédjaink bizalmára. Mi, magyarok, megszolgáljuk a románok, szerbek, szlovákok, ukránok és horvátok bizalmát Trianon után száz esztendővel is. Ha egymással harcolunk, Európa nagyhatalmai megosztanak, és uralkodni fognak felettünk. Ha együttműködünk, akkor az ellensúlya, egyenrangú tárgyalópartnere tud lenni az úgynevezett „Nagy Európának” is. Magyarország kész és képes erre az újfajta szomszédsági politikára, és benne a maga centrális közvetítő szerepére. Közép-Kelet-Európa mindenek előtt!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Honfitársaim, sőt, Polgártársaim!

Három hét múlva Magyarországon választások lesznek. A tét nagyobb is, másabb is, mint korábban. Április 8-án az dől el, hogy Magyarország centrális helyzetével és szerepével bevándorló országgá, vagy a nemzetállami függetlenség megőrzőjévé, mások számára is követhető és követendő példává válik-e. Mint tudjátok, mint tudják, Európában ma két gondolat, két eszmerendszer küzd egymással. És ahogy 1848-ban, az egyik alapvetően birodalmi, úgy a másik most is, mint akkor, nemzeti. Egy birodalom áll szemben egy nemzettel. Az előbbi, a birodalmi meg akarja mondani nekünk, hogy hogyan éljünk, a birodalom meg akarja szabni, hogy mit csináljunk, kikkel osszuk meg a településeinket, a szülőföldünket, a hazánkat. A nemzet azonban úgy tartja, semmit a magyarokról, a magyarok nélkül, semmit az európai népekről és nemzetekről az ő döntésük nélkül. Mi a nemzetállamok, a területi autonómiák, a szuverén nemzetek és népek Európájában hiszünk. Ha április 8-án a nemzeti függetlenségünk egy újabb, a korábbiaknál nagyobb darabja is elveszik, akkor többé nem mi mondjuk meg mire, mennyit áldozunk a lehetőségeinkből, hanem távoli direktívák és kvóták szabják meg majd nekünk. Mi azonban azt a nemzeterősítő politikát akarjuk folytatni, amelyet az elmúlt nyolc esztendőben elkezdtünk, és amelytől bizony elszívná az életet az, ha a nemzeti erőforrásainkat és lehetőségeinket, a pénzünket, az időnket, az energiánkat idegen kultúrájú és idegen vallású emberek tömeges betelepítésére kellene áldoznunk. Vannak már fontos Veletek közös eredményeink! És ezeket Veletek közösen kell megvédenünk! A honosítás lévén az idei esztendőre már egymillió új magyar állampolgárral lesz erősebb a nemzet, lesz erősebb a haza. Amíg 2009-ben csupán 9 milliárd forint jutott nemzetpolitikára, addig 2018-ban már közel 100 milliárd forint áll rendelkezésre a határon túli magyar közösségnek, de talán pontosabb úgy mondani, az összenemzeti fejlesztési célok támogatására. Az elért eredmények azonban azt mutatják meg igazán, hogy mennyi tervünk kerülne veszélybe a jövőben, ha az április 8-i választásokból a nemzeti szuverenitás megcsonkítását, a nemzeti önrendelkezés megcsonkítását támogató politika kerülne ki győztesen. Mi az oktatás, a hitélet, az egyház támogatása után a következő ciklusban már a gazdaságfejlesztésre szeretnénk összpontosítani itt Erdélyben, az elszakított területeken, itt Székelyföldön is, mert tanuljuk meg közösen, minden autonómia a gazdasági önállósággal kezdődik. Nemzeti kézben, magyar kézben, székely kézben lévő ipar, mezőgazdaság és szolgáltatás nélkül nincs szuverenitás, nincs autonómia se papíron, se a valóságban. Április 8-a ezért a nemzeti életösztön megmutatkozása lehet. Ha a nemzeti függetlenség voksai kerülnek többségbe, akkor Magyarország megmaradhat magyarnak, Székelyföld megmaradhat székelynek, Európa megmaradhat európainak. Ez a tét.

Búcsúzásképpen hadd ajánljam figyelmetekbe annak a Kossuth Lajosnak az intelmét, aki soha nem engedett a 48-ból: „Az eltiport nemzet újjászületik, de öngyilkos nemzetnek nincs föltámadás.” Ne legyünk öngyilkosok április 8-án, ezt üzeni nekünk 1848 márciusa. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza, éljen a székely autonómia, éljen Európa! Hajrá Székelyek! Hajrá Magyarok! Hajrá Magyarország! Köszönöm a figyelmet!