Népszava
Nem akarjuk az integrációt tovább mélyíteni; szempontunkból az Európai Unió elsősorban gazdasági érték- és érdekközösség, nem politikai. Most pedig politikai értékeket akarnak ránk kényszeríteni – mondja a Népszavának adott interjúban Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője Hódmezővásárhelyen látta vendégül lapunkat egy ünnepi randevú erejéig. Beszélt az általa az idén 35 alkalommal levezényelt Kormányinfó céljairól és eredményeiről, valamint a kabinetet és a személyét érintő kritikákról is.
Megszállta a karácsony szelleme, hogy interjút ad a Népszavának?
Köszönöm az érdeklődésüket, és köszönöm, hogy a magyar sajtó jó néhány munkatársával együtt a harmincöt 2015-ös Kormányinfó aktív résztvevői voltak. Politikustársaim sajtóharcaitól függetlenítem magam, hiszen együttműködés hiányában csütörtöki találkozásaink eredménytelenek maradtak volna.
Nem tart attól, hogy még inkább bokszzsák lesz, amiért szóba áll velünk?
Nem tartok ettől, hiszen a Fideszben felnőtt emberek politizálnak, és tapasztalhatják, hogy a Kormányinfó nagy lehetőség mindannyiunk számára.
Pedig többször felmerült, hogy elveszik öntől a Kormányinfót, sőt az is, hogy szívesen lemondana róla. Meddig fogja vezetni a maratoni sajtótájékoztatókat?
Továbbra is állok rendelkezésükre. Önökkel közösen új műfajt teremtettünk, amire talán példa sincs az európai politikai küzdőtéren. Orbán Viktor ötlete, a tartalomban és időben kötetlen és korlátlan tájékoztató, frappáns válasz arra a kritikára, amely szerint elfutunk a kérdések elől.
Nem furcsa, hogy éppen az a miniszter szentel heti több órát erre, akinek elvileg a legtöbb feladata van?
A kettő szorosan összefügg. A miniszterelnök olyan szereplőt állít a sajtó elé, aki érdemben tud a kérdésekre válaszolni, nem pedig mellébeszél.
A kormányülés valamennyi napirendjét ismerem. Véleményem és javaslatom kell legyen a szakpolitikai kérdésekben is. A folyamatban lévő ügyeket alaposan értenem kell, hogy válaszképes legyek. A többi minisztertársamtól ez azért nem várható el, mert az állam irányításának összkormányzati felelőssége rám esik.
Örök vád a Fidesz-kormányok esetében, hogy a minisztereknek nem is lehet önálló véleményük.
Ez városi legenda. Készséggel elismerem, hogy a Fidesz-alapítók között van egy erős összetartás, ők valóban be tudják fejezni egymás mondatait. Ebben nem véleménydiktatúrát látok, ők ilyenek, egyformán gondolkodnak. Az a Fidesz-elnökségi ülés például, amelyen az alaptörvény tervezetét vitattuk meg, politikai pályafutásom legnagyobb élménye volt. A vitában részt vevő Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Szájer József nemcsak képesek voltak egymás mondatait befejezni, hanem a politika magasiskoláját képviselték. El kell ismerni, ma Magyarországon ők a politika nagymesterei, ők tudnak a legtöbbet a politikáról, mint művészetről és ők értik legjobban azt. Tőlük lehet és kell is tanulni. Harminc évvel ezelőtt más út vezetett a nagypolitikába, mint manapság. Intelligencia, mély tartalom és tudás nélkül nem kerülhetett fel az ember a sakktáblára. Ma más idők járnak.
Ez a generációs kritika vonatkozik a Fidesz újabb arcaira is?
Részben igen, bár a világ is változott: felszínesebb és gyorsabb lett. Erre utaltam a Fidesz kongresszusán: nem elég Fideszesnek lenni, jónak is kell lenni.
Beszéde után sietve távozott is. Miért?
Családi okok miatt nem akartam beszélni a kongresszuson, Orbán Viktor kérésére azonban mégis vállaltam.
A miniszterelnök pontosan tudta, hogy a beszédemet követően haza kell mennem.
Tehát, mire is utalt a beszédében?
