Félúton jár a tramtrain tesztelése, időben indulhat

delmagyar.hu

Az év végén startol a menetrendszerű közlekedés Szeged és Vásárhely között

Félúton jár a tramtrain tesztelése, időben indulhat

– Már majdnem félútnál járunk, a hatóságok által előírt 50 ezer kilométeres tesztfutásból mostanra 20 ezer kilométert probléma nélkül teljesítettek a tramtrainszerelvények – mondta lapunknak Lázár János. Az országgyűlési képviselő szerint ez is bizonyítja, hogy a tramtrain év végére tervezett indulását az sem veszélyezteti, hogy a szakemberek nemrég úgy döntöttek: Szegeden mégis szükség lesz az elektromos hálózat fejlesztésére, hogy az biztosan bírja a várható többletterhelést. Lázár Jánossal az egyik járművön beszélgettünk.

A szegedi villamoshálózattal kapcsolatos hírekről Lázár János kifejtette:

a fejlesztés egyetlen nap késlekedést sem okoz a tramtrainszerelvények tesztelésében, és így a szolgáltatás – korlátozott szintű, de épp ezért ingyenes – idei elindulásában sem.

A mintaprojekt kormánybiztosa hozzátette, a szakértők arról tájékoztatták, hogy ez a hálózatbővítés előbb-utóbb mindenképp szükséges lett volna. Most tulajdonképpen a fejlesztés előbbre ütemezése történik. Ezzel a szegediek még spórolnak is, hiszen így a beruházás nem a város pénzéből valósul meg, hanem a tramtrainprojekt keretében.

Lázár János arról is beszélt: Szeged kapacitásait a szó minden értelmében bővíteni kell, hiszen az a cél, hogy a következő tíz évben a megyeszékhely és környéke egy 250-300 ezer fős agglomerációvá erősödjön.

Szeged így veheti vissza vezető szerepét a történelmi Alföldön – mondta az országgyűlési képviselő, hozzátéve: az utóbbi időszakban Kecskemét és Temesvár is megelőzte a várost.

A politikus szerint a központi szerepre való törekvést támogathatja az év végétől menetrendszerűen közlekedő tramtrain, valamint a Szeged–Szabadka vasútvonal újraindítása is. Utóbbit a szerb oldalon már építik, és a következő hetekben megkezdődik a magyar oldalon is a munka.

Lázár János a tramtrainnel kapcsolatosan emlékeztetett: jelenleg naponta körülbelül 10 ezer ember ingázik Szeged és Hódmezővásárhely között, ami ma oda-vissza összesen közel két órát vesz igénybe. Nyugat-­európai kutatások is megállapították, ha naponta egy óránál többet ingázik egy munkavállaló, akkor előbb-utóbb belefárad, és elköltözik abba a városba, ahol a munkahelye van.

A tramtrain segítségével a munkaerő mobilitása megnő, a munkavállalók közelebb kerülhetnek a képzésekhez.

– Szegednek szüksége van a Vásárhelyről ingázókra, Vásárhelynek pedig az itt dolgozó szegediekre – mondta a politikus. Hozzátette, persze Hódmezővásárhelynek leginkább arra van szüksége, hogy az itt élők ne költözzenek el, amin segít a tramtrain. Egy lelkiismeretes városvezetéssel, amely a település és az itt élők érdekeit az egyéni politikai szempontok elé helyezi, jó életfeltételek teremthetők Hódmezővásárhelyen.

– A Fidesz-kormány minden vidéki nagyvárost, így Szegedet is fejleszteni akarja. Szegeden van restanciánk, meg kell építenünk még a harmadik hidat, és a gazdaságot is erősíteni kell – közölte Lá­­zár János. Kijelentette: a gaz­­daság fejlesztése esetében Csongrád-Csanád megyének és Szegednek nagy lehetősége az élelmiszeripar. A kormányzat 2023 és 2030 között mintegy 4500 milliárd forintot tervez elkölteni vidékfejlesztésre: ez az uniós agrártámogatásokkal és a szektor saját beruházásai­val mintegy tízezer milliárd forintos, azaz történelmi léptékű fejlesztési forrás lesz, ami a hétköznapokban is érvényt tud szerezni annak az új politikának, amely röviden ebben a négy szóban foglalható össze: most a vidék jön – fogalmazott Lázár János.