könyvajánló
Csepreghy Nándor barátommal elhúztuk a brit történelem színpadának függönyét és benéztünk a kulisszák mögé, benéztünk Churchill pénzügyei mögé. Azt a kérdést igyekeztünk kideríteni: vajon nem volt-e olyan meghatározó közügy, közérdek, amelyben Churchill a magánpénzügyei miatt másképp döntött, mint az üdvös lett volna. A most megjelent könyvből kiderült, hogy az egykori brit kormányfő és Nobel-díjas író érthetetlen módon ketté tudta hasítani a személyiségét államférfira és magánemberre. Könyvajánló.
Csak a közelebbi munkatársaim, barátaim tudják rólam, hogy szenvedélyesen érdekel a történelem, azon belül is főként a 20. század első felének történelme, márpedig Churchill ennek a korszaknak az egyik legjelentősebb személyisége volt. Az I. világháború – a Nagy Háború – nagy hatást gyakorolt az életére és pályájára, míg a II. világháború esetében ez a hatás már kölcsönös volt: Churchill legalább olyan nagy mértékben befolyásolta a világháború menetét, mint a háború az ő személyes sorsát.
Churchill élete és pályafutása, gondolkodása és írásai mindig érdekeltek, tavaly nyáron – a pandémia előtti utolsó „hagyományos” nyáron – például úgy szerveztem a családi vakációnkat, hogy Londonban és Chartwellben, a Churchill-dinasztia családi birtokán is tovább ismerkedhessek a brit oroszlán történetével. David Lough könyve azonban már első olvasásra is feltűnt a másságával, az újszerű megközelítésmódjával.
Ez a könyv egyfelől éppúgy egy alapos Churchill-monográfia, mint sok más, amúgy szintén kiváló mű, amit Hitler legyőzőjéről írtak, másfelől azonban olyan nézőpontot választ, amit a legtöbb történeti diskurzusból vagy biográfiai műből egész egyszerűen kihagynak.
Részben információhiány, részben – nagyobb részben – pedig valami rosszul fölfogott tapintat miatt. A pénzről beszélek.
Ennek a könyvnek a nézőpontja ugyanis a pénz, pontosabban Churchill pénzügyei. Mert ahogy mindenki más életére, országok vagy hétköznapi polgárok életére, Churchill életére is alapvető befolyást gyakorolt a pénz: a pénz fölhasználása, bősége vagy szűkössége, az adósságok fölhalmozódása és konszolidálása, a törvények, az adószabályok betartása és lehető legkreatívabb „kimaxolása” egyidejűleg.
Emiatt találtam különlegesnek ezt a könyvet, és ezért vált számomra fontossá, hogy magyar nyelven is hozzáférhetővé tegyem.
Miért pontosan? Egyrészt azért, mert Winston Churchillt a pénznek való – hadd használjam ezt a szót – kitettségén keresztül most, ebben a könyvben ismerhetjük meg leginkább emberként, nemcsak államférfiként. Nem csak a nagy európai történelmi panteon idealizált szobraként (a szobrokról amúgy is beszélnék még később).
Churchill zsenialitása és esendősége itt egyszerre, egymást tulajdonképpen föltételezve jelenik meg. Azért mondom azt, hogy ’egymást föltételezve’, mert a könyvön – pontosabban Churchill életén – végighúzódik egy dilemma.
Az a kétely, hogy a magánpénzügyek rendezése, rendezésének vágya és kényszere vajon nem írta-e olykor fölül a közügyeket? Vajon nem volt-e olyan meghatározó közügy, közérdek, amelyben Churchill a magánpénzügyei miatt másképp döntött, mint az üdvös lett volna. Vagy mint pénzügyi kényszerek nélkül maga is tette volna…?
Azt hiszem, nem önkényes a válaszom, ha azt mondom: nem.
A monográfia azt bizonyítja, hogy ilyen nem volt. Churchill a pénzügyekkel való szédítő zsonglőrködés közepette is szét tudta választani a közügyeket a magánpénzügyeitől. Szinte érthetetlen módon ketté tudta hasítani a személyiségét államférfira és magánemberre.
Ez a magánember azonban mindvégig, tulajdonképpen a legutolsó napjáig gyakorolt – gyakorolni volt kénytelen – egy polgári foglalkozást. Írt.
Írt újságot és könyvet, „mikor mi volt könnyebb”. Írt fikciós, azaz szépirodalmi műveket, köztük számos filmforgatókönyvet is (például a mi Korda Sándorunknak) és írt számtalan „non-fiction-t”, azaz tényirodalmat és történeti művet: a brit történelem nagy alakjainak életrajzától az újságokban megjelenő, folytatásos ismeretterjesztő írásokon át a háborús memoárokig bezárólag.