A kormányzatban és a politikai családunkban profikra van szükségünk, ezért fontos a saját politikusképzésünk. Vissza kell találnunk a fiatalokhoz, helyet kell adnunk nekik, magunk mellé kell vennünk a nemzetben gondolkodó, vidéki, tehetséges új generációkat.
Ez mit jelent, egy újabb Századvégmegbízást?
Nem, de nyilvánvaló, hogy azoknak is lenne mit tanulniuk, akik ma a politikában vannak. Például a régi Bibó-szakkollégistáktól.
Érdekelne, kire céloz. Tarlós István például azt mondta önről…
Sajnos nem vagyok a főpolgármester úr kedvence.
Éppen azt akartuk idézni, hogy a főpolgármester szerint ön tehetséges politikus.
Ezt még nem hallottam tőle, ellenben a kritikái egyre élesebbek, amikre igyekeztem nem okot adni. Már csak azért sem, mert régóta tisztelője vagyok. A ’90-es évek óta figyelemmel követtem a tevékenységét és mindig nagyra becsültem. A főpolgármester úr – úgy tűnik – nem tudja a munkámat a személyemtől elválasztani. A kormány tagjaként hivatali kötelességem is, hogy nagyvonalú legyek, mégsem hagyhatom szó nélkül a személyeskedéseit. Vidéki vagyok és büszke erre, ezért fáj, ha valaki lenézi azokat, akik nem a fővárosban élnek. Tarlós István ellenséget lát bennem, holott Budapest jó szövetségest nyerhet velem.
A kemény fogalmazásmódban azért ön is tehetséges…
Mindig nyíltan fogalmazok, nem szeretem a hízelgést és a mellébeszélést. Mégis ügyelek arra, hogy a kritikám a személyes viszonyt ne érintse, párton belül és kívül egyaránt. Sokkal kiszámíthatóbb és korrektebb egy olyan partner, aki világosan és egyértelműen fogalmaz, mint aki összevissza beszél, mást mond a nyilvánosság előtt és mást zárt ajtók mögött. Nem szeretem a kamarillapolitikát. A személyeskedés, a sértődöttség vagy a harag azonban olyan hiba, amit egy politikus nem engedhet meg magának. A tehetség és a siker pedig relatív. 2002 óta hét alkalommal sikerült a választóim bizalmát elnyernem és megtartanom. Ha engem nem is, a választóim döntését érdemes mindenkinek tiszteletben tartania.
Ezt is ambicionálja? A helyi választók bizalmáért küzdene?
A közélet legszebb, legnemesebb része az egyéni képviselői munka. Ez az alapja a népképviseletnek, ez ad valódi tartalmat a politikának. Nagy erő, hogy rendszeresen találkozom azokkal, akik engem bíztak meg a képviseletükkel. Aktív és szoros a kapcsolatom a választópolgárokkal – azokkal, akik rám szavaztak és azokkal is, akik nem. Ezt a munkát a jövőben is kitüntetésnek tekintem, ha bizalmat kapok hozzá. Az ambíciókat érintő kérdéshez hozzá tartozik, hogy nehéz kormányzati két év van mögöttem.
Múlt idő?
2012-ben Orbán Viktor azért hívott a kormányzatba, hogy segítsem a munkáját. Jó kormányzással jobbá tenni, megváltoztatni Magyarországot.
A gazdasági és partikuláris érdekekkel ellentétben, évtizedes berendezkedést feltörve kell a változásokat végbevinnünk, és lendületbe hozni az országot. Lassan szokták meg az ellenfelek, hogy mi, Fdeszesek képesek vagyunk kitartóan küzdeni a meggyőződésünkért, a céljainkért. A hajlíthatatlanságom és az általam diktált tempó befelé is sokaknak új volt.
A Fideszben sokan azt mondják, gyorsan sikerült magát elfogadtatnia, de most mégis kételyeik vannak, hogy meg tudott-e kapaszkodni.
Erre az idő ad majd választ. Nagyon sok barátra és szövetségesre tettem szert, elsősorban frakcióvezetőként. A 263 fős frakciószövetség nagyobbik csoportjának vezetőjeként fantasztikus kihívást és hatalmas felelősséget kaptam, folyamatosan tanulhattam. Mindenkit ismerek, ami most mozgásteret ad. Az, hogy az idén bizalmat kaptam olyan nehéz ügyekben is, mint Paks, a közigazgatási rendszer átalakítása, a földárverések megszervezése, az európai uniós pénzek elosztása, azért lehetséges, mert képviselőtársaim frakcióvezetőként már megismertek. Kérdésükre válaszolva, már az is furcsa, hogy ilyesmi felmerül, hiszen 20 éve dolgozom a közéletben, 15 éve vagyok Fidesz-tag. Ennek ellenére szórakoztat, ha vizsgáztatnak, és semmiféle kudarcélményt nem jelentene, ha „csak” Hódmezővásárhely és Makó polgárait képviselném a politikában. A jövőt illetően még magamban is vannak lezáratlan kérdések.
Pedig azt is mondta már, hogy nem készül miniszterelnöknek. Már-már úgy tűnik, hogy érzelmileg is megérintették az elmúlt két év vitái és csatározásai.
Ne féltsenek, szívós vagyok. Szerencsére keményfából faragtak. A csaták inkább elgondolkodtattak, mint eltántorítanak. Sokszor kérjük számon a magyar társadalmon a változások elutasítását, de mit várunk a választóinktól, ha mi, a választottak is nehezen változunk. A Fidesz egyik legnagyobb eredménye a politikai rendszer és osztály átalakítása. Az, hogy a kisebb parlamenttel a változást magunkon kezdtük. A jövőben a múlt régi érdekeinek megtörése nagy vitákat hoz még. Gyakran kérdezik a választóim, hogy tulajdonképpen mit is csinálok.
A válaszom: tanulok. Amellett ugyanis, hogy a kormány ügyeit szervezem, az ország és talán Közép-Európa legtapasztaltabb politikusa mellett dolgozhatom, amiből mindennap tanulok. A magyar állam működéséről, vagy arról, hogyan kell kormányozni egy tízmilliós országot amiről – talán nagyképűség nélkül mondhatom –, csupán néhány ember tud komolyan valamit. 2018-ra talán közéjük kerülhetek.
Emberileg hogyan éli meg a személyét, illetve a kormány politikáját érintő vitákat?
A politika lényege a vitában van. Talán ezért is a parlamenti arénában érzem jól magam. Viták nélkül soha nem jutnánk eredményre. Ma a világban az állítások és ellenpontok, a vélemények és ellenvélemények egyenértékűek és nem kizárólagosak, ezért a vita és a beszélgetés rendkívül fontos. A személyes támadásokat szokja az ember, de nem gépek ülnek a kormányülésen, a miniszterek is emberek.
Elfogadja az ellenvéleményeket a kormány menekültpolitikáját illetően is?
Németországban sok barátom van, akik teljesen másként gondolkodnak erről a témáról, mint mi, magyarok. Ezek a viták izgalmasak, hiszen létezhetnek az ember meggyőződésével és hitével szemben legitim álláspontok. Ez soha nem zavart. Sok olyan ismerősöm van, aki életében nem szavazott a Fideszre, nem is tervezi, de ettől még le tudok vele ülni egy asztalhoz. Probléma lenne, ha nem így volna.
Pedig sokszor épp az önök kormánypolitikája férkőzik be az emberek közé, s úgy tűnik, kifejezetten a feszültségekre játszanak.
Nem gondolják, hogy az utóbbi időben ez inkább csak a választási kampányidőszakokra lehet jellemző?
A menekültügyben nem épp ilyen indulatokat korbácsolnak?
Ez nem jó példa, mert a bevándorlás nem pártpolitikai kérdés. Ebben biztos vagyok.
Pedig már abból is látszik a megosztottság, hogy ön bevándorlást említ, miközben mi a menekültkérdésről kérdezzük. Más a terminológia.
Így van, és ez önmagában is izgalmas vita. A mai magyarok viszonya a bevándorláshoz az elmúlt 25 év legizgalmasabb intellektuális kérdése.
Gondoljanak csak bele: 2014-ben egyáltalán nem volt napirenden ez a kérdés. Amikor az emberek választottak, a szavazólapon a bevándorlással kapcsolatos álláspontjukat nem fejezték ki. Ez új téma, nem tudhattuk, mit is gondolnak a választók.