Churchill, az író azonban – szemben az államférfival – szinte mindent alárendelt a magánpénzügyeknek. Azt és úgy írta, amire és ahogy piac volt.
Ebből a merkantilista hozzáállásból – papírforma szerint – elegyes minőségű és mulandó írói életműnek kellett volna létrejönnie…
De nem így történt. Churchill íróként is a legnagyobbak közé tudott emelkedni – és ami még nagyobb fegyvertény – a legnagyobbak között tudott maradni. 1953-ban például irodalmi Nobel-díjat kapott.
Ez angol nyelvterületen közismert tény, a magyar olvasók számára viszont gyakran meglepő újdonság.
Ez is oka tehát a könyv magyar kiadásának. Ez mű ugyanis Churchill az államférfi és író személyes függetlenségi háborújáról szól. Az anyagi függetlenségéért vívott háborújáról.
Churchill nemcsak a meglehetősen extravagáns életmódja és az állandó adósságai „menedzselése” érdekében igyekezett mindig több és több pénzt keresni.
Főszabály szerint az írással, később azonban a beszédei – korukat megelőzően innovatív és modern – eladásával, „nemzetközi kereskedelmével”, sőt: a festményei sokszorosításával is.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy annak a kereskedelmi modellnek a kialakításában és működtetésében, amelynek köszönhetően Churchill írásai és rádiós beszédei világszerte értékesíthetővé váltak, ugyancsak egy honfitársunk, Révész Imre játszott főszerepet.)
Churchill azonban nemcsak a jelen, hanem a jövő, az utódai és a saját emlékezete miatt is szenvedélyesen kereste a pénzt.
Abban hitt ugyanis, hogy elveiért az harcolhat eredményesen, aki utódaira nem pusztán szellemi örökséget hagy, hanem anyagit is. Birtokot, családi ingóságokat és egy ezeket kezelő alapítványt.
Abban, ahogy a családi vagyon megőrzésének és átörökítésének legfőbb eszközévé az alapítványi formát – a családi alapítványt – tette, a modern világ számos vagyonos embere számára adott és ad mintát ma is.
Churchill életútját mindvégig áthatotta ennek a nagyon is materiális, katalogizálható és bonyolult jogi konstrukciókkal védett örökségnek a megteremtése.
David Lough könyvéből tehát mi magyarok is megismerhetünk egy eddig jobbára ismeretlen Churchillt.
Egy olyan embert, aki nemcsak a brit adóhatóság egyik legádázabb ellenfele volt, hanem a huszadik század egyik legtermékenyebb és legnagyobb alkotója is.
Egy elvhű és könyörtelenül profi politikus, aki saját függetlenségét és szabadságát nagyobbrészt a politikán kívüli munkával teremtette és óvta meg egy emberöltőn át.
Most, amikor világszerte a történelem nagy alakjának a szobrát döntik le, időnként bizony Churchillét is, ez a könyv más utat kínál.
Ne döntsük le Churchill szobrát, üzeni, hanem tisztítsuk meg, egészítsük ki olyan részletekkel is, amelyeket korábban, épp az idealizálás miatt lehagytunk róla. Ezért gondoltuk azt Csepreghy Nándor barátommal és „harcostársammal”, hogy ezt a könyvet magyarul is ki kell adni.
És ezért gondoltuk ezt annak ellenére is, hogy magyarok vagyunk, vagyis egy olyan nemzet fiai, akik akár negatív szereplőként is emlékezhetnének Churchillre. Hiszen őt is felelősség terheli azért, hogy az angolszász bombázók – hadászati szempontból már aligha indokolható módon – 1944-ben földig rombolták Budapestet.
Magyarként tehát tán nincs okunk szobrot állítani Churchillnek. Európaiként azonban annál több okunk van megvédeni őt a szobordöntőktől.
Politikusként, közszereplőként pedig pláne jó okunk van arra, hogy ezt a könyvet ajánlott olvasmányként tegyük le a polgárok és a választott képviselőik asztalára is.
Lapjairól kiderül ugyanis, amit a pályánk során magunk is fölismertünk és vallunk: a közügyek intézőinek cselekvési szabadságát alapvetően határozza meg anyagi függésük vagy függetlenségük.
Ezt hangsúlyozva azonban rögtön mellé kell tennünk még egy mondatot.
Történeti monográfia írásakor, kiadásakor és olvasásakor azonban van egy hiba, amit nem szabad elkövetni.
A korabeli tetteket nem szabad a mai erkölcsi és jogi normák szerint vizsgálni. És fordítva: a korabeli cselekedeteket és döntéseket nem szabad a 21. században is – változtatás nélkül érvényes – megoldásnak tekinteni.
A könyvet itt lehet megrendelni: megrendelem