Nem tudták? Hónapok óta azt halljuk, hogy a kormány megkérdezte a nemzeti konzultációban az embereket, s a „magyar társadalom véleményt nyilvánított”.
Nem tudtuk, ezért volt szükség konzultációra. A mi kormányunk, ha nem ismeri a választók álláspontját, megkérdezi őket, nem döntünk a fejük felett. Ne felejtsék el azt sem, hogy a kerítés támogatottsága erősen kérdéses volt.
Most is az.
Tévedés, amióta áll és nem jönnek a bevándorlók, azóta sokan helyes lépésnek tartják. Vannak, akik most elfogadják, pedig négy hónapja még idegenkedtek tőle. Ebből is látszik, hogy ez nem pártpolitikai vita. Miközben megvédjük magunkat és megvédjük az országot, bennünk, magyarokban megvan a jószívűség és a nagyvonalúság is. Szolidárisak vagyunk a nálunk szerencsétlenebbekkel és segítünk a rászorulóknak. Akiről kiderült, hogy valóban menekült, mindig megvédtük.
Mindösszesen 65-en „vették el” a magyarok munkáját, miközben önök tetemes összegű kampányt folytattak a bevándorlók ellen.
Ha az uniós betelepítési kvóta életbe lép, az jövőre több ezer, utána pedig ki tudja, mennyi embert jelent. Ha egyszer ezt a kaput kinyitjuk, soha nem lehet becsukni. Ha a betelepítettek száma évről évre növekszik, amivel egyenes arányban a hazai társadalomban lévő feszültség is fokozódik, lényegesen kisebb lesz a mozgásterünk, de annál nagyobb a baj. Társadalmunk nemet fog mondani, hogy befogadjon Németországból Magyarországra áttett bevándorlókat. Van nálunk is elég rászoruló ember, ha segítünk, akkor őket kell támogatnunk.
De a kvótarendszert is övezik még viták, például épp azzal kapcsolatban, hogy ott tartható-e a kijelölt célországban egy menekült, aki máshová akar menni. Mi értelme mégis kardoskodni?
A rendszer akkor – és csak akkor – lenne betartatható, ha mind a 28 országban ugyanazt az ellátást kellene biztosítani. Ez a szociális támogatás csak több lehet annál, mint amennyit ma egy magyar ember segélyként kap.
A kvótás bevándorlóknak sokkal több szociális ellátást kellene adni, mint azoknak, akik itt élnek Hódmezővásárhelyen. Ez elfogadhatatlan, és olyan feszültséget szülne, amit képtelenek lennénk kezelni.
Azt reálisnak tartja, hogy aki politikai okokból elmenekül a hazájából, ne választhassa meg, hová megy?
A kvótarendszer épp ezt a lehetőséget zárja ki, mégsem kritizálják.
Lássuk be, a németek és a franciák is azzal próbálkoznak, hogy különbséget tegyenek a valódi politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók között.
Különbséget is kell tenni. A délszláv válság idején ebbe a városba nagyon sok menekültet fogadtunk be. Idejöttek Zentáról, és bármelyik hódmezővásárhelyi család szívesen látta őket, segítettünk nekik. Ha nincs háború, és munkáért vagy segélyért jönnek, zárt kapukat találnak.
Vannak olyan gazdasági elemzések, melyek szerint a magyar gazdaságnak szüksége lenne bevándorlókra.
Magyarország különleges helyzetben van. Ha munkaerőre vagy járulékfizetőkre van szükségünk, akkor Kárpátaljáról vagy Délvidékről hívhatunk haza magyarokat. Nem kell, hogy egy nagy tömegű bevándorlócsoport befogadásának társadalmi és kulturális kockázatát vállaljuk. Hiszen a külhoni honfitársainkkal nyelvi és kulturális különbségek nincsenek: ők mi vagyunk.
Ezt az álláspontot miért kell egy nemzetvédő, idegengyűlöletre építő, félelmeket gerjesztő, terroristázó sziruppal leönteni?
A párizsi merénylet előtt is világos volt a magyar kormány álláspontja és ezzel már akkor sokan egyetértettek. Azóta kétség sem férhet hozzá, hogy a szélsőséges iszlám – még a legenyhébb vélemények szerint is – minimum rátelepült a bevándorlási hullámra. Kétszázharmincezer ember ment át úgy Magyarországon, hogy megtagadta a regisztrációt. Angela Merkel politikai lépésének, egyetlen sajtótájékoztatónak ez lett az eredménye. Nincs olyan ember a világon, aki meg tudja mondani, hány kockázatot jelentő ember volt abban a tömegben. A párizsi merénylet főszervezője járt Budapesten, járt a Keletinél is…
De ez nem indok arra, hogy ne vegyünk részt a közös cselekvésben. Az Európai Unió egy szövetség, nem? A tagsággal nemcsak az uniós pénz jár, hanem kötelezettségek is.
A szolidaritás nagyon fontos, ezért vagyunk hajlandóak a magyar adófizetők pénzéből támogatni a török menekülttáborokat vagy azokat az országokat, ahol segíteni kell az embereket. Ez a mi hozzájárulásunk. Pénzt adunk azért, hogy ezek az emberek ott maradjanak, ott élhessenek jobban, ahonnan elindulnak. Ez a mi közös felelősségvállalásunk. Azt azonban nem szeretnénk, ha Magyarországon kellene eltartani őket. Részt veszünk a közös felelősségvállalásban, az a kérdés, hogyan valósítjuk meg.
Csakhogy az elfogadott kvótaügyi határozat nem letelepítési, azaz befogadási kvótákról szól, csupán a menekültügyi eljárások idejére való elhelyezésről.
Németországban nyolcszázezer olyan kérelem van, amihez még hozzá sem szagoltak. Háromszázezer olyan ember van ott, akinek három éve folyamatban van a menekültkérelmi elbírálása.
Az EU nemcsak szolidaritási közösség, vannak nettó befizető tagállamok, s vannak élvezői is a közösségnek. A magyar mondás szerint: aki fizet, az húzat. Mégiscsak furcsa, hogy miközben folyamatosan ellenállunk és nemet mondunk, rengeteg pénzt fogadunk el.
Az EU-s kohéziós alapon keresztül valóban kapunk a felzárkózásunkhoz szükséges segítséget, forrást. Ezt azért kapjuk, mert 2004-ben azt mondtuk: a tőke, az emberek és az áru szabad áramlása megvalósulhat. Hozzáférést biztosítottunk piacainkhoz, nincsenek védővámjaink. Ez az Európai Uniónak nagyon megéri. Kilencezer milliárd forint sok pénz, amiből mi háromezer milliárdot fizettünk be, tehát öt-, hatezer milliárd forint az, amit Magyarország nettóban kap az EU-tól. Ezért is megfizettünk például azzal, hogy nem tudjuk a saját termékeinket vámokkal védeni, kevés magyar bank van és sorolhatnám tovább. Föladtuk a nemzeti önrendelkezésünk jelentős részét. Azt a számot pedig soha nem ismerjük meg, hogy vajon a német gazdaság mennyit nyert a 2004-es közép-európai csatlakozással. Nagyon sokat.
Sokkal többet, mint amennyit ideadnak nekünk.
Azt viszont meg lehet becsülni, mi történne, ha megalakulna a mini Schengen, és mi kimaradnánk.
Nagy baj lenne. Az EU ebben a formában lényegében megszűnne. Mert épp a személyek szabad áramlásának elve, az egyik tartópillér sérülne. Ez elfogadhatatlan és megengedhetetlen. Mi, akik bent vagyunk, nem szenvedhetünk azért, mert vannak, akik ide akarnak jönni.
Úgy tűnik, a menekültkrízis kikezdte az egész európai integrációt.
Valóban, ez veszélyezteti az integrációt.
De ebben a folyamatban a magyar kormány aktív szereplő.
Félreértés ne essék, mi nem akarjuk az integrációt tovább mélyíteni.
A mi szempontunkból az EU elsősorban gazdasági érték- és érdekközösség, nem politikai. Most pedig politikai értékeket akarnak ránk kényszeríteni.
Elfogadom, hogy mindez számukra érték, tiszteletben is tartom, de a magyar társadalom nem tudja és nem fogja elfogadni sajátjaként. Erről nem volt szó 2004-ben. Az EU alapszerződésében vannak elvek a politikai együttműködéssel kapcsolatban, de szó nincs bevándorlókról. Ebben a témában az európai baloldal eltökélt szándéka, hogy mélyítse az integrációt, mondván: csak egységes megoldással lehet kezelni a problémát. A magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák kormány egységesen elutasítja ezt. A V4-ek közötti szoros együttműködés Orbán Viktor kormányzásának nagy sikere. Gondoljanak csak bele, ma a szlovák kormányfő Európával szemben a magyar kormány mellett áll ki, pedig a két ország viszonya nem volt feszültségektől mentes. A V4-ek aggodalommal tekintenek az integráció újabb fokozatára. Brüsszel le akarja nyomni a torkunkon az integráció mélyítését, és erre a bevándorlókat használja fel. Nem akarunk a szuverenitásunkból többet feladni. A következő tíz év legfontosabb kérdése Magyarország szempontjából éppen az, mennyire képes a függetlenségét megőrizni. Ez a Fidesz politikájának lényege, ezen a szemüvegen keresztül tekintünk mindenre. Több Magyarországot és kevesebb Brüsszelt akarunk.
Ha a 2020-as uniós költségvetésnek már nem ilyen mértékben lesz nyertese Magyarország, akkor az uniós tagságunkat is megkérdőjelezik?
Nem tartom valószínűnek. Hiszen az EU nemcsak kohéziós támogatásokról, hanem exportlehetőségekről is szól. Számos gazdasági együttműködési forma van a tagállamok között, így nekünk és a V4-eknek is érdeke a szövetség.
És nem lesznek a V4-ek a vesztesei egy kétsebességes Európának?
Közép-Európa nem a probléma, hanem a megoldás az Unió számára. A következő tíz évben várhatóan gazdasági növekedés csak ebben a térségben lesz. Nyugaton kicsi az esélye a növekedésnek, mert a bevándorlás miatt erősíteniük kell a szociális elosztási rendszereiket. Minél több bevándorló van, annál több szociális támogatás kell. Minél több a szociális támogatás, annál nagyobb költségvetési viták várhatók. A nagy szociális kasszák megbénítják a gazdaságot. Már most látszik, hogy a bevándorlásügy elosztási vitákat eredményez, ami csökkenti a versenyképességet. Éppen ezért az EU-nak alapvető érdeke, hogy hagyjon békén bennünket, hiszen Európa versenyképességi tartaléka nálunk van.
Noha a kvóta ügyében jogászok szerint nincs sok esélye a magyar kormány keresetének, sokak szerint el lehet érni, hogy mégse legyen kötelező mindenkire.
Éppen az a lényeg, hogy az európai miniszterelnökök az önkéntes kvótában állapodtak meg. Ezt a megállapodást bojkottálta az Európai Bizottság, amikor egy jogi trükkel a kötelező kvóta irányába vitte a dolgot. Mi is az önkéntes kvótáról beszélünk. Azzal nincs bajunk. Aki akar, lépjen be és viselje ennek felelősségét. Mi, akik az elmúlt tíz évben nem tudtuk sikeresen integrálni a magyarországi cigányságot, nem vállalhatjuk a kötelező betelepítést.
Féltünk, hogy ezzel a kormányzati panellel él majd, hiszen korábban, még polgármesterként nem magyarországi, hanem magyar cigányságról beszélt, példamutató integrációs programmal állt elő, aktívan tett a szegregált oktatás ellen.
Hódmezővásárhelyen ez megoldás, az ország bizonyos részein viszont a helyzet nem javult.
Akkoriban azt mondta: „közpénzen közoktatás van, mindenkinek, azonos szinten”. Kormányzati koordinációért felelős miniszterként másként látja?
Nem, pontosan így látom. Éppen azon dolgozunk Balog Zoltán minisztertársammal, hogy az eltérő társadalmi helyzetű és összetételű településeken nagyobb támogatást tudjunk biztosítani a felzárkóztatásra. Komoly terveink vannak ezzel kapcsolatban.
Szokta olvasgatni Balog Zoltán véleményét a szegregált oktatásról?
Nem mindenben értünk egyet, de a felzárkóztatás fontosságában igen. Abban, amit most is vallok: közpénzből közoktatás van, mindenkinek, azonos szinten.
Az elmúlt évek szervezeti és intézményi átalakításai nem épp a felzárkózást és az épülést szolgálták, utalhatunk például a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ – a Klik – ügyeire…
Vitathatatlan, hogy az az oktatási vagy egészségügyi rendszer, amelynek több száz fenntartója, üzemeltetője van baj és nehézség idején nem tud sikeres lenni. A különbségek és a hátrányok nem kisebbek, hanem nagyobbak lesznek. Az új rendszernek vannak még gyermekbetegségei, de számtalan hibát kiküszöböl.
Már elnézést, de miben sikeres akár a központosított kórház-, akár az iskolafenntartó?
Szervezési problémák vannak, nem vitatom. De az anomáliát, hogy a hódmezővásárhelyi iskola betartja az integrációs törvényt, a miskolci pedig nem, mégiscsak fel kellett oldani. Mint ahogy azt sem hagyhattuk szó nélkül, hogy húsz kilométeren belül sokkal rosszabb a kórházi ellátás az egyik intézményben, mint a másikban. Nekem is komoly kételyeim voltak, de önmagában az, hogy az állam kezébe vette a teljes intézményrendszer irányítását és fenntartását, óriási lehetőség. Hogy optimális volt-e egy-egy nagy költségvetési szervet létrehozni ezek fenntartására, az vitatható. A szervezési és működtetési kérdés az alapdöntést nem kérdőjelezi meg. Jobban vagy másként kell szerveznünk, de nem kétséges, hogy az államnak kell irányítania.
Ez a bürokráciát éppenséggel csökkenti?
Nem, sőt több területen növelte. Az oktatási vagy az egészségügyi rendszerek fejlesztésére elsősorban nem a bürokráciacsökkentés miatt, hanem a magyar emberek által igénybe vett állami szolgáltatások minőségének javítása érdekében került sor. Ettől függetlenül a bürokráciacsökkentésen dolgoznunk kell. Az állami bürokrácia ma a fejlődés és az előrelépés gátja.
Bürokráciacsökkentés címén ugyanakkor kétmilliárdos hivatalt hoztak létre az aktáknak…
Vannak vadhajtások, amiket le kell nyesnünk. Folyamatosan vizsgáljuk a nemzetközi példákat, de az átalakításaink tapasztalatait is fokozottan figyeljük. Ami bejött és jól működik már most is, az a kormány- és járási hivatali rendszer. Ma ezek a magyar állam legstabilabb és legkiszámíthatóbb pontjai, ezeket lehet felelősséggel és feladattal terhelni. A magyar kormánynak ez a legerősebb fegyver a kezében.
Azaz újabb hatósági feladatokat vesznek át a kormányhivatalok?Igen, lesz feladatátrendezés a megyei és járási kormányhivatalok javára. A kormány úgy döntött, hogy az országos állami költségvetési intézményként működő mintegy 90 hatóságot és hivatalt a kormányhivatali struktúrába integrálja. Tehát nagy átalakítást tervezünk.
Miközben a bürokráciacsökkentéssel folyton valakinek a tyúkszemére lép…
Persze, hiszen többen vannak a bürokraták, mint én. Az államon belül Orbán Viktoron kívül nincs is ehhez szövetségesem. Hozzáteszem: erős szövetséges, de belátom, hogy ezt más nem nagyon akarja kettőnkön kívül.
Leginkább a vállalkozókra és a munkaadói érdekképviseletek szövetségére számítok.
Ön sokakkal nincs jóban, ráadásul azt is tudjuk, hogy nem néz Habony-videót, nem jár focimeccsre, nem szerepel bulvárlapokban, nem ultizik. Bizonyos társaságokból azért így kilóg…
Valóban nem vagyok klubtag.
Ibizán?
Sem Ibizán, sem a futballstadionok VIP-páholyaiban. Nem jártam ezeken a helyeken soha és nem is tervezem.
Pedig Polt Péter legfőbb ügyész szerint nincs baj a kormányfővel közös szotyizással…
Csak azt tudom mondani, hogy amíg ők futballt néznek, én dolgozom. Így mindenki jól jár.
(Biró Marianna – Fazekas Ágnes)